Kortárs festmények közt élni: menő!

Miért kezd valaki képzőművészeti alkotásokat vásárolni? Hogyan lesz valaki műgyűjtő? A Hegyvidék Galéria tavaly kezdődő Gyűjtsd a kortárst! című programsorozatában legutóbb a Kozák–Stomp Gyűjtemény tulajdonosait, Kozák Gábort és feleségét, Stomp Sárát kérdezte Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője.
Nem kevés konfliktus forrása, ha a páros egyik tagja gyűjtő, és kihagyja a másikat, vagy a másik érzi kihagyva magát. Mindkettejük életét megkeserítheti, ha nem tudnak együtt haladni a műgyűjtésben – indította a beszélgetést Topor Tünde, de mindjárt hozzá is tette, szerencsére ez alkalommal a páros mindkét tagja szenvedélyes gyűjtő. Kozák Gábor műkereskedőként, a Godot Galéria vezetőjeként a hazai képzőművészeti szcéna forgatagában dolgozik mindennap. Stomp Sára pedig értékesítési menedzser a Forbesnál, ám ő is gyerekkora óta vonzódik a képzőművészet világához.„Németországban az emberek úgy járnak galériába, mint mi színházba, úgy vásárolnak kisplasztikát, festményt, ahogy mi könyvet” – elevenítette fel emlékét Stomp Sára, és azt is elmesélte, hogy élete legelső kortárs képe egy Nagy Kriszta-festmény, amelyet saját pénzéből vásárolt első önálló lakásába. Férjével 2008-ban ismerkedett meg Budapest pezsgő kulturális forgatagában, és hasonló az ízlésük; az együttélés, a közös kassza, a gyerekük megszületése fémjelzik a közös gyűjtés alakulását. „Festmények között élni a mai napig nagyon menő dolog” – fogalmazott.
Kozák Gábor édesanyja Illár Erzsébet keramikus, neki köszönheti a pályaválasztását, ő találta ki, hogy Köztársaság – most János Pál pápa – téri műtermének egy része legyen galéria, és tanácsára végezte el a MOME művészeti menedzserképzője elődjének tekinthető iskolát. 1997 januárjában, amikor 21 évesen Kósa János kiállításával megnyitotta az Illárium galériát, néhány festő – mint például Szépfalvi Ágnes, Nemes Csaba, Wächter Dénes, Szűcs Attila – az akkor divatos konceptuális, installációs művészettel ellentétben, tudatosan klasszikus eszközökhöz visszanyúlva, már figurálisan festett. Mindegyikük kiállított nála, de nem volt igazi művészköre.
Egyik társával a Képzőművészeti Egyetemen azzal keresték fel Nagy Gábor tanszékvezetőt, hogy ajánljon nekik művészeket. Felvették velük a kapcsolatot, kiderült, kikkel eveznek egy hajóban. Amint azt a mostani vetítés során láthattuk, Kósa János Hackerek című képe volt a gyűjtemény első ikonikus darabja. Sára első képe, nagy álma pedig a már említett, provokatív és szókimondó gondolkodó, Nagy Kriszta I am watching over you című festménye.
A páros az utóbbi időben elsősorban a gyűjtemény mélyítésével, fókuszának szűkítésével foglalkozott, a számukra legkedvesebb művészek munkáinak számát gyarapította. A törzsanyag kiemelt alkotói Bukta Imre, drMáriás, feLugossy László, Gaál József, El Kazovszkij, Nagy Kriszta, Szikora Tamás, Szűcs Attila, Váli Dezső, de megemlítették Alexander Tinei, Ujházi Péter, Radák Eszter, Gáspár Annamária nevét is.
Közös kedvencek a figuratív, kicsit groteszk, kicsit kritikus, humoros vagy éppen drámai stílus, az önarcképek, az állatos képek. Bemutattak egy expresszív feLugossyt, amely már az első lakásukban is az ágyuk fölé került, valamint Ujházi Pétertől az esküvőre kapott Pünkösdirózsát. Bukta Imre kevert technikájú Krumplievőkjének története van, Vincent van Gogh Krumplievőkje ihlette, Kozák kérésére fejezte be a művész. A jellemző „buktás” tájba kihozta az enteriőröket, míg a hátulra, a fotel mögé bekarcolt három fa a műgyűjtők családját jelképezi.

Sz. D.