Biofília a XXV. Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepen
A hagyományokhoz híven hazai és határon túli magyar területekről érkező festőművészek kaptak meghívást az egy év kihagyás után, immár huszonötödik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepre. A tíznapos alkotótábornak új helyszín, a Zugligeti úti Chemin Neuf Közösségi Ház adott otthont.
Ezüst György festőművész hívta életre a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepet 1997-ben, amely a Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával, a MOM Kulturális Központtal közös szervezésben valósul meg évről évre. Egyedül 2020-ban és 2021-ben a pandémia, 2023-ban pedig az energiaválság miatt maradt el az alkotótábor, amelynek 2017 óta Kallós Judit művészettörténész a vezetője.
Az elmúlt esztendőkben a MOMkultban kialakított ideiglenes műtermekben, két éve pedig a Hegyvidék Galéria kiállítóterében volt lehetőségük alkotni a művészeknek, de korábban a Fülemile úti Ifjúsági Tábor, az egykori Hotel Agro Panoráma, a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ, valamint Balatonon a Szántódi Ifjúsági Tábor is otthont adott már a művésztelepnek. Az idén ismét új helyszínen, a Chemin Neuf elnevezésű, francia alapítású, ökumenikusan nyitott katolikus közösség Zugligeti úti rendházában gyűlt össze a tizenegy meghívott festőművész. A hely kollégiumként is működik, így az alkotók reggeltől estig együtt tölthették a napokat, hiszen a szállás és a „műtermek” is egy helyen voltak.
Az egykor vadászháznak épülő gyönyörű villa közösségi tereiben, valamint a hatalmas fákkal benőtt, tágas kertjében volt lehetőség festeni. „Vissza a természethez”, juthatnak eszünkbe Jean-Jacques Rousseau szavai, és valóban, ezúttal szinte egy plein air alkotótábor valósult meg, a festőművészek nagy része ugyanis a szabad ég alatt, a friss levegőn alkotott.
A művészek kiválasztásánál, meghívásánál minden évben fontos szempont, hogy a határon túli magyar területek is képviselve legyenek. Ezúttal is érkeztek a Felvidékről (Füzik Szilvia, Koszorús Rita, Szűcs Gábor), Erdélyből (Csóka Szilárd-Zsolt, Gagyi Botond, Todor Tamás, aki jelenleg már Budapesten él) és a Vajdaságból (Lak Róbert, aki az idén már Hollandiából utazott a művésztelepre), továbbá Budapestről (Benyovszky-Szűcs Domonkos, a hegyvidéki kötődésű Makkai-Kovács Beatrix, Tóth Annamária Rita) és Budaörsről (Cseke Szilárd). A festés mellett, a korábbi évekhez hasonlóan, egész napos kirándulás színesítette a programot, most Balatonfüredre utazott a társaság.
Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az együtt eltöltött idő, a régi ismerősökkel és az újakkal való találkozás, megismerkedés minden alkalommal maradandó élményt jelent a művészek számára. Az itt kialakuló barátságok, szakmai kapcsolatok pedig sok esetben a jövőben is meghatározók maradnak.
A művésztelepek – és így a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep – jelentősége egyebek közt abban rejlik, hogy lehetőséget biztosítanak a hétköznapokból való kilépésre, új inspirációk gyűjtésére, új gondolatok megszületésére és kifejezésére. A környezetváltozás, a beszélgetések, a közösségi élmények termékenyítően hatnak. Az ilyen környezetben megszülető festmények jelentős értéket képviselnek – és valóban, ez alkalommal is szakmailag színvonalas festészeti anyag született.
A művészek felajánlása révén egy-egy kép a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. jelentős képzőművészeti gyűjteményét gazdagítja majd. Az elkészült munkákból a művésztelep utolsó napján tárlat nyílt a Hegyvidék Galériában. A szervezők bíznak abban, hogy később más helyszíneken is meg lehet majd tekinteni a műveket.
A mindig tematikus művésztelep idei témáját a helyszín adta természetközeliség inspirálta, a „biofília” fogalmára reflektáltak a festőművészek. Minden évben olyan hívószó köré szerveződik a tábor, ami tágabban értelmezhető, így a figurális és absztrakt alkotók is kapcsolódni tudnak hozzá.
A biofília fogalmát Eric Fromm német filozófus, szociálpszichológus és Edward O. Wilson amerikai biológus írta le: lényege, hogy az embernek veleszületett vonzalma, pszichológiai orientációja van a természet és az élő rendszerek iránt. Az emberi lélek és az anyatermészet, valamint az ember és más élő rendszerek között ösztönös kapcsolódás áll fenn. A biofília szó szerint az élet, élő rendszerek szeretetét fejezi ki, de tágabb értelemben vonatkoztathatjuk az egész természet szeretetére.
A meghívott művészek a festészeti stílust és a koncepció mentén való gondolkodást tekintve is sokféleképpen és egyedi módon dolgozták fel a tematikát, saját művészi programjuk szerint, abba beleillesztve közelítettek hozzá. Az elkészült munkák között láthatunk olyan festményeket, amiken absztrakt mintázatokból, egymásra rétegződő fragmentumokból, vagy éppen a figuralitás és absztrakció határán álló, elmosódó felületekből asszociálhatunk a természetre és annak részleteire, vagy hívódhatnak elő emlékezetünkből a tájélmények és a bennük, valamint általuk megélt hangulatok, érzetek. De megjelennek más élő organizmusok, különféle élőlények, állatok és maga az ember is, a többi között szürreális és szimbolikus nézőpontból, társadalmi és filozófiai, lételméleti kérdéseket is felvetve.
Máté Zsófia esztéta a kiállításon szakmai megnyitóbeszédében találóan világított rá, hogy a „biofília és ellenfogalmai (például a biofóbia), illetve ezek egyre nehezebben való elkülöníthetősége lehet az érintkezési pont, ahol többen, talán mindannyian találkoznak a részt vevő művészek közül. A gondolat vagy sejtés, hogy a természethez, az élő dolgokhoz való védelmező, gondoskodó odafordulás nem feltétlenül mentes a szorongástól. Hogy a kapcsolódás szükségszerűsége még nem feltétlenül von maga után kölcsönösséget. Hogy az egymásra utaltság érzetéhez félelem és kiszolgáltatottság is társulhat. Ezek a természethez, vagy egyáltalán az élethez való viszonyt átható kettősségek sejlenek fel az itt kiállított művek párbeszédében.”
K. J.