Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_atmeneti_idoszakban_is_mukodnie_kell_az_onkormanyzatnak_2

Az átmeneti időszakban is működnie kell az önkormányzatnak

Először tartották az európai parlamenti és az önkormányzati választást egy időben Magyarországon, ezért eddig nem látott hosszúságúra nyúlik az az időszak, amikor még a leköszönő vezetésnek kell intéznie az önkormányzat ügyeit. Ennek ellenére a választáson nyertes ellenzéki képviselők akadályozni próbálták az önkormányzatot az alapvető feladatainak ellátásában – egyebek mellett erről beszélt lapunknak Pokorni Zoltán polgármester, aki reagált a választások óta számos fórumon elhangzó ellenzéki kritikákra és vádakra.

  • A választást megnyerő ellenzéki képviselők kérése, hogy az önkormányzat októberig, az új vezetés hivatalba lépéséig már ne kössön hosszú távú szerződéseket. Jogos ez az igényük?
  • Szeptember 30-ig a jelenlegi testület felelőssége a bevételeket előteremteni és a költségvetés végrehajtását felügyelni, az önkormányzat mindennapos feladatait elvégezni a jogszabály szerint. Ehhez képest meglepő volt a választásokat követő héten, hogy az ellenzékiek igyekeztek lehetetlenné tenni, hogy a jogi bizottság az előre elfogadott – általuk is megszavazott – közbeszerzési terv szerint dönthessen arról, kapjanak nyáron és ősszel meleg ételt a gyerekek, megtörténjenek az utakon a szükséges felújítások, kátyúzások, a parkokban kaszálni lehessen, vagy a kutyapiszokgyűjtő kukák ürítve legyenek. Ha rajtuk múlik, mintegy félmillió négyzetméternyi zöld felület maradt volna gondozás nélkül, valamint közel hatezer négyzetméternyi út, járda és lépcső karbantartási munkáit kellett volna elhalasztani. Ráadásul a szerződéskötés meghiúsulása miatt akár 60 millió forintos bírságot is kockáztattunk volna. Az ellenzékiek az alapvető feladataink ellátását próbálták azzal a váddal akadályozni, hogy „kiürítjük a kasszát”, ami egészen abszurd. Az átmeneti időszakban sem lehet ellátatlanul hagyni az önkormányzati feladatokat, bármilyen agresszíven követelik ezt a bizottsági ülésre terelt kutyapárti hívek.Az_atmeneti_idoszakban_is_mukodnie_kell_az_onkormanyzatnak_2
  • A júniusi testületi ülésen ön elmondta, hogy már csak a működés szempontjából elengedhetetlen közbeszerzéseket bonyolítja le a mostani önkormányzat. A megválasztott polgármester, Kovács Gergely éppen a közbeszerzésekkel kapcsolatban tette a legerősebb kijelentéseket a nyilvánosság előtt. Mi a véleménye erről?
  • Többször elmondtuk, hogy a keretközbeszerzésben azért a keretközbeszerzést nyerő cégeket versenyeztetjük a konkrét munkákra, mert ők nyerték a keretközbeszerzést. Ennek a műfajnak ez a lényege. És lehet úgy tenni, mintha ezt nem értené az önkormányzatot korrupcióval vádoló Kovács Gergely pártelnök, de szerintem ez nem intellektuális probléma, hanem egyszerű rosszindulat a részéről. A mi felelősségünk az átmeneti időszak végigvitele, ezért kiírjuk a folyamatos üzemhez szükséges eljárásokat. Lebonyolítjuk a földgázbeszerzéseket, mert ezek a szerződések szeptember 30-án lejárnak, az intézmények pedig nem maradhatnak október 1-jétől gáz nélkül. Az elektromos árambeszerzést viszont nem folytatjuk le, mert ennek határideje 2024. december 31-e, a feladat elvégzésére tehát lesz elég ideje az új testületnek. Nem írjuk ki a mélyépítési, városüzemeltetési és közétkeztetési közbeszerzéseket sem a következő három évre. Ezekkel durván 15 milliárd forintnyi közbeszerzést köthetnénk le most, de nem tesszük, mert azt gondoljuk, hogy ennek felelősségét az új vezetésnek kell viselnie, mivel a végrehajtásuk is túlnyomórészt a következő önkormányzati időszakra esik.
  • Ingatlanértékesítést tervez az önkormányzat a hátralévő hónapokban?
  • Vagyongazdálkodási bevételek is kellenek ahhoz, hogy egyensúlyban legyen az önkormányzat költségvetése. Ezt korábban az ellenzéki képviselők is elfogadták, most mégis azt követelik, hogy ne hajtsuk végre a programunkat. Ha az a kérésük, hogy a nyáron már ne legyen vagyonértékesítés, akkor nem lesz, mi ebben a kérdésben is igyekszünk nagyvonalúak lenni. Elkészítjük az ingatlanértékesítési tervet, az értékbecsléseket, és átadjuk nekik, mert az ő felelősségük, hogy októbertől kezdődően egyenesben tartsák a kerületet és a költségvetést. Lehet azt mondani, hogy minden adót elengednek, semmit nem értékesítenek, és a duplájára emelnek minden juttatást, de ez így biztosan nem fog működni. Ezt a fajta felelőtlenséget a törvények sem engedik, nem lehet hiánnyal tervezni az önkormányzat költségvetését. Erre nagyon hamar, pár hónap múlva ők is rájönnek majd.
  • Kovács Gergely kritikával illette a képviselő-testület egyik legutóbbi döntését a kerületi építési szabályzat módosításával kapcsolatban. Ő azt állítja, hogy önök az utolsó döntéseik egyikeként lehetővé tették a beépíthetőség növelését egy Mártonhegyi úti ingatlanon.
  • Kovács Gergely sajnos nem mond igazat. A Mártonhegyi úti egykori tüdőszanatórium területének szabályozása során nem megnöveltük, hanem 420 négyzetméterrel csökkentettük a beépíthetőséget, miközben megnöveltük a zöld felület arányát. Az ingatlan értéke ezzel nem nőtt, hanem csökkent. Ráadásul a terület egy részén az önkormányzat megtiltja a lakófunkciót, és csak intézményi funkciót enged, ami megegyezik az ellenzék korábbi követelésével. Pártelnök úr egy egész hétnyi politikai kommunikációt szentelt ennek a hamis állításnak, ami sokat elmond a valósághoz való viszonyáról és a politikai indulatairól.
  • Kovács Gergely azt is nehezményezte, hogy a képviselő-testület döntése értelmében október 1-jétől a polgármesterre átruházott összes hatáskör visszakerül a testülethez. Mi ennek az oka?
  • Kovács Gergely pártelnök azt hiszi, minden ellene irányul, ezzel szemben az igazság az, hogy a törvény pontosan megfogalmazza, mik a polgármesterhez dedikált hatáskörök. Minden egyéb a képviselő-testületnél van. Az új önkormányzati vezetés mozgásterét biztosítjuk azzal, hogy a törvény adta tiszta lapot megteremtjük szeptember 30-i hatállyal. Nem a világ legelegánsabb módja a sajtón keresztül kirúgási listákat közölni, de ha már megtette ezt az új polgármester – megnevezve a jegyzőt, irodavezetőket, a főépítészt és cégvezetőket –, akkor a mi dolgunk az, hogy működőképes állapotba hozzuk október elsejétől az önkormányzatot. Ha nincs jegyző, mert Kovács Gergely nem hajlandó vele együtt dolgozni, akkor nem lehetnek nála a hatáskörök sem. Amennyiben ezek nem kerülnek vissza a testülethez, akkor az érintett feladatokat senki sem tudja majd ellátni. A problémát tehát éppen a leendő polgármester kirúgási listája jelenti. Az új jegyző kinevezése után természetesen újra lehet majd gondolni, mik azok a hatáskörök, amik a testületnél maradnak, a bizottságokhoz vagy a jegyzőhöz kerülnek, illetve mi az, ami a polgármester széles vállát nyomja majd a jövőben.Az_atmeneti_idoszakban_is_mukodnie_kell_az_onkormanyzatnak
  • A hegyvidéki turulszobor ügye ismét heves vitákat váltott ki azáltal, hogy Kovács Gergely már a választás estéjén kijelentette: szoborparkba kerül az emlékmű. Ebben a kérdésben mi az ön álláspontja?
  • A szivárványos padok festésétől kezdve a műanyag szobrok állításáig sok példát láttunk arra, hogy a politikusok a valódi feladatok és az érdemi munka helyett szimbolikus politizálással sikerrel bekkelnek ki éveket, akár egy egész ciklust is. Értem, hogy a politizálásba a cirkusz is beletartozik, de azért van pár dolog, amit érdemes lenne komolyan venni. A turulszimbólum és a zsidó áldozatok emléke is fontosabb annál, hogy politikai alibiként szolgáljon. A pártelnök úr elmulasztotta megemlíteni azt a tényt, hogy a második világháború áldozatainak emlékére két évvel ezelőtt új emlékművet állítottunk, pont ott, ahol lennie kell, az egykori tömeggyilkosságok fókuszában, a Városmajorban. Emellett sértő valótlanság az a pökhendi megjegyzés, hogy még most is ott van a nyilasok neve a turulszobor talapzatán. A turullal kapcsolatban valóban komoly dilemma, hogy a magyarság múltjának egy olyan fontos szimbólumáról van szó, amit a nyilasok összevéreztek. Sajnos ez is hozzátartozik a turulszimbólum jelentéséhez. Szembesülni kell azzal, hogy egyszerre van hősi és gyalázatos része a történelmünknek, de erre valószínűleg nem az a jó válasz, hogy eltüntetjük a látókörünkből a múltunk egyik vagy másik részét, hanem az, hogy szembesülünk a dilemmával, és elmeséljük az utánunk jövőknek, beleértve a saját történetünket, útkeresésünket, tévedéseinket is. Mi ezt az utat választottuk: a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben turultörténeti kiállítást hoztunk létre, aminek online anyaga mind a mai napig elérhető. Szívesen átadjuk az új önkormányzati vezetésnek azokat a terveket is, amiket fiatal tervezők készítettek a Magyar Művészeti Akadémiával közös felkérésünkre arról, hogyan lehetne újrakeretezni a turulszobrot, a környezetét pedig élhetőbbé, használhatóbbá tenni.
  • A képviselő-testület a legutóbbi ülésén határozott arról, hogy pályázatot nyújt be a Böszörményi út megújítására, aminek a kivitelezése már az új összetételű önkormányzat feladata lesz.
  • Ez a pályázat nagyon fontos a kerület jövője szempontjából, nemcsak a jelentős támogatási összeg miatt, amihez ráadásul nem kell önerőt biztosítania az önkormányzatnak, hanem mert a Hegyvidék „főutcáját”, a Böszörményi utat érinti. A pályázati anyagok tervezése, pályázati előkészítése évek óta tart. A megvalósítás felelőssége azonban már az új vezetést terheli, ezért is volt megdöbbentő, hogy amikor elkezdtük tárgyalni ezt a napirendi pontot, két képviselőtársunk, Kovács Gergely és Vadász Gábor szó nélkül elhagyták az üléstermet, ahelyett, hogy tájékozódtak volna a rájuk váró feladatról. Ez még a bent maradó ellenzéki képviselőket is felháborította. Rendkívüli szünetet rendeltem el, hogy a Hegyvidék új vezetői, ha akaratuk ellenére is, de mégiscsak képbe kerüljenek a pályázattal kapcsolatban. Közel fél órát voltak távol, míg a többi képviselő – ki türelmesen, ki kevésbé higgadtan – várakozott rájuk.Az_atmeneti_idoszakban_is_mukodnie_kell_az_onkormanyzatnak3
  • A testület arról is döntött, hogy készüljön új koncepció a Böszörményi úti irodaházak helyén kialakult telek, a jelenlegi ideiglenes parkoló és a közösségi kert területének hasznosítására. Mik a lehetséges fejlesztési irányok?
  • Az eredeti tervek és az engedélyek továbbra is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy egy új épülettömb jöjjön létre két szint mélygarázzsal, a földszinten orvosi rendelővel és üzletekkel, azok felett pedig értékesíthető lakásokkal. Az időközben felmerült új szempontokat azonban érdemes alaposan végiggondolni, és ezeket az alternatívákat kimunkálni. Az egyik változat az, hogy a lakásokat ne értékesítsük mind, hanem az Alkotás utcai fecskeház sikerén felbuzdulva tartsuk meg egy részüket, és a saját kollégáink, a kerületi egészségügyi és oktatási intézményekben dolgozók, valamint a rendőrök lakásproblémáinak kezelésére fordítsuk. A fecskeházi lakások mellett szociális lakások is épülhetnének itt. A másik irány, ami szintén végiggondolandó, hogy új épület helyett park, közösségi kert legyen a területen. Ezzel együtt megvizsgálandó az is, hogy akár a park alatt épüljön-e mélygarázs. Ezt a négy alternatívát és ezek mixeit vizsgálja meg a polgármesteri hivatal. A témával kapcsolatos anyagok várhatóan az év végére készülnek el, így erről a kérdésről már az új összetételű képviselő-testület dönthet.

sz.