Lakatos Demeter, az első csángómagyar költő
Sokak számára még ma is kérdés, ki volt Lakatos Demeter (1911–1974). Irodalomtörténetünk a moldvai csángómagyarság jelentős költőjeként tartja számon, életműve kivételes, noha még mindig nincs teljesen feldolgozva. 2009-ben posztumusz megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet, mégis méltatlanul keveset tudunk róla. Halálának 50. évfordulója alkalmából szeptember 14-én emlékülés lesz a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.
A Hegyvidéki Kulturális Szalon évek óta helyet biztosít a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület klubdélutánjainak, amelyek a Keleti-Kárpátokon túl élő moldvai csángómagyarok színes, gazdag kultúrájának megismertetését szolgálják. A gyakran autentikus csángó zenével kísért ismeretterjesztő előadásokat, filmeket, könyvbemutatókat, csángómagyar írók, énekesek, néprajzkutatók előadásait minden alkalommal nagy érdeklődés övezi.
Szeptember 14-én 14.00 órától ünnepélyes emlékülést tart az egyesület a Moldvában, Szabófalván született Lakatos Demeter költő halálának 50. évfordulója alkalmából. Az első híres moldvai csángómagyar költőre, az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítőjére neves írók, énekesek, előadóművészek, Petrás Mária, Kóka Rozália, Iancu Laura, Harangozó Imre, Csoma Gergely közreműködésével emlékeznek meg. A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesülettel közösen rendezett esemény kivételes alkalom mindazok számára, akik a csángómagyarok páratlan és ismeretlen kultúrája iránt érdeklődnek.
Lakatos Demeter Moldvában, a Szeret folyó vidékén található Szabófalván (mai hivatalos román nevén: Săbăoani) született 1911. november 19-én, és ugyanitt érte a halál 1974. augusztus 21-én. Ő az első moldvai csángómagyar költő, erdélyi írótársai a megtisztelő „népköltő” címet adományozták neki. Elemi iskoláját szülőfalujában román nyelven végezte, a magyar helyesírást nem volt módja megtanulni soha, ez az oka annak, hogy magyar verseit román ortográfiával jegyezte le.
Lakatosnak tanult, de kalandos természete el-elragadta a kétkezi munkától. Moldvában színjátszó csoportot szervezett, járták a falvakat, az általa írt és átdolgozott darabokat adták elő. Minderről őszinte hitvallással írja: „...a színészélettel nem boldogultam, mert nagyon veszélyes volt, mikor az igazságot mondtam. És ha egy színész hazugságra van szorítva, akkor többöt nem míg színész, hanem pojáca!”
Később újfent lakatosnak állt, gyakorlatilag egész életében gyári, sőt nagyipari munkás volt. A természet fiának vallotta magát, költői képeit a falusi világból vette, a mezei munka, a pásztorkodás szépségeit megénekelve.
1930 után kapcsolatba került magyar írókkal, költőkkel. Dsida Jenő vette pártfogásába, ő adta közre Falevelek huludoznak című versét is (1935), amelyet így méltatott: „Mintha nem is Lakatos Demeter első magyar verse volna, hanem az egész világon az első magyar vers…”
Költészetének jellemzője, hogy az Ómagyar Mária-siralom ősi hangján szól, panaszol, kérlel a csángókért. Versei – irodalmi értékük mellett – tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
A csángó nyelv mesterének életében összesen 45 verse jelent meg erdélyi magyar és magyarországi lapokban, folyóiratokban. Saját becslése szerint sok ezret írt magyar és román nyelven. Verses önéletrajzát így kezdi: „Móduvának szép tájaind születem, Ös apáimnak a nyelvit üresztem.”
Ő maga sohasem, költeményei is csak a halála után jutottak el – könyvként egybegyűjtve – Magyarországra. Első válogatott verseinek kötete, mint nyelvjárási szöveggyűjtemény, 1986-ban látott napvilágot a Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 26. kiadványaként. Ezt követte a Csángú strófák Svájcban megjelentetett gyűjteménye. A Lakatos Demeter Egyesület 2003-ban Budapesten két kötetben adta közre mintegy hatszáz írását, Csángú országba címmel. Eddig ez a legteljesebb életműkiadás, összegyűjtött verseit, meséit és leveleit tartalmazza.
A költő hagyatékának nagy része valahol még lappang: magánszemélyek gyűjteményeiben, kéziratok formájában, egyik-másik kiadó irattárában. Moldvában elsőként, elszigetelten, önerejéből nőtte ki magát költővé, és magyarságát minden viszontagság ellenére példásan ápolta (utolsó éveit éppen magyar versei miatt kényszerült házi őrizetben tölteni). Azt sem élhette meg, hogy több ezer verséből akár csak egy vékonyka saját kötete megjelenjen, hogy legalább a ránk hagyott költészete kapja meg a megérdemelt fogadtatást.
(P.)