HEGYVIDÉKI LEVEGŐ - Maros András: Felső Böszörményi út

A Böszörményi úton felpezsdült az élet. Felavattak egy ötemeletes kórházat helikopter-leszállópályával, átadtak egy új börtönt – egy kőkemény börtönt, amelynek szögesdrótkerítéssel körülvett udvarán habzó szájú dobermannok járőröznek –, új autószalonok és autómosók nyíltak, valamint megépült a világ legnagyobb autóbuszgarázsa, amely az összes napközben futó budapesti járművet képes elszállásolni éjszakára. És ez még nem minden: a Böszörményi úton egy ötezer fős nézőtérrel ellátott dzsúdótermet is felhúztak, már meg is tartotta itt első nagy versenyét az IJF (Nemzetközi Judo Szövetség), teljes telt ház előtt ment le mindhárom versenynap. A Böszörményi International Airportnak egyelőre nincs meg a helye, de csak idő kérdése, és meglesz, a kerületrendezési főmérnök nagy erőkkel keresi a lehető legalkalmasabb területet; gondolkodik, skiccel, átcsoportosít, priorizál; tudniillik elfogadhatatlannak, mi több, szégyenteljesnek tartja, hogy Budapest csupán egyetlen nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, legalább kettőnek kéne lennie (később még továbbiaknak), repterek száma tekintetében nem maradhatunk le más világvárosokkal szemben, Londonnak ott van Heathrow, Gatwick, Luton, Stanted, Párizsnak a Charles de Gaulle, az Orly, Párizs-Beauvais, New Yorknak a JFK, a LaGuardia meg a New Jersey-beli Newark. Szóval, na. Fel kell zárkózni.

Miközben Andor, a kerületrendezési főmérnök az új helyszíneket mutogatja a térképen, fontos tudnivalókat is ismertet velük kapcsolatban. Gondolatai néha túl hevesen keringenek, előfordul, hogy egy korábban már bemutatott létesítményről új közlendő villan az agyába, ilyenkor megkezdett mondatát félbehagyja, kötött kesztyűbe bújtatott pici ujját visszacsúsztatja a régebben tárgyalt intézmény ábrája fölé, és megteszi szóban a szükséges kiegészítést.

Az ölébe fektetett bézs kartonlapon feketén csillognak a HB-s grafitceruzával megrajzolt körvonalak, radírozásnak nincs nyoma. Sok-sok vázlat készült, és sok-sok egyeztetés történt a kerületrendezési almérnökkel, mire a térkép elnyerte jelenlegi formáját.

A prezentáló mérnök mellett, szorosan hozzátapadva, a nagyapja ücsörög a Gesztenyés kert jéghideg padján, de mivel Andor sídzsekit és sínadrágot, nagyapja térdig érő, vastag szövetkabátot visel, egyikük sem fázik.

A nagypapa a bemutató kezdete óta bólogat, elégedett mindennel, amit lát és hall, büszke az unokája fantáziájára, precíz ábrázolásmódjára. Külön gratulál, amiért Andor a méretarányt is feltüntette. Az unoka köszöni az elismerést, ám kénytelen hárítani, a méretarány a kerületrendezési almérnök ötlete volt, őt Leventének hívják, és csupán konzulensi munkakörben vesz részt a Böszörményi-projektben. Levente egy osztállyal Andor fölött jár, ötödikes.

Andor épp a kórház mögötti parkolót bökdösi a térképen, amikor hirtelen ráeszmél, hogy a legeslegfontosabb dolgot nem hangsúlyozta kellőképpen a bevezetőjében, ezért (a megkezdett mondatot elvágva) gyorsan megismétli: a mutatott intézmények és üzletek nem a jelenlegi Böszörményi úton működnek, vagyis nem a mostani épületek lerombolása árán jöttek létre, hanem az utca fölött ötven méterrel kialakított szinten épültek meg, mondjuk úgy, az első emeleten. Felső Böszörményi út a neve. Ami logikus, hiszen az eredeti Böszörményi fölött van. Ennek legalább van értelme, nem úgy, mint a Felső Zöldmáli útnak, ahol Andor egyik dzsúdóstársa lakik, mert hát az mitől Felső, ha ugyanúgy, mint a többi utca, a talajon fut. Andor nagyapja ismét (illetve: még mindig) bólogat – érti, elsőre is értette, tetszik neki. Szakálla bozontja játékosan mocorog a kuncogásától.

A bemutató véget ér, felállnak, a kerületrendezési főmérnök a nagyapja finom, puha tenyerébe csúsztatja saját kesztyűs kezét. Lassú, csoszogó léptekkel haladnak a Csörsz utca felé. Körülöttük, a parkban kopasz gesztenyefák nyújtózkodnak a januári tiszta égbolt felé, enyhe szél csiklandozza őket, a magasabban lévő ágak összerezzennek. Andor további fejlesztési lehetőségeket listáz, olyanokat, amik végül kiestek a rostán; ide sorolható Levente összes ötlete, mint például a síugróközpont.

És a sima Böszörményi útra nincs valami terved?, érdeklődik a nagyapa. Elereszti unokája kesztyűs kezét, a saját két tenyerébe lehel.

Andor nem felel, nagyapja pedig nem sürgeti a választ.

Egyszer csak a fiú megáll, megragadja nagyapja könyökét, amit egyfajta utasításnak szán, hogy álljon meg ő is. Andor felnéz a nagypapára, és azt mondja, a „sima Böszörményire” nem jut eszébe semmi, viszont ide, a Gesztenyés kertbe, oda ni..., a szobor mellett... (gróf Esterházy János szobrára mutat), azon a területen, ott ni..., ott ki lehetne alakítani valamit, Békülő Tisztás lenne a neve, a tisztás egyszersmind a „tisztázás” szóra utal. Szóval egy kibékülő terület lenne ott, kettesével járnának oda az emberek, olyanok, akik régóta haragban vannak, és talán már nem is emlékeznek rá, miért. Mit szólsz hozzá, nagypapa?

A kerületrendezési főmérnök mélyen a nagyapja szemébe néz, ő azonban képtelen állni a kérdező tekintetét: elfordul, csoszog tovább. Tudja, hogy unokája az elsők közt őt és a nagyobbik fiát szeretné látni a Békülő Tisztáson. A nagypapa nagyobbik fia nem más, mint Andor apja – évek óta nem beszélnek egymással. A kerületrendezési főmérnök megismétli a kérdést. Mit szólsz a Békülő Tisztáshoz, nagyapa? De persze ő sem sürgeti a választ. Nem sürgeti, de várja.