A szavak mindig csak lihegve követik a valóságot

„Angyalra körzőre elmére bízom ezt a világot, s arra aki csont szerint odavaló” – így ír Bolyai koponyájában című versében Marsall László (1933–2013), a modern magyar költészet egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb alakja, akinek a nevét mostantól márványtábla őrzi egykori lakhelye, a Schwartzer Ferenc utca 4. számú ház Kék Golyó utcai oldalán. A Kossuth-díjas irodalmár emlékhelyének felavatásán Pokorni Zoltán mondott köszöntőt.
A polgármester egy vallomással kezdte, miszerint nem mindennap olvassa Marsall László verseit, de most, az eseményre készülve, bepótolta ezt a hiányosságot. Egy olyan vers került a kezébe, ami arról szól, hogy a költő felszedi a parkettát a lakásában, egyenként a polcra teszi, a gerendák közé gumiarábikumot rak, aztán termőföldet hoz, ültet, trágyáz, így lesz házikertje a nappaliban. „Nem tudom, hogy ezt csak a versben mondja el, vagy valóban megtörtént, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy legyünk tisztában környezetünk múltjával” – mondta Pokorni Zoltán.Ehhez járulnak hozzá az emléktábláink, hiszen – mint a polgármester fogalmazott – ezek tudatosítják bennünk, hogy egy városnak nemcsak három dimenziója van, hanem az időben éljük azt. Segítenek abban, hogy tudjuk, kik laktak itt, mit csináltak, és mi kötődik a nevükhöz, vagy akár hogy miért néznek ki így a házaink.
„Ha felidézzük a múltat, akkor válik a lakóhelyünk valóban otthonná. Ami hozzájárul ahhoz is, hogy egy kicsit jobban elviseljük, mondjuk, a göröngyös a járdát. Persze nem vagyunk erre büszkék, de ha otthon érezzük magunkat, és akár tudjuk azt, hogy Marsall László itt lakott a harmadik emeleten, és a kiskertet nem csinálta meg, csak elképzelte, máris könnyebb szívvel kerülgetjük a gyökerek miatt púposodó járdát” – magyarázta az emlékhelyek jelentőségét a polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy egy alulról jövő összefogás eredményeként méltó helyére kerülhetett a Marsall László tiszteletére állított márványtábla.
Elmer István József Attila- és Európa-érem díjas író elmondta, hogy a költő barátai és az önkormányzat jóvoltából megvalósuló dombormű R. Törley Mária munkája. Valósághűen ragadja meg a művésznek azt az arcát, tekintetét, ami olyannyira jellemezte őt.
Elhangzott, hogy akár különcnek is lehetne nevezni Marsallt, de a köznapi emberekhez képest minden igazi költő valamiképpen különc. 1953-ban kezdte pályafutását, Vörösmartyt választotta mesterének, később Pilinszky is jelentősen befolyásolta a munkásságát. Erősen hatott rá a modern francia költészet, valamint a szürrealizmus, az abszurd, a groteszk és a beatirodalom. Már csak ezért sem lehet beskatulyázni, nincs is értelme.Sokat olvasott filozófiát, irodalmat már gimnazistaként is, közben dolgozott, albérletben élt. Csellózott, és a festészettel is megpróbálkozott, kevesebb sikerrel. Weöres Sándor azt ajánlotta neki, hogy a háromból csak eggyel foglalkozzon komolyan, és Marsall László az irodalmat választotta.
Érettségi után kőművesnek állt, majd felvették matematika–fizika szakra az egyetemre. Hazatért szüleihez, akik úgy fogadták, mint a megtérő tékozló fiút. Matematikában jártas költőként tisztában volt azzal, hogy a szavak mindig csak lihegve követik a valóságot, amiket ki akarnak fejezni, és ez a felismerés késztette a nyelv megtöretésére, különleges verseinek megírására. Az emléktábla-avatón ezekből a költeményeiből több is elhangzott Sinkovits-Vitay András színművész értő tolmácsolásában.

-os