Egy lehetséges kortársi atmoszféra

Babusa János szobrászművész, Bánki Ákos festőművész, Nagy Barbara képzőművész, Nagy Gabriella festőművész, Pelles Róbert festőművész, Szerényi Gábor grafikusművész és Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész – ők heten kapták meg ebben az évben a Munkácsy Mihály-díjat. Az 1950-ben alapított állami kitüntetés kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére adományozható, és legfeljebb hét alkotó veheti át minden esztendőben március 15-én. A Hegyvidék Galéria 2017 óta csoportos tárlat keretében mutatja be az adott évben díjazott művészeket, és ez a szép hagyomány az idén is folytatódik.

Kallós Judit kurátor, a Hegyvidék Galéria művészeti vezetőjének köszöntője után Pokorni Zoltán polgármester gratulált a díjazottaknak, majd a kezdetekre emlékezve a kiállítóhely létrejöttéről beszélt. A MOME diákjainak hirdették meg a lehetőséget, találják ki, hogyan lehetne esztétikus, egységes galériává alakítani a teret. Az ő terveik alapján alakult ki ez a sajátos, dimbes-dombos padlózat is. „Azt gondolom, jó munkát végeztek, ez az egyik legszebb galéria Budapesten!” – mondta a polgármester.

Ez a rendkívüli tárlat nem kurátori koncepció alapján születik meg, ennek ellenére Kallós Judit szereti ezeket a kiállításokat, itt ő „kapja” a kiállító művészeket – kezdte megnyitóját Feledy Balázs művészeti író. Kissé ironizálva hozzátette, a „kurátor” maga a miniszter, tudniillik szakmai vitát követően ő dönt a Munkácsy Mihály-díjasokról.

A közös tárlat óriási erénye, hogy segíti a szakma és a nagyközönség tájékozódását; a művekkel együtt jelennek meg a díjazottak – láttatva, kik és milyen alkotások állnak a nevek mögött. Arról is beszélt Feledy, hogy a valóságábrázoló és nonfiguratív kettősség taglalásán túl ma már más kérdések mentén beszélnek a kortárs alkotásokról, mindkét út hiteles része a képzőművészeti kánonnak. Érzékelhetjük azokat a stilisztikai megkülönböztető jegyeket, amik óhatatlanul besorolják a művészt – vélekedett, hozzátéve, hogy a figurális ábrázolásoknál erős szemléleti megújulást érez, míg az absztrakt törekvések nagyon tudnak kötődni a több mint százéves európai hagyományokhoz. Nem kétséges, hogy két festő – Nagy Gabriella és Uray-Szépfalvi Ágnes –, valamint Szerényi Gábor grafikus munkái figurálisak, és ide sorolhatók Babusa János szobrász alkotásai is. Hárman pedig – Nagy Barbara, Bánki Ákos és Pelles Róbert – egyfajta elvontságban gyökerező festői teljesítményt mutatnak.

A művészeti író röviden szólt a díjazottakról és munkásságukról, kiemelve, hogy az idei kitüntetettek közt három nő is van. Nagy Barbara, a MOME adjunktusa feketére festett, metszett fatáblái a grafika és a festészet határán helyezkednek el. Nagy Gabriella hegyvidéki művész a természet vonzásában dolgozik, de az idillbe mindig kerül valamilyen deviáns elem, ami nagyon kortársivá teszi.

Uray-Szépfalvi Ágnes antropocentrikus festő, az ember mögött lévő gondolkodás foglalkoztatja. Témái – a Bibliától a mitológián át – összetettek. Bánki Ákos képein az új generáció rendkívül erőteljes expresszivitása mutatkozik meg. A művein látható horizontalitásban és vertikalitásban tudatosság, konstruktív gondolkodás munkál. Pelles Róbert, aki animációs filmesből, grafikus dizájnerből lett nemzetközi sikerekkel elismert festő, szintén hasonló indíttatásból készít elvont képeket, de ő mindig lírai elemekkel telített absztrakt festőnek számított. Szín- és tónusgazdag triptichonját szemlélve átérezzük a születés misztériumát.

A maga 70 évével az idei díjazottak korelnöke Szerényi Gábor grafikus, író, újságíró, szerkesztő, akiről méltatója összművészként beszélt: „A tollhegy – ami az egyik munkáján látható is – a legfontosabb attribútuma művészetének. Egy napilap hétvégi mellékletében folyamatosan megújuló, kimeríthetetlenül gazdag formai és tartalmi leleményekkel operál.” Babusa János kőfaragó szobrászként kezdte a pályáját, és lett a követ ma is nagyon szerető mesterből „bronzos” szobrász, a tradíciók művésze, a kortárs magyar köztéri szobrászat jeles egyéni alkotója.

„Értékes, változatos, összetett a kiállított anyag. Ki-ki megtalálja a hozzá közel álló stílust, magatartást” – summázta a látottakat Feledy Balázs. A megnyitót Ács Dominika és Nemes-Jeles Judit fuvolaművészek foglalták zenei keretbe.

A Munkácsy-díj a művészek számára nemcsak eddigi pályájuk elismerése, de inspiráció további munkájukhoz is. Nagy Barbarát, aki csupa fekete képet készít, először arról kérdeztük, hogy indíttatásához milyen alapélmény kapcsolódik.

• Maurer Dóra osztályába jártam. 2002-ben találtam az Epreskertben egy fatáblát, attól kezdve csinálom ezeket a képeket, amelyek számomra a festészeti hagyományhoz tartoznak. Ezenkívül installációt, videót és más dolgokat is készítek.
• Metszett formák – ez a címe mindegyik képének. Hogyan alkot?
• A kompozíció a fa erezetéből indul ki. A csomókat összekötve kialakul valamilyen egyensúlyi helyzet, ami játékos is, geometrikus is, zenei is lehet.
• Nem használ színeket, képein mégis megragadható a fény.
• Jean-Luc Marion francia fenomenológus mondja, hogy a festészet kérdése nem más, mint a láthatóság kérdése. Képeim a fény előrelépéséről szólnak. A fekete szín ugyan elnyeli a fényt, de a metszett, vésett tábla struktúrája által mégis létrejöhetnek különböző fényállapotok. Ahogyan sétálunk előttük, újabb és újabb látványt mutatnak.

Uray-Szépfalvi Ágnes festményein az érzelmek, az emberi történetek, rezdülések ábrázolása a leginkább szembetűnő.

• Korábban filmes állóképek alapján dolgozott. Hogyan jött ez a témakör? – kérdeztük őt.
• Olyan helyzeteket válogattam ki, amikre rá tudtam rezdülni, mintha velem is megtörténtek volna. Az a lényeg, hogy a szituáció tessen nekem.
• Az itt látható „bárányos” fiú is filmjelenet?
• Nem, ő egy pásztorfiú…, és nem is festmény, hanem szénrajz egy régi lenvásznon. Szénnel kezdek mindig. Felrajzolom a képet, azután festem. De ha a szénrajz eléggé életteli, nem festem tovább.
• A Fényhozók című képen nagyon megragadók a fények.
• A kép az északi napfordulós ünnephez, a Szent Iván-éjhez kapcsolódik. Egy nagyon kis alakból indultam ki, de lényeges volt, hogy lássam a fény-árnyék hatásokat. Mellette látható a vörös és kék ruhás Jópásztor-figurám, egy Madonna-szerű alak. Mindegyik képemnek van egy nagyon személyes háttértörténete, ami másoknak nem pont ugyanaz, de számomra alap az érzelmi indíttatás.
• Negyedik festményén egy romantikus ruhába öltözött hölgy levelet tart a kezében, mögötte kitárul az ég.
• Igen, ilyen az, amikor az ember az univerzumnak ír!

Szerényi Gábor grafikus maga válogatta a kiállításra négy grafikáját, és két korábbi katalógusa is megtekinthető a galériában.

• Hogyan került a műfaj vonzásába?
• A fekete-fehér alapérzésem. Annak idején, amikor ifjúként az Élet és Irodalomba – egy kollégám, Olajos Gyuri biztatására – bevittem rajzokat, Nagy László, a legendás költő volt a képszerkesztő. Nemcsak az volt szempont, hogy a rajz jó legyen, nyomdatechnikailag is meg kellett felelnie, fekete-fehér kontrasztosnak kellett lennie. Így szoktam rá a vonalas rajzokra. Napjainkban a Magyar Nemzet hétvégi mellékletébe dolgozom, egy kulináris sorozathoz fekete-fehér és piros rajzokat készítek, mert egyrészt karakteresek, másrészt azt gondolom, hogy jól mutatnak az újságban. Nekem az a – remélem, megbocsátható – becsvágyam, hogy ha az olvasó kezébe veszi a lapot, kedvét lelje benne. Azt szoktam mondani, számomra sokkal fontosabb az újságokban való megjelenés, mint a kiállítás, mert ha valaki az újságot megveszi, hazaviszi, és ott van vele, akár az ágyába is beviszi, és ott olvassa, nézegeti tovább. Ennél intimebb közelségbe nehéz a nézőhöz kerülni! Ezzel együtt természetesen kiállításokon is szerepelek.
• Megragadott a Zsebemben a tenger című műve. Mesélne erről?
• A tengermániámat rajzoltam meg. Családilag elkötelezett vagyok a dél-angliai tengerpart mellett, ahol rengeteg időt töltök a nagyfiam és családja társaságában. A hajók, a hullámzás kifogyhatatlan impulzusokat adnak, hogy a vonalakat én is úgy rezegtessem, hullámoztassam. Megpróbáltam ebből valami olyat kihozni, ami egyrészt ismerős, mégis ismeretlen. Látszik rajta egy hajó, egy kétszárú toll, kicsit olyan, mint egy tengerész. Leltárszerűen magyarázom, de mindig remélem, hogy annál ez több lesz. Hoztam két katalógust, nézzen bele! Az egyikben láthatja az egyik kedvencemet: egy asztronauta vagy egy mélytengeri búvár, nem lehet eldönteni. Sokáig nem tudtam befejezni, aztán egyszer csak belerajzoltam a kezébe egy csíkos nyakkendőt... Először marhaságnak gondoltam, de megmutattam kollégáknak, és Halász Géza kitűnő webgrafikus azt mondta: „De irigylem ezt a munkádat!” Akkor megnyugodtam, hogy nem is akkora hülyeség – mert sok mindenre szüksége lehet egy búvárnak vagy egy űrhajósnak, de nyakkendőre biztosan nem.
• Főleg csíkos nyakkendőre!
• Az azért jó, mert jó megrajzolni. Op-art. Egyrészt jó ránézni, másrészt megmosolyogtatja a nézőt. Úgy érzem, nem volt hiábavaló a ráfordított idő, mert nagyon sokáig rajzolok: mártogatós, Ferenc József korabeli tollal rajzolom meg az eredeti rajzokat.

Szepesi Dóra

 A kiállítás július 20-ig, keddtől péntekig 10.00–18.00, szombaton 10.00–14.00 óráig tekinthető meg a Hegyvidék Galériában (Királyhágó tér 10.).