Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Veresmajor_szomoru_tortenete

A „Véresmajor” szomorú története

Az egykori nyilas önkény időszakában véres események színtere volt a Hegyvidék, különösen a ma békét sugárzó közpark, a Városmajor. A történelem sötét időszakának zsidó és keresztény áldozataira történő emlékezés az együttérzés kifejezése és a gyógyulás első lépése lehet.

A Városmajori Jézus Szíve Plébánia is megszenvedte az 1944–45-ös időszakot, többször mutatkozott falai között a környékbeli nyilas tevékenység egyik hírhedt kulcsfigurája, Kun páter. A kiugrott erdélyi szerzetes – bár a meggyőződéses antifasiszta Serédi Jusztinián esztergomi bíboros-hercegprímás megtiltotta, hogy papi tevékenységet folytasson – több beszédet mondott az általa önkényesen kisajátított templomban. Ezeket a „prédikációkat” erősen áthatotta politikai meggyőződése.
A kor szélsőséges viszonyait is érzékelteti, hogy a Városmajortól csupán kőhajításnyira, a Maros és a Szamos utca sarkán álló házban élt édesanyjával egy másik – kevéssé ismert – katolikus pap, Ervin Gábor. Ő először egy zsidókat érő atrocitás elleni tiltakozása miatt került szembe a városmajori nyilasokkal. Ekkor még elengedték, de később, amikor a közeli zsidó kórházak és a szeretetotthon elleni támadások elől menekülő zsidókat fogadott a lakásába, őt és édesanyját is megkínozták és megölték.
Ervin Gábor halálának 80. évfordulóján, december 4-én dr. Kránitz Mihály atya tart megemlékezést, majd szentmisét a városmajori kistemplomban 17 órától. Az emlékezők felkeresik a vértanú pap egykori házát, ahol ma is látható az emléktáblája.A_Veresmajor_szomoru_torteneteA programsorozat következő állomásaként egy héttel később, december 11-én 18 órától a városmajori nyilas téboly eseményeiről és áldozatairól szóló előadásra várja az érdeklődőket Csonka Laura történész szintén a kistemplomban. Fejérdy András egyháztörténész, az 1930–40-es évek egyházáról szóló előadásával folytatódik az események felelevenítése 2025. január 15-én, végül az Alma utcai szeretetotthon lakói elleni gyilkosságok 80. évfordulóján, január 19-én, vasárnap kora délután Csonka Laura vezetésével a „Véresmajor” című megemlékező sétával lehet bejárni a szomorú helyszíneket. A programsorozat zárásaként szintén aznap, a nagytemplomban engesztelő ökumenikus istentiszteletet vezet dr. Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, Ablonczy Tamás budahegyvidéki református lelkipásztor és Keczkó Pál, a Budai Evangélikus Egyházmegye esperese.
A szervezők célja, hogy múltunk dicstelen időszakát megismerve tudjuk leróni kegyeletünket az ártatlan zsidó és keresztény áldozatok előtt, s a programokon való részvétel az alapvető emberi méltóság tiszteletének és a szívből jövő együttérzésnek a gesztusa legyen.

(Barta)