Otthon is termeszthető csodaszer
Egykor az elérhetetlenül távoli trópusokról származó, értékes különlegesség volt a gyömbér, aztán évtizedekig csak ital formájában ismertük. Ma pedig már nyers gyöktörzsei is viszonylag olcsón beszerezhetők minden boltban, és a média tele van a gyógyhatásaival foglalkozó értekezésekkel.
A gyömbérfélék családja ezer fajt számláló csoport az egyszikűek között. Névadójuk a közönséges, vagy orvosi gyömbér (Zingiber officinale), de más ismert fűszer- és gyógynövények is a csoportba tartoznak, például a napsárga színű kurkuma. Kizárólag a meleg égövben fordulnak elő.
A gyömbér, rokonaihoz hasonlóan, első látásra szinte jelentéktelennek mondható megjelenésű, alacsony, elágazás nélküli szárból és a rajta elhelyezkedő, párhuzamos erezetű levelekből áll. A fogyasztás szempontjából igazán értékes része a föld alatt húzódó gyöktörzs, amely a kártevők elleni védekezésül különféle vegyi anyagokat halmoz fel. Ezzel hatékonyan őrzi is a benne tárolt nedvességet és tápanyagokat – de nem az ember ellen, hiszen mi éppen ezekért az illóolajokért és gyantaanyagokért kedveljük.
A gyömbér szerteágazó hatásspektruma szinte minden betegséget felölel és lefed, ám néhány esetben a hatások inkább csak véltek, mint valóban bizonyítottak. Az mindenesetre igazoltnak látszik, hogy jótékonyan hat az emésztésre és az emésztőrendszer működésére, azaz nemcsak finom, hanem segíti az egészséges emésztést, akár gyomorrontásról, akár puffadásról vagy hányingerről van szó.
A gyömbérfélék virágáról nem sok szó esik, pedig a vaskos száron nyíló, összetett virágkülönlegességek a trópusi kertek látványos díszei. Sokuk élénk színű, vastag szirmokból álló, tartós látványosság, türelmesen várja a beporzókat, így akár hónapokig is szinte változatlan formában virít.Nem állíthatjuk, hogy hazai körülmények között könnyű virágzásra bírni, de nem is lehetetlen, hogy egy elültetett gyöktörzs virággal ajándékozza meg a gondozóját. A szaporítás legegyszerűbb módja, ha egy egészségesnek tűnő, lehetőleg biominősítésű gyömbérdarabot kiválasztunk a boltban, és hazavisszük.
Előfordul, hogy növekedésgátló anyagokkal kezelik a gyöktörzseket, ezért ültetés előtt áztassuk egy napra vízbe. Ez nemcsak a vegyi anyagok kioldódása miatt jó, de a gyöktörzs is alaposan meg tudja szívni magát nedvességgel. Vannak, akik szerint elég a talaj felszínére helyezni a gyöktörzset, de a természetben inkább néhány centivel a felszín alatt húzódó gyökerekkel találkozunk, így az ültetés is történhet oda. A gyömbér gyorsan – sokszor már a boltban – hajtani kezd, azonban mire a félméteres levelek kifejlődnek, még jó néhány hónap eltelhet.
Természetes ellenségei, kártevői nincsenek, egyedül a túlöntözéssel árthatunk neki. Nyáron lakhat a szabadban, félárnyékos helyen, télen viszont a lakásban kell teleltetni, mert nem viseli el a fagyot. Keressünk számára kifejezetten napfényes, párás helyet – ha választani lehet, a fürdőszoba ablaka ideális beltéri gyömbérélőhely.Egyes források azzal kecsegtetnek, hogy már három-négy hónappal az ültetés után érdemes betakarítani a rhizómákat, a gyakorlat azonban ennél több türelemre int. A kora tavasszal, még a szobában elültetett gyöktörzsek nyár végére szép növényeket eredményezhetnek, de érdemleges gyömbérmennyiség felszedéséhez legalább két évet kell várni. Ugyanígy a virágzáshoz is minimum ennyi időre van szüksége a fiatal növényeknek. Amíg pedig a gyömbérek a föld alatt híznak, mi nyugodtan gyönyörködhetünk különleges növényünkben, és lapozgathatjuk a szakácskönyveket, a legjobb receptek után kutatva.
B.