Megújult a Hegyvidék egyik legrégibb műemléke

A Gerlitzy-oltár igazán különleges emléke a Hegyvidéknek, egész Budapesten alig találni ehhez foghatót. Ennek ellenére a Szent Orbán téren, a Diana utca és az Istenhegyi út találkozásánál álló műalkotásról eléggé szűkösen ír a szakirodalom, és azt is rosszul.

Eddig annyit tudtunk róla, hogy Gerliczy Vincéné állíttatta 1890-ben a Vízivárosi temetőnél, ahonnan a szobor 1933-ban átkerült a Szent Orbán térre. Mint kiderült, sem az avatási évszám, sem a „szoborvándorlás” dátuma, sem a szoborállító motivációja nem egyértelmű, de még az sem, hogy mi a pontos neve az alkotásnak, és kiket is ábrázol. Korabeli lapok, tanulmányok, térképek és fotók segítségével jártunk utána az oltár történetének.

Báró Gerliczy Vince és felesége síremléke a Fiumei úti temetőben (1988)

A műemlékek egyik fontos forrása a rajtuk lévő eredeti felirat, ami ebben az esetben így szól: „Mert úgy szerette Isten e világot, / hogy az ő egyszülött Fiát adá, / hogy ki ő benne hisz, el ne vesszen / hanem örök élete legyen. / Emelte / özv. báró GERLITCZY VINCÉNÉ / szül STANKOVÁNSZKY ERZSÉBET / 1890”.

Ebből annyi bizonyos, hogy ki volt az állíttató, és mikor emelték a szobrot. Mivel azonban a név helytelenül van írva, és az évszám sem stimmel, bizton kijelenthető, hogy a felirat valószínűleg jóval később került a szoboregyüttesre. A korabeli lapok ugyanis 1885 júniusában számoltak be az oltár felállításáról, az ünnepségen az állíttató és családja is megjelent, akik a híres báró Gerliczy család tagjai voltak. Elképzelhetetlen, hogy tévesen szerepelt a nevük, vagy hogy legalább utána ne javították volna ki.

Az elírás miatt a mű neve is helytelen, valójában Gerliczy-oltár lenne, ám mivel Liber Endre az 1934-es, Budapest szobrai és emléktáblái című munkájában – az akkor már meglévő felirat alapján – t-vel írja, amit később mindenki átvett, így mi is a már emlékezetbe bevésődő néven említjük a továbbiakban.

A Gerliczy-oltár 1934-ben

A Gerlitzy-oltár tulajdonképpen egy 110 centi magas kőoltár, amelyen középen egy kétméteres, Krisztust ábrázoló kereszt, a két oldalán pedig, egy-egy 120 centiméteres kőszobor formájában, Szűz Mária és Szent János látható. A szakirodalom sok helyen János apostolt Mária Magdolnaként azonosítja, de a hagyományos ábrázolásmód és ikonográfia szerint inkább Szent Jánosról van szó, amit a szobron lévő, János evangéliumából származó bibliai idézet is alátámaszt.

A szobor állításának évszámát – 1890 – először Garády Sándor levéltáros írja meg, mégpedig 1932-ben a Tanulmányok Budapest Múltjából című folyóiratban, Mátyás király buda-nyéki kastélya című munkájában. Ebben úgy fogalmaz, hogy báró Gerliczy Vincéné igen nagylelkű volt: „…leginkább emlékeztet reá és buzgó vallásosságára az Istenhegyi-út, Nógrádi- és Diana-út elágazásánál levő kőoltár, rajta kőkereszttel, két oldalt Mária és Mária Magdolna szobrával. Ezt ő állíttatta 1890-ben.” Ez a forrás lehetett az oka Szent János és Mária Magdolna összetévesztésének, valamint annak is, hogy Liber Endre, majd később mindenki átvette az 1890-es évszámot, holott az alkotás nem akkor készült.

A lapok először 1885 őszén írnak a Gerlitzy-oltárról, és akkor már a felállítás eseményét örökítik meg. A Nemzet 1885. szeptember 11-i számában ez áll: „Özv. báró Gerliczy Vinczéné szül. Sztankovánszky Erzsébet, múlt évben karját törvén, szerencsés felgyógyulása emlékére a vizivárosi vámház mellett kőfeszületet állíttatott, melyet f. hó 12-ikén fog Bogisich Mihály budavári plébános felszentelni.”

A vízivárosi vámház sok helyen „budakeszi úti vámházként” szerepel, ez talán egyértelműbben leírja a helyet, ami a Vízivárosi temető mellett volt található. Az 1700-as évek végén Budának újabb temetkezési helyre volt szüksége, mert a városmajori már szűkösnek bizonyult, ezért nyílt meg 1785-ben a vár, a Víziváros és a környék lakossága számára a mai Kútvölgyi lejtő, Szilágyi Erzsébet fasor, Virányos út közötti háromszögben fekvő Vízivárosi temető. Liber Endre így ír 1934-es munkájában: „Az oltárt eredetileg az Új Szent Jánoskórház mellett a Budakeszi-út és Kútvölgyi-út elágazásánál a régi vizivárosi temető sarkánál állíttatta.”

Korábban a Budakeszi út és a Kútvölgyi út elágazásánál állt az oltár

Az 1885-ös beszámoló azért is érdekes, mert a szobor felállításának okaként egy kéztörés utáni gyógyulást említ, szemben a legismertebb legendával, amely szerint Martinovicsék emlékére került ide az oltár, akiket a közelben temettek el 1795-ben. A szoboregyüttes tényleges felszentelésénél már nincs szó a kéztörésről, sőt azt állítják, hogy az emlék még régebbi, ugyanis az 1739-ben készült Szentháromság-szobor részeit tartalmazza. A Nemzet részletesen ír erről 1885. szeptember 14-i számában, Keresztszentelés címmel:

„Özvegy báró Gerliczy Vinczéné, szül. Sztankovánszky Erzsébet a buda-vizivárosi vámház s a korona temető közötti réten, az országúttal szemben felállított s oltárból kiemelendő kőkeresztet szombaton délelőtt 11 órakor Bogisich Mihály budavári prépost-plébános fényes segédletével az adományozó báróné s családja, valamint nagy számú ájtatoskodók jelenlétében, felszentelte. A felszentelés után a prépost elmondta, hogy a múlt században 1739. évben Nattermann Mátyás buda-vizivárosi előkelő polgár és bíró a nagy ragály megszűnte után a Szentháromság tiszteletére szobrot állitatott fel a mostani gőzsikló állomás helyén. A jelen század közepén, midőn a lánczhíd szomszédságában épületek emelkedtek, az akkori budai tanács a szobrot kivitette a vizivárosi temető oldala mellé, hol – minthogy senki sem gondozta – évtizedek óta romokban hevert. A báróné a fővárosi tanácsnak azon ajánlatot tette, hogy a régi emléket megújítja, ha a fővárosi tanács arra alkalmas helyet kijelöl. Ez megtörténvén, a díszes emlék már fennáll s fentartása végett a báróné 200 frt alapítványt tett le, mely a budavári templom pénztárában fog kezeltetni. Az ünnepély 12 órakor véget ért.”

E híradást alátámasztja Rupp Jakab 1868-as, Buda-Pest és környékének helyrajzi története című munkája is: „E plébánia területén, melyben a lelki pásztorkodást 1787 bízták a kapucinusokra, állott még délre a Szentháromságnak szobra alapítva fogadás folytán 1739 Natterman Mátyás, budai törvényszéki tanácsos által, mely jelenleg a polgári temető mellett, a Laszlovszkyhoz vezető úton (ma a Kútvölgyi út és Szilágyi Erzsébet fasor által határolt terület – a szerk.) szemlélhető.”

Ezt az információt a Budapest Galéria 1987-es, Budapest köztéri szobrai 1692–1945 című munkája is részletezi. Mindezek alapján kijelenthető, hogy a Gerlitzy-oltár egyes részei még az 1885-ös felállításánál is régebbi korok emlékeit hordozzák. A szoborállításról egyébként több lap is beszámolt, kisebb-nagyobb hibákkal, a Pesti Napló például Szűz Mária mellett Szent Erzsébet szobrát vélte felfedezni a kereszt mellett.

Nem sokkal később, 1892-ben, 91 éves korában meghalt Gerliczy Vincéné báróasszony. Hamar meg is látszott, hogy senki sem kíséri figyelemmel az oltár sorsát, az 1890-es évek végén ugyanis már az elhelyezéséről tárgyaltak, mivel nemigen használták a temetőt, és az építkezés útjában állt a szoboregyüttes.

Az Alkotmány című lap írja az 1899. szeptember 15-i számában: „A budakeszi út elején, a vámház és katonai temető közötti szabad téren […] a kereszt gondozására a báróné a budavári plébánián 200 frtos alapítványt is tett, melynek kamatait évről-évre a kereszt jó karbantartására fordítja a plébános. Most a főváros azon a területen, hol a kereszt jelenleg áll, nagyobb útkaparóházat akar építeni s így szükségessé vált a keresztnek máshová való áthelyezése. A tanács az ügyben meghallgatta a budavári plébános véleményét. A plébános nem kifogásolta az áthelyezést, csupán valamely más alkalmas kültelki helyet kért a kereszt számára. Nemes Antal dr. plébános meg is jelölt egy ilyen alkalmas térséget a Normafa mögött, hol az erdő szélén hét út találkozik. Itt az erdő mentét a kőkereszt festőien díszítené, azonfelül jó útbaigazító, irányító lenne a turistáknak is. A 200 frtos alapítvány 24 frtnyi kamatait az áthelyezés költségeire felajánlja a plébános, de az esetleg szükséges több kiadás fedezését a fővárostól kéri, mert az alapítvány tőkéjét megbontani nemcsak nem kívánatos, hanem az az esztergomi főegyházmegyei hatóság részéről amúgy is nagy akadályokba ütköznék.”

A Normafára áthelyezés végül nem sikerült, mert ehhez ki kellett volna vágni néhány fát, amit a főerdőmester nem engedélyezett. A Magyar Székesfőváros című lap 1900. február 5-i száma részletezi az ügyet: „A mérnöki hivatal javaslata szerint a kereszt uj helyén néhány fát ki kellene vágni e miatt a tanács meghallgatta a főerdőmester véleményét is, mely határozottan állást foglal a mérnöki hivatal javaslatával szemben. A főerdőmester sajnálja a fákat és azt ajánlja, hogy keressenek olyan helyet a kőkeresztnek, ahol nem kell miatta fákat kivágni. Az Emmer Kornél ösmert javaslatának elfogadása óta különben sem lehet a főváros fáit kivágatni csak a törvény-hatósági bizottság beleegyezésével. A tanács most válogathat a különböző javaslatok között, s a sok tervezgetésnek az a vége, hogy az utkaparóház építésének előmunkálatait nem lehet majd a kellő időben megkezdeni. Pedig annyi bizonyos, hogy a keresztet el kell helyezni, még pedig arra a helyre, amelyik a legalkalmasabb. De hogy melyik legalkalmasabb azt majd csak nyilvános pályázat utján döntheti el a sok szakértő.”

Pár hónappal később meglett az új hely, amiről az Alkotmány számol be 1900. július 27-én, „budakeszi úti kőkereszt ügye” címmel: „A budakeszi kőkereszt régen húzódó ügye is befejezést nyert valahára. A kőkeresztet, melyet báró Gerliczy Vincéné állíttatott fel a budakeszi uton, el kellett régi helyéről távolítani, mert helyére a főváros új útkaparó házat építtet. Hosszú tervezgetések és tárgyalások után a keresztet az istenhegyi út és Diana-utca sarkára helyezték át. A mérnöki hivatal ma jelenti a tanácsnak, hogy rendelkezésének eleget tett s a kereszt, melyen többféle javításokat is végeztek, már az új helyén teljesen készen áll.”

A szoboregyüttes az 1920-as évek végére javításra szorult, amit a Budai Napló 1929. február 3-i száma is megírt. Ebben már kilátásba helyezték, hogy a Hegyvidéki Szövetség sürgetésére a főváros restaurálhatja a Diana úti kőkeresztet. Erre végül csak 1933-ban került sor, amikor Visnyovszky Lajos szobrászművész felújította az oltárt, és új szoboralakokat faragott.

A műalkotás és környezete 1929-ben, még a régi szobrokkal

Szerencsére a Siklóssy László-féle, 1929-es kiadású, Svábhegy című könyvben szerepel a Gerlitzy-oltár képe az eredeti szobrokkal. Az akkori és a mostani felvételeket látva biztosan állítható, hogy Krisztus alakja és a két szobor is teljesen új formát kapott. Akár az is elképzelhető, hogy eredetileg valóban Mária Magdolna volt Szent János helyén, mert 1933 előtt inkább Magdolnáról írnak, 1934-től pedig már Jánosról. Továbbá az 1929-es fotón a két szobor alakja nőiesebb, mint az 1933 utániak. Valószínűleg ekkor kerülhetett az oltár aljára a felirat, amely most is olvasható rajta.

A szocializmus éveiben ismeretlenek többször megrongálták a szobrot, egyszer ki is döntötték a keresztet, amit aztán sebtében a lábánál termetes hasáb alakban körbebetonoztak. Ezt az állapotát jól láthatjuk fotón a Budapest Galéria köztéri szobrokat bemutató kiadványában. A szoboregyüttest végül a rendszerváltás után, 1993-ban a Svábhegyi Egyesület, a XII. kerületi Önkormányzat és a Budapesti Városvédő Egyesület közös segítségével restaurálták, amikor is visszanyerte az 1933-as felújításkori állapotát.

A rongálás után körbebetonozták a keresztet

Azóta 2015-ben ismét megújult, majd most májusban az erre szakosodott Ifotech Clean Kft. méltó módon megtisztította. Ez utóbbi munkának is köszönhető, hogy elkezdődött a kutatás a Gerlitzy-oltár történetéről, és sikerült teljesen kibogozni a kusza szálakat. Remélhetőleg még sokáig gyönyörködhetünk a Szent Orbán téren ebben a különleges, kultúrtörténeti jelentőségű műalkotásban.

Felújítva, megtisztítva áll most a szoboregyüttes a Szent Orbán téren

F. G.