A karakterek életre kelnek, és néha szófogadatlanná válnak

Író, drámaíró, meseíró, kabarészerző, néha színész – mutatta be legutóbbi vendégét, Szabó Borbálát Maros András író, programszervező a legutóbbi Író-író találkozón. Művei közül megemlítette a Telefondoktor című nagy sikerű monodrámát, a Jurányi Házban jelenleg is játszott Szülői értekezletet, a Nincsenapám seanyám című ifjúsági regényt és a Varró Dániellel közösen írt, Líra herceg és Epika királykisasszony szerelméről szóló mesét.

Az est során közreműködő színművészt, Török-Illyés Orsolyát láthattuk filmekben – Bibliotheque Pascal, Tamara –, most egy májusi bemutatóra próbál színházban, és a moderátorral is dolgoztak együtt felolvasószínházi keretek között. Maros András és Szabó Borbála egyébként társírók a Gólem Színházban futó abszurd zsidó kabaréban, a Kiválasztottakban.

A vendég, amellett, hogy író, négygyermekes anya, a gyerekek 23, 21, 17, valamint 4 és fél évesek. Férje, Nényei Pál drámaíró, középiskolai tanár, egyetemi oktató. Mint megtudtuk, a két középső gyerek már kirepült; Szabó Borbála akkor tudna írni, amikor a kicsi óvodában, a nagy egyetemen van – de sokszor inkább futni, úszni megy. Munkára a „határidő-szorongás” hajtja, példa rá az index.hu-n publikált Házasságlabirintus – amiből majd könyv lesz –, aminél a nyitott epizódok folytatásáról az olvasó dönt. Érdekli, hogy egy történetnek hány végkifejlete lehet. Míg ő nagy balhét szeretne, az olvasók a kevésbé drámai folytatásra szavaznak.

Dolgozott tévésorozatokban, a Tóth János második évadába csöppent bele, totál káoszt tapasztalt, a vezető író azt sem tudta, mi van a szereplőkkel; később őt kérték fel vezető írónak. A Bátrak földjénél azt mondták, van pénz, de „rosszul” kell írni. Maros András is tapasztalt hasonlót; abban maradtak, úgy kell írni, hogy aki később kapcsolódik be, nagyjából három mondatból tudja, mi történt a korábbi epizódokban.

Ritkaság, hogy az író saját víziójából szülessen meg a sorozat, általában „bedolgozik a mások cuccaiba”, ami nem baj, mert mellette tudja írni a saját dolgait – mondta Borbála, hozzátéve: nagyon idegesítők tudnak lenni a munkatársak, akik mindig mindenbe beleszólnak. Színházi próbákon sem szeret részt venni, ám így meglepetések érhetik a bemutatón. Volt, hogy poénokat találtak ki a színészek, és a kritikában kiemelték, „zseniális a Szabó Borbála, főleg az a poén!” – ami nem is tőle származott. Mégis az övé, mert az attól lehet annyira jó, ha jól meg van írva a figura.

Sajátosan groteszk hangvételű novelláiból a beszélgetés közben elhangzott egy mese és egy valóságon alapuló történet is. A rendszerváltás évében ötödikes osztályukban gyakorlatilag lejátszották a következő harminc-negyven év politikai életét… A megtörtént sztorik közül ez a legdurvább, de volt olyan is, hogy valaki ismeretlenül jelentkezett: „köszönöm, hogy megírtad a történetemet”.

Amikor a Nők Lapja rövid novellákat kért tőle, rájött, tud ilyet is írni, és hamar érkezik a visszajelzés, a sikerélmény. A kiadók nagyregényeket várnak, Maros András viszont jó gyakorlatnak tartja a rendszeres tárcaírást (ahogy azt újabban lapunkban teszi Tamás Zsuzsával együtt, sokak örömére – a szerk.).

Nagyot ment a neten Borbálának egy meglehetősen abszurd novellája, a Válás, ami arról szól, hogy a szülők bejelentik a gyereküknek: megszerettek egy másik kisfiút… Az írást Lackfi János megosztotta közösségi oldalán, rengetegen olvasták, volt, akit elborzasztott, volt, akit megnevettetett, szidták, miért ír ilyen gonosz dolgot. Interjúkban kérdezték, mit szól a reakciókhoz, és ő örült, mert ez is a siker egy foka. A történetet amúgy eredetileg a Duma Színháznak írta, de milyen érdekes, hogy egy másik műfajban robbant hatalmasat.

Vannak történetek, amik még keresik a helyüket. Foglalkoztatja például egy eset, ami vele és a férjével esett meg a Balatonnál, és elcsodálkozott, hogyan lehet a valóság ilyen hatásvadász. Eddig nem is merte megírni – és akkor felkérték, készítsen egy fejezetet a készülő Balaton-nagyregénybe! Lám, ami készülődik, lesz is helye!

Naplót nem, de ötletfüzetet vezet tizenhét éves kora óta; még nincs tele. Nemrég átnézve feltűnt neki, hogy mindig az a harminc-negyven ötlet ismétlődik. Ami megvalósult, kipipálja. Ilyen a Telefondoktor – 250 előadással.

A vidám beszélgetés végén a közönség kérdéseire kiderült, hogy Szabó Borbála se nem tervező, se nem ösztönös, inkább keveri, a rövid novelláknál általában maga az ötlet már a befejezést is tartalmazza. Azonban a drámában, jó esetben a prózában is életre kelnek a szereplők, viszont akkor nem csinálják meg feltétlenül, amire szánta őket.

„Nálam az írás a gyerekneveléshez hasonlít. Van, amikor hallgatnak rám a karakterek, de általában szófogadatlanná válnak, sokszor jobbat találnak ki, mert élnek. Akkor csináld, amit szeretnél, jó nagy hülyeség, nem baj!” – fogalmazott.

Egy jó mű felfedezőút is – fűzte hozzá Maros András, aki szereti meglepni önmagát. A vendég forgatókönyvírás-tanítási tapasztalatait is a gyerekneveléshez hasonlította, „mindegyik tanítványt saját magához kell vezetni, írjon úgy, ahogy ő a legjobban tudna”.

Arra a kérdésre, hogy miben higgyen a fiatal, ha lerázzák, Szabó Borbála a saját példáját elevenítette fel. Amikor visszautasították a később sikerdarabbá váló Telefondoktorát, a dac lendítette tovább. Az ember nagyjából érzi, hogy mi igazságtalan. Szükséges a tehetség – összegeztek a végén –, de a bizonytalanság legyőzése kulcsfontosságú, és kell egy-két hiteles ember, akinek adunk a véleményére.

Szepesi Dóra