Kertemben a természet pályázat díjazottak

Természetközeli kert, ahol senki sem számít rá

Az Istenhegyi úton álló három tízemeletes toronyházat mindenki ismeri, aki a XII. kerületben él. A Népszabadság már 1964-ben beszámolt a nagyszabású tervekről, OTP-házakként emlegette, és a „főváros egyik legszebb lakótelepeként” írta le a beruházást.
A ma látható épületek 1977-ben készültek el mint az építtető pénzintézetek projektjének elsőként megvalósuló eredményei. Összesen tizenöt házban „ezer korszerű lakást” terveztek az akkor még foghíjasan beépített környékre, egészen az Óra útig. Az elkészülő házak is 13 emeletesek lettek volna, ha a környékbeliek tiltakozására meg nem áll az építkezés a tizedik szintnél. Ma már nem tudni, miért nem épült meg a többi épület, de talán nem is baj, hogy így lett.A 120 lakás – ezekbe nagyrészt az építtető intézmények egymást jól ismerő dolgozói költöztek – alaposan megváltoztatta a környéket. A hirtelen megnövekvő igények miatt épült a benzinkút és a Diana utcai iskola is. Szintén tervben volt új bölcsőde, egy 75 férőhelyes óvoda és a Szent Orbán téren „gépkocsitároló és autószerviz” létesítése. Az újdonsült lakók kiszolgálására szombatonként még alapélelmiszereket kínáló „ABC” busz is járt a házakhoz.
Az újdonsült lakók az első perctől kezdve birtokba vették a területet, és nekiláttak a kert kialakításának. Fásítottak, füvesítettek, bokrokat és virágokat ültettek, bár a házak közötti területen a jobbára sittre terített, vékony termőföldréteg igen szegényes táptalajt nyújtott a növényeknek.
„Szakember által tervezett kert sohasem létesült” – mondja Évi, a kert egyik lelkes gondozója. A legtöbb növény az évek alatt a telkekről érkezett, vagy kertészeti vásárokon, kiállításon, kirándulások során szerezték be a lakók, de erkélyen nevelt növények is kikerültek, így aztán nem egységes szemlélettel beültetett kertet találunk ma itt, hanem a lehetőségek szerint kialakított, változatos összetételű és megjelenésű növényállományt.A zöld oázis különböző szegleteiben más és más élmények várják a sétálót. Vannak napsütötte, virágos részek, árnyas padok, vad, szinte erdős, lankás zugok, rét, gyümölcsfák, madarak és állatok. Az épített környezet mellett jelen van a természet, és kellemes összhangot alkot, élhető környezetet teremt emberek és állatok számára.
Az Istenhegyi útról a legszembetűnőbbek a termetes fák, amelyek közül néhány már az építkezést megelőzően is ott állt, így legalább fél évszázados. A bejáratnál egy fekete eperfa fogadja a látogatót, és festi be a járdát ízletes terméseivel érés idején. A gyümölcsfákat több koros cseresznye-, körte-, bodza-, ringló- és egy fügefa képviseli. A hegyvidéki gyümölcstermesztési hagyományokat őrzi több szőlőtőke is.A zömében juharok és egy-két bálványfa a kert hátsó részén alkotnak kisebb erdős részt, lombjuk a hatodik-hetedik emeletig nyúlik fel. Sok „karácsonyfa” is él itt, ezeket a környezettudatos lakók ültették ki az ünnepek után. Az önkormányzat által kiosztott őshonos fák közül egy magas kőris, valamint egy illatos kőris, egy mezei juhar és egy kocsánytalan tölgycsemete került ide, hogy évek múltán lombjukkal tovább gazdagítsák a növényvilágot.
Sok olyan fával, cserjével és lágyszárúval is találkozhatunk, amiket a madarak „ültettek”. A magok elszórásáért cserébe a lakók sok odút, etetőt és itatót helyeztek el a tollas vendégek kedvéért, amelyeket szívesen használnak is a környék szárnyasai. Más állatok is látogatják a kertet, gyakori vendégek a mókusok, a sünök.
A jól ismert hegyvidéki fajok mellett felbukkan egy szép csokor bambusz, egy örökzöld atlaszcédrus, az errefelé ritkaságnak számító páfrányfenyő egy példánya és egy termetes mexikói narancsvirágbokor is, amely májusban illatos, fehér virágok tömegét bontja, most pedig szerényen másodvirágzik a kellemes őszi napsütésben. Tulipán- és liliomfa is él itt, a bazsarózsának pedig a ritka, fásodó szárú változata bontja minden évben hatalmas, rózsaszín virágait.Egy részen igazi füves rét terül el, ahol háborítatlanul növekszik például a lucerna, a hólyagszegfű és a cickafark. Esős tavaszokon olyan dús a vegetáció, hogy a fűnyíró nem bír vele, ténylegesen kaszálni kell a füvet – szerencsére van a környéken, aki még ért a hagyományos kaszához.
Különleges a közösség is, ami kialakult a lakók között, hiszen minden épületben élnek olyan emberek és családok, akik és amelyek egy-egy kertrészt „vállalnak”, s különböző növényeket és virágokat ültetnek, gondozzák ezeket. A színes mozaikokból aztán összeáll a kert, ami mindenki tetszését elnyeri.
Ezt a jó hangulatú együttműködést is értékelte a „Kertemben a természet” elnevezésű hegyvidéki pályázat szakértőkből álló zsűrije, amikor úgy döntött, hogy a kilenc idei pályázat közül az Istenhegyi úti toronyházak kertjének ítéli az egyik díjat. „Az elismerés mellé járó pénzjutalomból természetesen növényeket vásárolunk” – meséli Éva. Már meg is kezdték az ötletek gyűjtését, hogy miképpen lehetne a legjobban felhasználni a váratlan jutalmat.

****

A zöld ezernyi árnyalata

Minden fához kapcsolódik egy évtizedeket átívelő családi történet a Tamási Áron utcai díjazott kertben, amitől a hely története szorosan összefonódik a Hegyvidék beépülésének történetével. A kertre néző meleg nappaliban megkopott fényképeken elevenedik meg a környék múltja, amikor a Tündér utca mentén még egy kis erdő volt, a Thomán István utca kanyarulatának helyén pedig egy mély vízelvezető árok húzódott.
Az ároktól délre a szerviták szőlői foglalták el a mai Tamási Áron utcáig húzódó domboldalt, ahol ismét egy mély árok vezette le a Hegyvidékre hulló esővizet. Az 1960-as évekre a szőlőtőkék lassan elpusztultak, és vadvirágos rétnek adták át a helyüket. Ekkor készültek az első – még nyaralóként – használt épületek a Fodor utca feletti lakatlan területen, és ekkor vertek gyökeret az első fák is a most díjazott kertben. Ma már szinte lehetetlen elképzelni, hogy a „katonai lakótelep” épületei helyén, a mára fákkal sűrűn benőtt részeken egykor kopár pusztaság terpeszkedett.A hatvan éve elültetett fák egy része már nem él. Különösen az akkor divatos fehér törzsű nyírfák dőltek ki, ahogy a kerület más részein is, viszont a hársak, kőrisek, cseresznyék és más őshonos fafajok tekintélyes óriásokként védelmezik árnyékukkal az épületeket a nyári forróságban. Ezek a növények határozzák meg a kert képét.
Alattuk a madarak által „elültetett” cserjék képeznek sűrű bozótost. A somok, mezei juharok, mogyorók, vadrózsák, sötét lombú tiszafák és társaik között a hegyvidéki kertekben széltében-hosszában terjedő mahóniák szúrós levelei is megcsillannak a félárnyékban. A kéttörzsű fenyő azután alakult ilyenné, miután valaki egy réges-régi karácsony előtti napon levágta a tetejét. A sudár jegenyetölgy egy környékbeli kertből elkért makkból fejlődött matuzsálemmé.
A fák között, persze, felbukkannak nem várt jövevények is, például a bálványfa és az akácok. Ezek természetesen maradhatnak, egészen addig, amíg nem kerülnek konfliktusba az őshonos fajokkal, mert akkor azért mégis át kell adniuk a helyüket.A ház mögött néhány gyümölcsfa emlékeztet az egykor a kert végében lévő, ötven barackfából álló gyümölcsösre, amit a lakótelep építésekor sajátítottak ki. A dióliget az ősszel összegereblyézett levelek kupacai alatt kicsírázó csonthéjas termésekből cseperedett fel. Az ágyásokban a helyi adottságokhoz alkalmazkodó zöldségfélék és fűszernövények bokrai zöldellenek, a hátteret pedig embermagas pillangóvirágok lágyan hintázó szirmai színesítik.
A szabálytalan kontúrok közötti füves területeket a helyi rétek lágyszárú növényei töltik ki. A fűcsomók között bőven akad százszorszép, pitypang, útifű és lóhere is. A kert végében pedig háborítatlan méhlegelő várja a beporzókat abban az időben, amikor a hársfák és a borostyánok virágai mellett más is képes felkelteni a viráglátogatók figyelmét.
A kert nyugalmához hozzátartozik az érzés, hogy itt a természet tempója diktál. Nincs sietség, frusztráló küzdelem. A célokat is a növények szabják, a kertész szerepe, hogy ráérősen megfigyeljen, és tapintatosan alakítson. Ami nem érzi jól magát, annak jobb helyet keressen, ami pedig burjánzik, azt addig a határig engedje, ahonnan túl már a szomszédos növények rovására történne a terjeszkedés.Lehetne mondani, hogy rendetlenség van, pedig csak az történik – ami ma ritkaság –, hogy a természet mutatja az utat. Így aztán nincsenek tájidegen egzóták és frissen nemesített, kényes dísznövény-különlegességek, hanem a Hegyvidék növényvilága egészül ki színekben és formákban harmonizáló fajokkal. Így alakul ki a zöld ezernyi árnyalata, és ez önmagában is csodálatos, különösen most ősszel, amikor a ház fölé magasodó hárs élénksárga levelei szórják be aranyporral a sötétzöld gyepet.

(Barta)