Orgonametszés veszteségek nélkül
Az orgona egyike töretlenül népszerű dísznövényeinknek – most is a Hegyvidék számtalan kertjében illatozott hetekig. A bokor metszés nélkül elöregedik, a helytelenül végzett munkával azonban elveszíthetjük a következő évi virágzást. Pedig csak néhány alapelvre kell odafigyelni!
A korán jött meleg időszak hatására szokatlanul hamar, már április közepén virágba borultak a lila és fehér orgonabokrok a Hegyvidéken. A tavaszi napsütésben messzire terjedő illatukra még az is felkapta a fejét, aki egyébként nem fogékony a virágpompára.
Természetes, hogy minden hobbikertész szeretné, ha évről évre több virág nyílna a bokrán. Ehhez a legfontosabb, hogy virágzás után levágjuk az elvirágzó bugákat, ami esztétikai szempontból is előnyös, és ezzel megelőzhetjük azt is, hogy a növény a magok érlelésére fordítsa energiáit.
Az elvadult, hatalmas bokrok ágai gyakran ívesen lehajolnak, elszáradnak, az ilyen példányok fiatal hajtásai pedig függőlegesen meredeznek felfelé az íves, öreg ágak derekáról. Ezeket a reménytelennek tűnő töveket is megfiatalíthatjuk, ha nagyjából arasznyival a talaj felett levágjuk az ágait. Ehhez valószínűleg fűrészt kell használnunk, mert az orgona elfásodó törzse akár karvastagságú is lehet.
A látszólagos pusztítás után a tő friss hajtásokat hoz, amelyeket már könnyebb lesz formában tartani. Az ilyen drasztikus ifjítás legoptimálisabb időszaka a nyugalmi idő vége, azaz január, február, de a virágzásról le kell mondanunk – legalább – egy évre, amíg a friss hajtások megerősödnek.
Ha a lendületes tavaszi vagy őszi kerti munkadömping idején ragadunk metszőollót, és vágjuk vissza az orgonabokrokat, akkor lemetsszük a virágrügyeket is, ezért ez nem szerencsés módszer. A kisebb, alakító metszéseket érdemes közvetlenül a virágzás után, májusban elvégezni, az elhervadt bugák eltávolításával egy időben. Így a növénynek nyáron még marad ideje új hajtásokat és virágrügyeket nevelni, és nem kell búcsút vennünk a jövő évi virágzástól sem.
A levágott hajtásokból zölddugványokat is készíthetünk, sőt a már gyökeres dugványokat oltással és szemzéssel is nemesíthetjük. Igaz, ezek a megoldások inkább a kísérletezésre nyitott kertészek számára ajánlottak, mert a folyamat lassú, és nem mindig sikeres.
Jó hír azonban, hogy az orgona néhány méter magas bokra a föld alatt messze futó gyökerekről fakadó hajtásokkal is szaporodik. Egy-egy öreg példány környezetében – akár tízméteres távolságban is – felbukkannak erőteljes hajtások, amiknek a leválasztásával könnyen szaporítható a növény. Persze a kertészetekben is beszerezhető az orgona, amely viszonylagos igénytelensége folytán tulajdonképpen egész évben ültethető.
A ma leginkább dísznövényként ismert orgona Dél- és Kelet-Európában őshonos. Hazánkban a török hódoltság idején terjedt el – a „lila” szavunk is az orgona török nevéből származik. Leveléből megfázás elleni gyógyteát készíthetünk, virágából pedig házi szörpöt „főzhetünk”.
Ma már sok kertészeti változata ismert, ezek közül a fehér színűek, a teltvirágúak és a dézsában is nevelhető, törpe növésűek a legnépszerűbbek. Mivel melegkedvelő, szárazságtűrő növény, a klímaváltozás egyik nyertese lehet, amit a hegyvidéki erdőszéleken élő, elvaduló példányai is igazolnak.
B.