Bécsből hozott tanulságok az esővízkezelésben

A szivacsváros elve egyrészt válasz a klímaváltozással járó szélsőséges esőzések okozta problémákra, másrészt a múltbéli megoldások modern újraértelmezése. A városok egyik problémája, hogy a csapadék mennyisége ugyan nem változik éves viszonylatban, de az eloszlása egyre szélsőségesebb lesz. Hosszú aszályokat követnek rövid idő alatt lezúduló, magas vízhozamú esőzések, amik elöntésekhez, beázott pincékhez és hasonló – városban egyáltalán nem kívánatos – eseményekhez vezetnek. A szivacsváros mindkét szélsőséges időszakra megoldás lenne, ezért alapelve szerint nem kivezeti a csatornarendszeren keresztül a vizet, hanem igyekszik szivacs módjára magába szívni, minél tovább megtartani, és később hasznosítani, akár aszály idején is.

Azért, hogy Budapest csapadékstratégiáját olyan tapasztalatokkal és megoldásokkal gazdagítsuk, amik már meglévő városi szövetbe – infrastruktúrákba, hálózatokra, területekre – is beépíthetők, a LIFE Városi Eső projekt csapata harmadik tanulmányútján Bécset vette célba. Az osztrák főváros éghajlati adottságai nagy hasonlóságot mutatnak Budapestéivel. Hasonló az átlaghőmérséklet és ami a legfőbb, a csapadék mennyisége is, ráadásul ott is kiemelt fontossággal bír az esővízkezelés kérdése, viszont a megvalósítás sok tekintetben már előrébb tart, mint Budapesten.

Az első és legfontosabb tanulság az összehangolt esővízkezelési szabályozás fontossága. Budapest egyik nehézsége ebből a szempontból a kettős közigazgatás, az, hogy a 23 kerülete külön működik a fővárosi önkormányzattól, és ez nehezíti az olyan ügyek kezelését, mint például az esővíz. Az esővíz köztudottan nem áll meg a kerülethatárnál csak azért, mert az öt centire lévő terület már másik önkormányzathoz tartozik.

Bécs egyik erőssége éppen a különböző hatóságok összehangolt munkája. Íme, néhány az erőfeszítések közül, amit a szivacsváros-elkötelezettség jegyében tesznek az illetékesek.

- Új építéseknél, valamint a meglévő területek átalakításánál vagy felújításánál a teljes felület minimum 15%-ának burkolatlannak kell maradnia.

- Kötelező a zöldtetők telepítése minden új épületnél.

- Az építésügyi hatóság minden területre saját felmérést végez, és meghatározza, hogy az oda leeső csapadék hány százalékát köteles kezelni a terület tulajdonosa, és mennyit vezethet ki onnan. Ez leginkább a terület hidrológiai tulajdonságaitól függ (talaj jellege, vízmegtartó ereje, meglévő zöld infrastruktúra stb.). Alapesetben csak akkor vezethető ki egy területről víz a csatornába, ha azt helyben semmilyen megoldással nem lehet szikkasztani, vagy kezelni.

- Az utak mentén szabályozott távolságonként fát kell telepíteni.

- Más helyeken külön vízgyűjtőket próbálnak kialakítani, amelyek összegyűjtik az esővizet az épületek tetejéről, és a közeli parkokba, a zöld infrastruktúrához juttatják.

Néhány dolgot azért érdemes megjegyeznünk. Egyrészt Bécs teljes csatornahálózatának hossza két és félszer beleférne a budapesti csatornahálózatba, vagyis nálunk már a csatornahálózat kezelése is jóval összetettebb feladatot jelent. További segítség Bécsnek, hogy a szabályozó és az ellenőrző szervezet is „egy kézben” van. Például Budapesten is számos kerületben kötelező a zöldtető telepítése, vagy az esővízkezelés, ám ezek ellenőrzésére és betartatására az önkormányzatoknak nincs jogosítványuk vagy eszközük.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy ez a szépen összehangolt erőfeszítés valójában az új építésű városrészeknél valósul meg. A régi, „beállt” városrészeknél azért odakint is akad még tennivaló. Ám Bécs itt sem rest, és egy „Szivacsváros Light” koncepció kidolgozásán is munkálkodik, amit a belső kerületekre lehetne alkalmazni. Itt a legtöbb szó a burkolatok feltöréséről esik.

A belső városrészeken az egyik jelenlegi – még fejlesztés alatt álló – újítás egy önműködő, szenzoros, kis ajtós járdaszegélytégla. Ha hisszük, ha nem, a fáknak kialakított, szegéllyel körbevett kis szigetekbe a mai napig úgy vezetik be az esővizet, hogy az egyik szegélytéglán van egy apró, nyitható tolóajtó, amit minden ősszel kézzel lezárnak, és minden tavasszal szintén manuálisan megnyitnak.

A tolóajtó lényege, hogy a fák védelme érdekében elzárja a növénytől a járdáról vagy úttestről lefolyó vizet télidőben, amikor sózzák az utakat, de beengedi tavasszal és nyáron, amikor már nincs sózás. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy minden idényváltáskor valakit ki kell küldeni a zöld területekre azért, hogy a kis ajtókat nyitogassa és csukogassa.

Ezt az emberigényes feladatot Bécs három lépésben próbálja modernizálni. Az első, hogy készítettek egy olyan szegélytéglát, amin van egy hőmérő szenzor és egy napelemmel ellátott automatika, ami a külső hőmérséklettől függően nyitja és zárja az ajtót. Ha 8 fok alá csökken a hőmérséklet, az ajtó bezáródik, ha 8 fok fölé kúszik, kinyílik. Így meg lehet spórolni a nyitogatást.

Azt azonban, hogy az adott zöld területet és az ott lévő fákat kell-e éppen locsolni, továbbra is csak szemrevételezéssel lehet megállapítani. Éppen ezért készül a szivacstégla új változata, ami majd méri a talajnedvességet is, és jelet küld a fenntartónak, hogy az adott fát szükséges-e locsolni, vagy sem. Ezzel már jelentősen hatékonyabban működhet az öntözés.

Fontos kiemelni, hogy – szintén a LIFE Városi Eső projekt keretében – a XII. kerületben is készül egy csapadékkezelési akcióterv. Ez a komplex stratégiai dokumentum a Hegyvidéken elvégzett lefolyásmodellezés, a várható időjárási változásokat bemutató klímamodellek és a jelenleg folyamatban lévő, a hegyvidéki zöld területeket, az épített környezetet és a lakosságot is figyelembe vevő sérülékenységi vizsgálat alapján határozza meg azokat a konkrét helyszíneket, ahol a csapadék megfogásával, elszikkasztásával, tárolásával enyhíteni lehet a hirtelen lezúduló eső okozta károkat és az aszályos időszakokban a vízhiány jelentette problémákat.

HZs.