A különböző anyagoktól kezd élni a kép
Rusztikus képmezők – külön-külön mindegyik alkotásra és átfogóan az egész válogatásra is érvényes Székács Zoltán festőművész új kiállításának címe. Bensőséges hangulatú munkái a Galéria 12 Egyesület kiállítóhelyén láthatók.
A 70. életévét nemsokára betöltő Székács Zoltán kiállításával folytatódik a kerek születésnapos alkotóművészek bemutatkozása a Galéria 12 kiállítóhelyén. A megnyitón Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész, a Galéria 12 Egyesület elnöke beszélgetett a festőművésszel, nem véletlenül: jól ismerik egymást, együtt végeztek az Iparművészeti Főiskola porcelán szakán.
Miért és mikor, milyen ihletre lett belőle festő? – hangzott el a kérdés. Székács Zoltán elmesélte, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, kétszer is, de nem vették fel, s mivel többször nem volt ehhez türelme, az iparművészetit célozta meg. Ott azonnal felvételt nyert Schrammel Imréhez.
Másodévesen készített már teáskannát és mindenféle kerámiát, amikor egy iskolatársától megtudta, hogy aznap nem lesz korrektúra, mert a mester éppen „lövi a szobrot” (utalás Schrammel Imre híres, Lőtt oszlopok című művére). Akkor jött rá, hogy ez az egész nem arról szól, hogy „otthon farigcsálom a kávékiöntőket”, és onnantól teljesen másképpen közelítette meg a művészetet.
A főiskola elvégzése után a Finomkerámiaipari Műveknél lett tervező, ahonnan műveivel együtt kiküldték Bolognába, a nemzetközi lakberendezési és kerámiavásárra. Kint fedezte fel az itthon akkor még teljesen ismeretlen olasz absztrakt művészetet, például a zsilettel felhasított vásznairól elhíresült Lucio Fontana munkásságát. Elkezdte foglalkoztatni az informel, az arte povera, magával ragadta a modern olasz és spanyol festészet, ami egy kicsit kalligráfia, matériával, struktúrával foglalkozik, van benne mediterrán hatás, szabadság, anyagszerűség – és neki az anyaghasználat a kerámiatanulmányok révén benne volt a kezében.
A hely adottságainak megfelelően a Galéria 12-be egy válogatást hozott Székács Zoltán. Két viszonylag új képet a főfalon helyezett el, a meghívó plakátján szereplő fekete-fehér installáció is most készült, a hátsó falon pedig korábbi munkái láthatók.
Képei bensőséges hangulatúak, jó rájuk nézni – állapította meg Borza Teréz. A fekete-fehérek közt helyet kapott egy-két meleg színű alkotás is, a vöröses, barna színárnyalatok kombinációja különben is jellemző rá. Vastagabb festéssel, vakolással sok kollégája dolgozik, de mindegyiküknek megvan a maga szín- és formavilága. A Matéria csoportból, amelynek Székács Zoltán szintén tagja, néhányan el is jöttek a megnyitóra.
Kiderült, hogy lassan, sokszor hónapokig fest egy képet. Lírai absztrakt vagy lírai konstruktív – így nevezik stílusát a szakértők, mindkettő jellemző rá. Mivel nincs konkrét téma, modell, táj vagy csendélet, ki kell találnia, mi lesz a képen valami olyan, amivel meg tudja fogni a nézőt.
Festészetében sokak szerint keramikusi végzettsége határozza meg az anyaghasználatot. Nem is tagadja ezt. Fontosnak tartja, hogy tanulmányai során anyagszerűbb dolgokkal foglalkozott, sok mindent talált ki, hasznosított onnan, például a pecsételéseket, a különböző lenyomatok készítését. Materiális festészetet művel, nála alap, hogy homokot kever a festékbe, ezenkívül egy speciális massza az alapozóanyaga, amibe különböző dolgokat lehet beleépíteni, ettől plasztikusabbak a művei; vakolatot, strukturális anyagokat, papírt, zsákot is használ. Vallja, hogy a különböző anyagoktól kezd élni a kép. Különféle masszákat készít, a homok, a vakolat, a bitumen, a mész, a cement mind más-más kifejezőerővel bír.
Arról is beszéltek Borza Terézzel, hogy sokan szeretnék követni egyedi stílusát. „Így általában nem fest senki, kivéve, ha hozzám jár” – fogalmazott Székács Zoltán. Tíz éve tanít, kurzusokat, művésztelepeket vezet. Azt a technikát adja át, amit ő talált ki. Nem zavarja, ha másolják, őt is inspirálják a tanítványok ötletei.
Felelevenítettek egy humoros történetet. Valaki mesélte neki, hogy ő már festett Székács-képet. „Igen, és hogyan? – kérdezte. – Mit kevert az anyaghoz?” „Kekszet” – hangzott a válasz.
Székács Zoltán szeret tanítani. Úgy gondolja, kicsit iskolát teremtett. Aki hozzá jár, annak tetszik, amit tanul, megszereti, fejlődik, és ő maga is továbbfejleszti a módszert.
A tavalyi éve mozgalmasra sikerült. A Párbeszéd Házában volt egy kiállítása – ez egy jezsuita templombelső, szakrális tér, amivel összhangba kerültek alkotásai. Ezzel párhuzamosan a Körmendi Galéria kiadásában megjelent egy album a munkásságáról, és készült egy kisfilm is róla. Krétán, Heraklionban, a Szent Márk-bazilikában jelenleg még megtekinthető a Magyar Festők Társasága Reflexiók/Reflections című kiállítása, amelyen „Történelmi Korszakok” című képével vesz részt.
Az est hangulatát Réman Zsófia fuvola- és Szkibó Gergő gitárjátéka emelte. A művész alkotásaira hangolódva, meglepetésként, Piazzolla Libertangóját szólaltatták meg, majd Bartók Román népi táncok című darabjából következett két rövid tétel.
Sz. D.
Székács Zoltán kiállítása megtekinthető: március 23-ig, vasárnap és szerda kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig a Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbárban (Hajnóczy József utca 21.). Honlap: galeria12.hu