Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kalandozas_a_nepdalok_versek_es_mondokak_birodalmaban

Kalandozás a népdalok, versek és mondókák birodalmában

Bognár Szilvia és zenekara népdalfeldolgozásokkal, mondókákkal, versekkel, furfangos találós kérdésekkel és a hagyományos paraszti kultúra kincseivel teletűzdelt produkcióval várja a családokat. Az egyedi hangzásvilágú együttes alapító-énekesét az elmúlt csaknem húsz év legemlékezetesebb pillanatairól kérdeztük, és arra is kíváncsiak voltunk, milyen különlegességgel alapozzák meg a Hegyvidéki Nyár hangulatát.

– Tizennyolc évvel ezelőtt alapította meg az első saját együttesét. A formációban a hazai jazz-, népzenei és világzenei produkciók neves előadói is helyet kaptak. Első albumuk Az ének őrzi az időt volt, ami a felnőttek körében vált népszerűvé. Miért döntöttek úgy, hogy a gyerekeknek is készítenek dalokat?

Édesanyaként, amikor a lányom elkezdett felcseperedni, azt éreztem, hogy olyan koncerteket szeretnék adni, amiken „tyúkanyó” lehetek. Amiken együtt táncolhatunk, énekelhetünk, és közösen kalandozhatunk a népdalok, a megzenésített versek és a mondókák varázslatos birodalmában. Az első gyerekeknek szóló produkciónk engem is megváltoztatott.

– Hogyan hatottak önre a kicsik?

– Erre a legjobb szó az, hogy felszabadítóan. Számomra nagyon könnyű megtalálni velük a közös hangot. Szeretek a gyerekek mellé ülni, megbeszélni, milyen egy nyár végi este, vagy miket lehetne együtt rikoltozni, s mindezt beleszőjük egy következő dalba. Ők rendkívül nyitottak a muzsika és az interaktív koncertek iránt, ami természetesen minket is inspirál. Fontos számunkra az is, hogy ebben a rohanó, fogyasztói világban olyan produkciókat hozzunk létre, amik értéket képviselnek, megérintenek, magukkal ragadnak.Kalandozas_a_nepdalok_versek_es_mondokak_birodalmaban

– Koncertjeiken a hagyományos paraszti kultúra elemeit is megjelenítik. A modern játékok korában mit szólnak a gyerekek a régi idők szokásaihoz?

– A legtöbb család esetében a hagyományos paraszti kultúra már nem része a hétköznapoknak, így természetesen elő szokott fordulni, hogy a koncert elején a kicsik furcsállják a népies hangvételt, esetleg a tájszólást, de a zene ereje valahogy mindig magával ragadja őket – társadalmi hovatartozástól függetlenül is.

– A Hegyvidéki Nyár legelső fellépői lesznek június 1-jén, önök alapozzák meg a várhatóan jó hangulatot. Milyen különlegességekkel várják a családokat?

Minden esetben alkalmazkodom a közönség életkorához és hangulatához. Soha nem lehet tudni, hogy a kicsik bújósabbak, félénkebbek, vagy pedig élénkek és aktívak lesznek. A Titoktok produkcióval készülünk, lesznek tavaszi és nyári dallamok, és olyanok, amiket eddig csak néhányszor adtunk elő. A repertoárt ezúttal is igyekszünk úgy összeállítani, hogy az a szülők számára is élvezetes legyen.

– A fellépéseiken találós kérdéseket is fel szoktak tenni. Ezúttal is készülnek furfangos fejtörőkkel?

– Ez majd kiderül, de az olvasóknak ízelítőként most is tudok egyet mondani!

– Kíváncsi vagyok!

– Két kezemmel füled fogom, s ott csücsülök az orrodon. A megfejtésre június 1-jén fény derül! Mi már nagyon várjuk, hogy együtt táncoljunk és énekeljünk a hegyvidéki családokkal, jó móka lesz!