Mondjuk ki, ez így nincs rendben! – bullying a gyerekek között

Bántalmazás az óvodában

Luca, ahogy a legtöbb hasonló korú társa, óvodába ment 3 évesen. Tulajdonképpen jól indult minden, elég könnyen sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken, az első év végén azonban Edina, az édesanyja egyre inkább azt érezte, hogy valami nincs rendben.

„Fáj a torkom” – mondta a kislány egyik reggel óvodába indulás előtt, mire az anyukája arra kérte, mutassa meg magán, pontosan hol is érez fájdalmat. Luca a hasára tette a kezét... Edina számára ezzel beigazolódott, hogy lánya csak szimulál, és valamiért próbálja megúszni, hogy óvodába kelljen mennie.

Az első figyelmeztető jelek az óvodai társakkal közös játszóterezések alkalmával jelentkeztek, amikor az édesanyának feltűnt: gyermekét néhányan mindig kizárják a közös játékból. Egyszer pedig fültanúja volt, hogy a többiek azt mondták Lucának, nem barátkoznak vele.

Középsőben aztán elfajultak a dolgok. Egy alkalommal az udvaron – ahol kevésbé látják az óvónők, mit csinálnak a gyerekek – néhányan körbeállták Lucát, csúfolni kezdték, majd meg is tépték a haját. Lerángatták a sapkáját a fejéről, elvették tőle az egyik játékát, sőt meg is fenyegették, hogy ha mindezt el meri mondani az óvónőnek, baja lesz belőle.

Miután egyik este lefekvéskor a kislány elárult pár dolgot az óvodában történtekről, Edina bement, hogy beszéljen egy óvónővel, és a bántalmazó gyerekek szüleivel is felvette a kapcsolatot. Mint mondta, az óvodapedagógus nem volt túl megértő, azt feltételezte, hogy Luca hazudik – pedig később egy kislány bevallotta, mi történt. A szülőtársak részéről ugyanakkor maximális nyitottságot tapasztalt: ők javasolták, hogy óvodán kívül, a gyerekekkel együtt találkozzanak, és így simítsák el a kialakult feszültségeket. Ez részben sikerült is.

„Amikor megszűnik a szülői felügyelet, tovább folytatódik a klikkesedés. Ezzel együtt úgy látom, véget értek a korábbi súlyos konfliktusok, illetve sikerült elérni, hogy Luca olyan gyerekekkel is barátkozzon, akikkel eddig nem kereste a kapcsolatot” – mesélte az édesanya. Egy ideig próbálkoztak az óvodaváltással, de ez helyhiány miatt nem valósulhatott meg. Időközben új óvónő került a kislánya csoportjába, aki már nem tapasztalja a korábbi problémákat, és nem mellesleg az előző kollégájához képest sokkal jobban odafigyel a gyerekek közötti kapcsolatokra.

Edina arról is beszélt, hogy nemrég felkereste a XII. kerületi pedagógiai szakszolgálatot, ahol egy önbizalom-erősítő, úgynevezett Bátorító csoportban való részvételt ajánlottak a kislányának. Emellett, hasonló céllal, Luca elkezdett járni egy pszichológusok által tartott drámacsoportba is.

 

Alázás az iskolában

Edináéknál tehát sikerült rendezni az óvodán belüli konfliktusokat, Andráséknál azonban nem vezettek eredményre az erre irányuló kísérletek az iskolában. Az ő lánya, Mira a hetedik osztály elején került olyan kilátástalannak tűnő helyzetbe, amit csak intézményváltással lehetett orvosolni.

„Mira kálváriája akkor kezdődött, amikor szembefordult vele a legjobb barátnője – kezdte a szomorú történetet az édesapa. – Ők ketten korábban szinte elválaszthatatlanok voltak. Olyannyira, hogy amikor hatodikban Mira egy hatosztályos gimnáziumba felvételizett, a barátnője, Emma az édesanyjával együtt kérlelt minket, hogy mentsük meg a barátságukat, támogassuk, hogy együtt maradhassanak az iskolában, Emmának ugyanis Mira volt az egyetlen barátja. Bár Mira felvételije jól sikerült, végül úgy döntött, hogy marad az osztályában, mert attól félt, az új helyen esetleg nem talál majd barátokat.”

A tanévzárás után, a nyári szünetben lehetett először azt érezni, hogy Emma megsértődött Mirára – hogy pontosan miért, az soha nem derült ki. Mira többször is felhívta a (volt) barátnőjét, hogy találkozzanak, de csak azt a választ kapta tőle, hogy nem ér rá. Szeptemberben, iskolakezdéskor Emma elült Mira mellől, aki ugyan próbálta megtudni, mi a baj, igyekezete azonban nem vezetett eredményre.

A párbeszéd hiányát hamarosan a klasszikus iskolai bullying eszközei követték. Emma összeállt két másik lánnyal, akikkel elkezdte válogatott módszerekkel alázni Mirát. Amikor elmentek a padja mellett, „véletlenül” leverték a könyveit, vagy a szendvicsét. Előfordult az is, hogy összefirkálták és összegyűrték a dolgozatát. Amikor beszélni próbált velük, levegőnek nézték, csak azt kérdezték egymástól: „Te hallasz valamit?” Az iskolán kívül viszont rendszeresen sértő, bántó üzeneteket küldtek neki – az, hogy „jobb lenne, ha eltűnnél az életünkből”, még a kevésbé durvák közül való.

„Megpróbáltunk beszélni Emma anyjával, aki azonban elzárkózott ettől. Az osztályfőnököt is szerettük volna bevonni, de ő azt mondta, nem látja, hogy feszültség lenne a két lány között” – emlékezett vissza keserűen András. Lánya a történtek miatt annyira rossz lelkiállapotba került, hogy közösen úgy határoztak, nem várják meg a tanév végét, hanem félévkor átmegy egy másik iskolába. Ez, mint utólag kiderült, jó döntésnek bizonyult, hiszen az új helyen – még ha nem is volt könnyű új barátokat találni – Mirának sikerült beilleszkednie a társaságba, és többé nem fordultak elő a korábbihoz hasonló zaklatások.

 

Közösségi érzékenyítés

„Aki bántalmazó, jó eséllyel áldozat volt korábban” – hívta fel a figyelmet a bullyingban részt vevő felek furcsa, kettős helyzetére a Hegyvidéki Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szociális segítője. Mint mondta, az áldozati és a bántalmazói szerepek cserélődhetnek, hiszen azok, akik sértettek voltak, később akár egy teljesen más közegben torolhatják meg sérelmeiket.

A szociálpszichológus szakember arról is beszélt, hogy egy intézményi közösségben kialakuló zaklatás során rendszerint csatlósok is állnak a bántalmazók oldalán, míg az áldozatnak lehetnek védelmezői. És ott vannak körülöttük a nézők, szemlélők is, akik egyik fél mellett vagy ellen sem foglalnak állást. Tehát egy osztályban, csoportban a bullying sohasem kétszereplős, a főszereplők mellett mindig vannak a történetben aktív vagy passzív résztvevők.

„A bullying megelőzésére és kezelésére Magyarországon kétféle módszertant is alkalmaznak egyes iskolák: az ENABLE és a Békés Iskolák programot” – magyarázta a családsegítő központ munkatársa. Kitért arra is, hogy ő maga az előbbi programot alkalmazza a gyakorlatban. A hetedik évfolyamtól felfelé, a tanárok bevonásával, érzékenyítő csoportfoglalkozásokat tart, hogy a gyerekek és a pedagógusok időben felismerjék a problémát, a konkrét esetek kapcsán pedig kimondják: „Ez így nincs rendben!”

A szociális segítő szerint ahhoz, hogy jól működjön egy iskolai közösség, az első naptól tenni kell ezért; akár minden második osztályfőnöki órán érdemes csapatépítő foglalkozásokat tartani. Abban az esetben, ha a zaklatás már elkezdődött, segíteni kell az áldozatnak. Ez az általa látogatott intézményben első körben egy beszélgetést jelent, amiben két tanár, az iskolapszichológus és szociális segítőként ő maga kérdezi a sértettet, mit tehetnek annak érdekében, hogy biztonságban érezze magát.

A csapat a bántalmazóval is elbeszélget, de nem a számonkérés céljával, hanem azért, hogy szembesítse tettével, és átérezze, milyen sérülést, fájdalmat okozott áldozatában. A beszélgetésekre a csatlósok, a védelmezők és a szemlélők körében is sor kerül.

A resztoratív szemlélet jegyében minden szereplővel többször is találkoznak a szakemberek, hogy vissza tudják állítani a konfliktus miatt kibillenő egyensúlyi helyzetet, és megbizonyosodjanak: sikerült pozitív változást elérniük. A szociálpszichológus tapasztalatai szerint az említett módszertani eszközökkel mindig meg lehet akadályozni, hogy elfajuljanak a konfliktusok, és az áldozatok, valamint a szüleik kénytelenek legyenek az intézményváltás mellett dönteni.

 

Önbizalom-erősítés

Az óvodákon és az iskolákon belül dolgozó pszichológusok munkáját a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat koordinátorai segítik szakmai tanácsokkal. Az intézmény munkatársa, Füzesné Illés Zsuzsanna lapunknak elmondta, hogy a bullyinghoz kapcsolódó esetekben általában a szülők szoktak a szakszolgálathoz fordulni, olyankor, amikor úgy érzik, hogy gyermekük számára egyéni segítségre van szükség. „Egyénileg nem lehet megoldani egy közösségi problémát, de egyéni terápiára szükség lehet akkor, ha valaki másképp nem tudja feldolgozni a bántalmakat” – hangsúlyozta a pedagógiai szakpszichológus.

A szakember arról is beszélt, hogy a szakszolgálat kerületi tagintézményeinél rendszeresen indulnak önbizalom-erősítő, szorongásoldó csoportok óvodásoknak, valamint pszichodrámacsoportok óvodás- és iskoláskorúaknak – ez utóbbiak a gyerekek pozitív megküzdési stratégiáit tudják fejleszteni. A szülők is csatlakozhatnak a számukra szervezett csoportokhoz – például azért, mert szorong a gyermekük –, sőt akár egyénileg is bejelentkezhetnek konzultációra, ha úgy látják, bántalmazzák fiukat vagy lányukat.

„A gyerekközösségen belüli megfélemlítés, bántalmazás egyre inkább az online térben van jelen” – emelte ki Zsuzsanna. Mint mondta, míg egy iskolai közösségen belül visszatartó erő lehet a bántalmazó számára, hogy esetleg észreveszi egy tanár, vagy a szemlélők közül valaki közbeavatkozik, addig az online csatornákon gyakorlatilag nincs semmilyen kontroll.

A szakpszichológus szerint a bullying egy társadalmi helyzettől független jelenség, ezért minden szülőnek és pedagógusnak tudatosan kell tennie ellene. Az óvodákban és az iskolákban érzékenyítő foglalkozásokat érdemes tartani, hogy a gyerekek egyértelműen megértsék: a közösségben lévő feszültséget nem szabad egy vagy több emberen levezetni, mert annak – ahogy arra történelmünk is számtalan rossz példát mutatott – nagyon súlyos következményei lehetnek. Ehelyett arra van szükség, hogy a csoport tagjai megbeszéljék egymással a konfliktusaikat, és közösen küzdjenek a problémás helyzetek megoldása érdekében.

nn.

 

Az óvodai és iskolai zaklatásokról szóló történetek szereplőinek nevét megváltoztattuk, a Hegyvidéki Családsegítő és Gyermekjóléti Központ lapunknak nyilatkozó munkatársát pedig – aki az egyik XII. kerületi iskolában dolgozik – nem neveztük meg, hogy az érintett intézmények ne legyenek beazonosíthatók. Mivel a bullying bárhol előfordulhat, ezért cikkünkben a probléma jellegének bemutatásán túl a megelőzés és a kezelés általános lehetőségeire igyekeztünk felhívni a figyelmet.

 

A bullying felismerése

Ha azt gyanítja, hogy gyermeke bullying áldozata, figyeljen az alábbi intő jelekre:

• ruhák, személyes tárgyak gyakori elvesztése vagy megrongálódása,
• barátok elvesztése, a társas helyzetek kerülése,
• romló iskolai teljesítmény, az iskolába járás elutasítása,
• gyakorivá váló fejfájás, hasi fájdalom vagy egyéb testi tünetek,
• alvászavarok, gyakori rémálmok,
• az étkezési szokások megváltozása,
• online vagy telefonos kommunikáció utáni stresszes állapot,
• a kapcsolattartás eszközeinek, platformjainak hirtelen kerülése,
• alacsony önbecsülés,
• önpusztító viselkedésformák,
• otthonról való elszökés.

Sokat tehetnek a szülők gyermekeik biztonságáért, ha megismertetik velük a bullying elleni védekezés alábbi módszereit:

• hogyan lehet kilépni a veszélyesnek tűnő helyzetekből,
• hogyan mondjanak nemet a zaklatónak,
• miként kérjenek segítséget kortársaktól vagy felnőttől,
• ha azt észlelik, hogy egy társukat zaklatják, lépjenek közbe, vagy kérjenek felnőttől segítséget.

(Forrás: Egészségvonal – egeszsegvonal.gov.hu)