Az év fája a bükk

A város talán legismertebb – bár ma már nem élő – fája minden kétséget kizáróan a Normafa, amely faját tekintve bükk volt. A legendárium szerint Mátyás király is ült alatta, ami kérdéses, viszont Jókai, Petőfi és Vörösmarty valóban dolgozhatott az árnyékában. Az pedig, hogy a környékbeli svábok által Viharbükknek nevezett, magányos fa már a 19. században itt állt, nem kétséges.
A „Norma” nevet Vincenzo Bellini operájának és egy botanikai tévedésnek köszönheti. Az előadás díszletében egy hasonló, mágikus faóriás szerepelt, bár az valószínűleg tölgy volt, hiszen a főszereplő egy druida, ami „a szent tölgy emberét” jelenti.Művészeti szempontból pompás volt az ötlet, hogy a város fölött álló élő famatuzsálem alatt még magasztosabban hangozna a kelta papnő holdistennőhöz könyörgő áriája – csak a fafaj nem stimmelt. Ennek ellenére az 1840-es, rendhagyó dalestnek köszönheti nevét a fa és a környék, amely név túlélte a viharvert bükk 1927-es pusztulását is. Szerencsére öreg bükköket azért még találunk a XII. kerület erdeiben.
A bükk hazánkban főleg a 600 méternél magasabb hegységekben, az északi oldalakon, valamint a hűvös szurdok- és patakvölgyekben fordul elő. A János-hegy „csak” 527 méter, ám a kedvező mikroklíma miatt kiterjedt bükkösök borítják a domboldalait. A bükkfa önmagában is erdőállomány alkotó faj, de elegyes állományai is megfigyelhetők. Néhol idős, több száz éves egyedek is rejtőznek a bükkösökben.
A közönséges bükk hazánk egyetlen bükkfaja, nincs mivel összetéveszteni, hiszen legközelebbi rokona a keleti bükk, amely a Fekete-tenger déli peremvidékén honos. Hengeres, sima, szürke törzsei jellegzetes képet mutatnak, így aki gyerekkorában néhányszor kirándult középhegységeink valamelyik bükkösében, egy életre beleivódott az oszlopszerű törzsek rengetegének halványkék tónusa és hűvös, párás levegőjének emléke.
A bükk – most éppen – levéltelen hajtásain jól megfigyelhetők a hosszú, orsószerűen hegyes rügyek. Ezekből hajtanak ki a bőrgyógyászatban is értékelt, 6-8 centi hosszú, elliptikus levelek, amik a színükön fényesek, a peremükön és az erek mentén szőrösek. Hasonlóan finoman szőrözöttek az április végén, május elején nyíló virágok is.
Nyílásról ugyanakkor a bükk esetében kissé túlzás beszélni, mivel nincsenek látványos sziromlevelek, a porzós virágok egyszerűen a szélbe szórják virágporukat. A termős virágokból háromélű makkok érnek, amelyek a négy részre osztott kupacsokban fejlődnek. A magok beérése után a termések felnyílnak, és jó években hatalmas mennyiségben terítik a makkokat az akár 35-40 méter magasra megnövő fa alatt.
A magas fehérjetartalmú, olajos mag sok vad kedvelt csemegéje. Aki kóstolta, a kesudióéhoz hasonlítja az ízét. A magoknak csak kis hányada csírázik ki, és mutatja meg sajátos, salátaszerű sziklevelét, de így is jellemző látvány a bükkösökben, hogy a lékekben ezrével cseperednek a csemeték, amiken télen is megmarad a barnás, elszáradt lomb. Máskülönben a sűrű, zárt lombkoronát nevelő bükkök alatt a félhomályban túl sötét van a dús aljnövényzet kialakulásához. Tavasszal, lombfakadás előtt a medvehagyma, a keltikék és a szellőrózsák varázsolnak színes szőnyeget az ilyenkor kissé ridegnek és színtelennek tetsző törzsek közé.
A bükk egyszínű, világos, homogén fája jól megmunkálható és kemény, gőzölve kiváló bútorfa. Alacsony cseranyag- és gyantatartalma miatt kitűnő tűzifa, a bükkből készített faszén a kolbászfüstölés hagyományos alapanyaga. Hordója bevált pálinkaérlelésre.
A kertekben magányosan állva terebélyes koronát nevel, törzse szinte elágazik a talajtól – éppen ellenkezőleg, mint az erdei állományokban. Viszonylag gyors növekedésű, de nem kifejezetten hosszú életű fa: 200-300 éves példányai már elég ritkák, a legöregebbnek tartott európai bükk 550 éves.
A természetben is előfordulnak bordó levelű és sárgás árnyalatú változatai, amiket az oszlopos és csüngő hajtásrendszerű kertészeti változatok egészítenek ki. Természetesen az árudákban a színek és formák kombinációi is megvásárolhatók. A sárgás lombú fajták a legkevésbé ellenállók, de kimondottan száraz élőhelyen az alapfaj is öntözést igényel.
Nem igazán kedveli a városi körülményeket, ennek ellenére néhány példánnyal a Hegyvidék belterületén is találkozhatunk (bár nem a Bükkös úton...). A városmajori park összesen 16 tővel büszkélkedhet, ezek között fiatal csemeték és félméteres törzsátmérőjű példányok is akadnak.A közterületi bükkök XII. kerületi királynője a Svájci út elején áll. A 25 méter magas fa korát a szakemberek 150 évre becsülik. Már itt élt, amikor a nyaralóként használt villa építése 1889-ben megkezdődött. Szerencsére ma is jó egészségi állapotnak örvend, amiben segít, hogy helyi jelentőségű természeti értékként harminc éve védelem alatt áll.
De miért fontos épp az idén odafigyelni bükköseinkre? Talán a lucfenyők szomorú története hívta fel a szakemberek figyelmét a hegyvidéki bükköt fenyegető éghajlati veszélyekre, ugyanis az egyre szárazabb nyarak és különösen a tartós légköri aszály a bükk szempontjából sem kedvezők.
Az erdőalkotó bükk nem tartozik a változékony, könnyen és gyorsan alkalmazkodó növényfajok közé, ezért a napjainkban zajló gyors változások veszteseivé válhat. Sekélyen gyökerezik, ami kevés védelmet nyújt a széldöntés ellen, fája – különösen ha kártevők lepik el – könnyen hasad. Az éghajlati optimumától távol kerülő bükkökön nemcsak a csinos bükkfa-zöldaraszolók és a kedvelt havasi cincérek jelennek meg, hanem az ehető bükkfatapló is.
Temetni azért még korai lenne a bükköt. A hőség és az aszály nem feltétlenül tér vissza minden évben, és a fa stressztűrésében is bízhatunk, de – legalább az elérhető példányokat – érdemes a nyári melegben öntözni.

BI.