„Amit mi csinálunk, az kulturális misszió”

• „Tizenöt éve együtt gondolkodunk nemcsak a XII. kerület művészeinek érdekében, hanem mindenki örömére” – így szólítja meg művész kollégáit a jubileumi katalógus köszöntőjében. Milyen érzésekkel tekint vissza az eltelt másfél évtizedre?
• Az biztos, hogy immár tizenöt szép, közös évet tudunk magunk mögött. Ez idő alatt sok mindenen átmentünk, még a koronavírus-járvány idején sem engedtük el egymás kezét. A havonta rendezett kiállítások összekovácsolták az egyesület alkotóművészeit. Amikor személyesen nem találkozhattunk, a digitális kiállításokkal lendítettük tovább a megállni látszó kerekeket. Egy-egy tárlat megnyitóján pedig hónapról hónapra jó hangulatban lehetünk együtt, beszélgethetünk, koccinthatunk mindannyiunk egészségére a Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbárban.
• Hogyan született a Galéria 12 Egyesület megalapításának ötlete?
• 1993-tól 2000-ig elnöke voltam a Fiatal Iparművészek Stúdiójának, majd több önálló kiállítás után volt erőm egy új egyesület létrehozására. A kerületben élő művészek nem nagyon ismerték egymást, ha összefutottunk, kiderült, hogy „jé, te is itt laksz!”. Szerettem volna, hogy a rendszeres találkozók alkalmával közelebbről is megismerjük egymást. Ötgyerekes családból származom, valószínűleg innen is ered nálam a közösségi gondolkodás.
• Hogyan kezdett neki a szervezésnek?
• Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, kikerestem a nyilvántartásból, kik laknak a kerületben. Megdöbbentem, hogy közel ötszáz művész élt akkor a Hegyvidéken – gondoltam, ha ennyien vagyunk, miért ne csinálnánk egy jó kis egyesületet. Pokorni Zoltán polgármesterrel régóta ismertük egymást, közel két évtizedig külsős bizottsági tagja voltam a kerületi oktatási és kulturális bizottságnak. Ő támogatta az ötletemet, nekivágtam a szervezésnek. Leveleket írtam, telefonáltam, szájról szájra terjedt a hír – és 2009-ben a Barabás Villa nagytermében megrendeztük az alakuló közgyűlést. Szívvel-lélekkel csatlakoztak a kerületi alkotóművészek, sokan érezték, hogy ez egy hiánypótló kezdeményezés. Minimum kétszázötvenen eljöttek a hívó szavamra, és megszületett ez az egymást egyre jobban megismerő tagokból álló, összetartó egyesület. Kicsit szebbé, barátibbá tettük több idős művész életének utolsó tíz évét, és alkotókedvüknek értelmet adva havonta együtt lehettünk, egy-egy szép kiállítással megörvendeztetve őket is. Többüknek itt volt az utolsó kiállítása, mivel sajnos már fentről mosolyognak ránk: Csete Ildikó, Polgár Ildikó, Fábián Gyöngyvér, Lőrincze Miklós, Ferdinand Judit, Nádas László, Ezüst György, Toldi Miklós, Fekete György, Kutas László, Károlyi András, Kenesei Lajos, Szathmáry Gyöngyi, Szomjas György. Az biztos, hogy az idős és a fiatal művészeknek egyaránt örömet adott a közösségi életünk. Az volt a célunk, hogy senki ne maradjon alkotói magányában, és megmutathassa a műveit az éppen aktuális témában. A minőséget egyesületünk tagjai garantálták; főiskolát, művészeti egyetemet végzett, érett művészek munkáit állítottuk ki.
• Igen hangulatos hely a Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbár. Hogyan találtak rá?
• Megkértem a polgármester urat, hogy ha véletlenül valahol felszabadul egy helyiség, amit bérbe lehet venni, ott rendszeresen rendezhessünk kiállításokat. Emlékszem, a Szakrális Művészetek Hetével nyitottunk a megüresedő Hajnóczy József utcai helyen. Az egész terem a miénk volt, de el kellett gondolkodni, ki tartja majd nyitva nappal… Épp akkor jelentkezett egy vendéglátós, ő megcsináltatta a pultot; kiváló ötletnek tartottam, hogy egyben legyen kávézó és galéria. Laczi János a harmadik bérlő, vele nagyon jól össze tudunk dolgozni most már közel tíz éve, maximálisan ki tudjuk használni a falainkat és a három vitrint. Egyszerű dolgokból is sok mindent meg lehet csinálni, és jó háziasszony módjára az ember be tudja osztani még azt a keveset is, ami adódik támogatásképpen.
• Többen részt vesznek a szervezői-rendezői munkában, kik ők?
• Pálos Anna, Orient Enikő, Makkai Márta, Maczkó Erzsébet a szervezésben segítenek, a honlapunk vezetésében, a kiállítások rendezésében Szamos Iván és Mihályi Magdi, régebben Pató Károly, Magyar Gábor vettek részt, katalógus, naptár tervezéséhez Árendás József, a dokumentáláshoz fotókkal Németh Andrea, Aknay Tibor, a rendezvényekhez Laczi János adja a munkáját. Épp ezért minden kiállításunk egy jól működő egyesületről adott színes képet. Megtiszteltek már minket hozzáértő beszédekkel prof. Prokopp Mária, Dvorszky Hedvig, Szakolczay Lajos művészettörténészek, Feledy Balázs művészeti író; szavalatokkal Császár Angela, Meskó Bánk, Lukács Sándor színművészek; zenével Szikora Borbála, Réman Zsófia, Szkibó Gergő, Heidrich Roland zeneművészek.
• Hogyan lehet valaki az egyesület tagja?
• Szájról szájra jár a hírünk, és az önök lapjában megjelenő cikkek kapcsán is sokan tudnak rólunk. Volt, aki más kerületből jött, de itt lakott régebben, vagy nemrég költözött ide, most tudta meg, hogy létezünk. Alapszabály szerint – nem én döntök – azokat vesszük fel, akik rendelkeznek felsőfokú művészeti végzettséggel.
• Önnek még nem volt önálló kiállítása a Galéria 12-ben. Miért?
• Nem azért találtam ki az egyesületet, hogy én állítsak ki... Hívtak a Vigadóba, a Műcsarnokba; porcelánművészként az anyagom eleve nem is férne el itt. Nagyon örültem, ha a közös kiállításokon meg tudtam mutatni egy-egy kis munkámat a vitrinben.
• Milyen visszhangja volt a kiállításoknak a kerületen kívül?
• A művészek eljönnek az önálló kiállításainkra, mint például most legutóbb Árendáséra. Az összes barátja elcsodálkozott, milyen jó kis helyünk van. Nem baj az, ha kicsi! Nekünk ez bőven elég. Jó helyen van, van egy kis bor, üdítő, kávé, le lehet ülni, a lényeg az, hogy híre menjen. Más kerületekben is voltak hasonló kezdeményezések, de a többségük már nem működik. A mi tizenöt évünk nem rövid idő egy művészeti egyesület életében. Megmaradt egy hatvanfős mag, ők mindig hoznak műveket a csoportos, közös témákhoz, az egyéni kiállításokat pedig születésnapok, évfordulók szerint osztogatom be, erre mindig figyelünk, a családias hangulatban az ilyesmi nagyon fontos. Ez egy szeretetalapú kisközösség. Persze volt, amikor szigorúnak kellett lennem…
• Miért?
• Egy művész – nevet nem mondok –, miután berendeztük a helyet a kiállításra, még a megnyitó előtt, mindenki tudta nélkül, az armatúrán lévő összes lámpát a maga munkájára állította rá. Nagyot néztem, amikor bementem a kávézóba, hogy itt mi történt! Szépen visszaállítgattam a lámpákat, hogy mindenkinek jusson fény, és megnyugodtam. Másnap megint minden lámpa rá volt állítva az ő műveire! Még jó, hogy maradt egy kis idő a megnyitóig… Ekkor azt mondtam neki, hogy bocsáss meg, de ez nem megy nálunk, aki nem tud beilleszkedni egy közösségbe, ne jöjjön ide többé. Elment, nagy sértődéssel, azóta persze meg sem ismer, de nem is probléma. Szerencsére nem történt többször ehhez hasonló. Előfordult viszont, hogy „több kalapot” kellett felvennem. Például a meghívón meghirdetett személy az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, olyankor én mondtam helyette a köszöntőt, vagy tartottam valaki helyett szakmai bevezetőt. Volt, hogy egy-egy művész a régi ismeretségünkre tekintettel arra kért, én beszélgessek vele – ez is egy „kalapcsere”. A megnyitó végén pedig felszolgáltam a bort és a pogácsát, így még „pincérkalapom” is volt!
• A kiállításokon kívül rendeznek közös programokat?
• Havonta van egy megnyitó, ezekre igyekszem előadóművészt hívni, hogy a kultúrát még jobban „behozzuk” a kerületbe, általában jönnek zenészek, ami attól is függ, hogy mennyi pénzünk van. Egyéb programokra nem sok erő jut, de volt például tárlatunk Veszprémben, egy zeneiskolában, ajándékokat is készítettek a művészek. Jövőre Veszprémben és Martonvásáron lesz egy-egy közös kiállításunk. November végén lejár a szerződésünk az önkormányzattal, még nem tudjuk, mi lesz utána. Ha nem lesz helyünk, mindenki bedobja a maga ötletét, kapcsolatait olyan kiállítóhelyekre Budapest-szerte, ahol minket is be tudnak fogadni egy-egy csoportos kiállítás erejéig. Ezért is pályáztam a Nemzeti Kulturális Alapnál, hogy kiadhassuk a hatvan színes oldalból álló katalógusunkat az évfordulóra, amivel be tudunk mutatkozni, és esetleg meghívnak ide-oda. Nyilván nem lesz minden hónapban kiállítás, de az sem baj.
• A kávézóba az is betér, aki egyébként az adott kiállítást nem nézné meg.
• Ennek ez a lényege. Bejön valaki egy kávéra, és legalább műalkotásokat lát a falon, ezek felkeltik az érdeklődését, később megkeresik a művészeket. Az egy külön téma, hogy a mai világban egyre kevesebb műalkotást vesznek, mert inkább a drága kocsira meg hifire kell a pénz. A kulturális tevékenység akkor is fontos! Amit mi csinálunk, az kulturális misszió.
• Ahogy Prokopp Mária is fogalmazott a megnyitóiban: a művek sugároznak.
• Ha valaki egy kicsit is fogékony erre, nyert ügyünk van, nem dolgoztunk hiába. Azért is próbáltuk életben tartani ezt a kis egyesületet, akármilyen nehézségekkel is, hogy színesítse a kerület kulturális életét – ez volt a fő cél, amit elértünk. Örülök is, büszke is vagyok rá, hogy össze tudtunk hozni egy jó kis csapatot. Sajnos a világ nem igazán a művészetre van ráhangolva. Hiába rendezünk tárlatokat a béke, a békevágy jegyében – nem mi fogjuk megváltani a világot. De azt mondják, a művészetnek nagyon sok köze van ahhoz, hogy a világot szebbé és jobbá tegye. Ez a mi célunk, és ez nem is kevés! Az egész eddigi működésünk a Hegyvidéki Önkormányzat folyamatos támogatásának köszönhető. A Galéria 12 Egyesület továbbra is segíteni szeretné a kerület kulturális életének pezsgését – azt a hagyományt folytatva, amit tizenöt éve elkezdtünk.

Szepesi Dóra

A jubileumi kiállításról lapunk 1. oldalán olvashatnak, mindkét cikkünk illusztrációi ott készültek. Webcím: galeria12.hu