Hogy kerül a dizájngondolkodás az iskolába?

• Bevallom, a dizájngondolkodás kifejezésről nekem a divat, esetleg a formatervezés jut az eszembe, még véletlenül sem az irodalomóra.
• Érthető a bizonytalanság, hiszen legtöbbünknek a dizájn szó hallatán először az esztétikum, a külcsín jut eszébe. Pedig valójában egy olyan szemléletet takar, ami mindannyiunk számára ismerős: a tervezést. Egy tudatos folyamatot, amiben a forma és a funkció kéz a kézben jár. Valójában a dizájngondolkodás, amit egyszerűen csak tervezői gondolkodásnak nevezhetünk, problémamegoldási keretrendszert ad, ami a dizájn eredeti jelentéséhez nyúlik vissza: valaminek a megtervezése egy konkrét cél vagy probléma megoldása érdekében.
• Mit jelent ez az oktatásban?
• Ez a megközelítés különösen értékes lehet az oktatásban, mivel a tanulók számára érvényesíti azt az elemi kérdést, amit iskolai kontextusban ők is gyakran megfogalmaznak: mégis miért kell ezt nekünk megtanulni? A dizájngondolkodás egy olyan tanulásszervezési módszer, amit akkor alkalmazhatunk, ha a tanulási folyamat célja nem egyetlen helyes végeredmény kidolgozása, hanem az, hogy bármilyen működőképes és megvalósítható megoldást találjunk egy problémára. A hangsúly áthelyeződik a végeredményről magára a tervezésre. A tanulás középpontjában itt nem az eredmény, hanem a megoldás megvalósításának teljes, olykor kacskaringós folyamata áll.
• Hogyan képzeljünk el egy ilyen irodalomórát?
• Az irodalomórán a tanulási folyamat két fő szakaszból áll. A kezdeti, instrukciós szakaszban megalapozzuk azt a tudást, amire később építhetünk. A konstrukciós szakaszban pedig aktív, alkotói viszonyba lépünk ezzel a tudással: a diákok a szöveggel szerzett élményeiket használják fel arra, hogy létrehozzanak valamilyen saját produktumot. Az irodalomórán tehát a dizájngondolkodás módszere azt jelenti, hogy a tanulási szakasz nem áll meg ott, hogy a szöveget elolvastuk.
• A dizájngondolkodás valójában az élményszerű oktatás eszköze, esetleg maga az élmény?
• Szeretném hinni, hogy az irodalomórán elsősorban nem a módszer adja az élményt, hanem a szöveggel való találkozás öröme. Az irodalomtanítás, az olvasás célja végső soron szerintem az, hogy a szövegen keresztül megismerjük magunkat, és a bőrünkhöz közelinek érezzük a világ dolgait. De hallom magam, hogy idealistának tűnök, amikor ezt mondom. A saját tanítási gyakorlatomban is tapasztalom, hogy ez nem történik meg automatikusan, ez az élmény egyre inkább elveszni látszik az irodalomórákról. A dizájngondolkodás egy híd lehet: eszköz arra, hogy visszahozzuk a szöveg befogadásának élményét, és ezt tegyük az alkotói tevékenység kiindulópontjává.
• A tanítás egyik legnagyobb kihívása az odafigyelés megszerzése és megtartása. Ebben lehet szerepe az élménypedagógiának?
• Igen, főleg azért, mert az irodalomtanítási gyakorlat ma valójában a saját céljai ellen dolgozik. Amíg a tudásanyag reproduktív bevésésére koncentrálunk, addig megfosztjuk tanulóinkat attól, amire az irodalom hivatott lenne: hogy megadjuk nekik annak a lehetőségét, hogy a felgyorsult világban az elidőzésre képes befogadó szerepébe helyezkedjenek, és saját élményeket gyűjtsenek arról, hogyan hat rájuk az irodalom. Az alkotási folyamat beemelése az irodalomórába segítheti az irodalmi szöveggel való találkozás élményét, talán még műélvezet élményéhez is juttathatja a tanulót, de ami szerintem a legfontosabb, az az, hogy lehetőséget ad az olykor némán őrzött befogadói tapasztalatok megszólaltatására.
• Bárhogy nézzük, azért ez messze nem mindennapi megközelítés az oktatásban. Hogyan jött az ötlet?
• Az ötlet akkor született meg bennem, amikor a tanítási gyakorlatommal párhuzamosan egy szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó tanácsadó szervezetnél dolgoztam. Kíváncsi voltam, az üzlet világából ismert dizájngondolkodás módszere alkalmas lehet-e arra, hogy irodalomórai keretek között – a maga rendkívüli szakaszoltságával – támogatást nyújtson a tanulóknak az alkotási folyamatban. A Városmajori Gimnáziumban végzett mintaprojektem megvalósításakor mintaként szolgáltak számomra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem holisztikus, együttműködés-alapú, dizájnszemléletű nevelési-oktatási programjának (a HEAD-programnak) a célkitűzései.
• Mit tapasztal, célba ér az üzenet? Értik, szeretik a módszert a diákjai?
• A módszer eredményeit a legbanálisabb pillanatokban szoktam észlelni, például amikor a diákjaim már nem félnek olvasás közben jegyzetelni, belefirkálni a szövegbe. Ez azt mutatja, hogy az irodalom már nem egy elérhetetlen, szent dolog számukra, hanem valami, amihez közük van. Hogy a módszer eredményességéről pedagógiai szempontból is objektív képet adhassak, tanárjelöltként egy hosszabb kutatást végeztem az iskolámban. Mesterszakos dolgozatomban bátorkodva ki is jelentettem, a módszer alkalmas lehet arra, hogy felébressze az olvasási vágyat a tanulókban, növelje az irodalomtanulási motivációjukat, bevonódásukat a tanórai folyamatokba.
• Milyen előnyök származnak a diákoknak abból, hogy így tanulhatnak?
• Talán az, hogy végre valódi kapcsolatba kerülhetnek az irodalommal. Nem passzív befogadóként, hanem aktív alkotóként viszonyulhatnak a szövegekhez. Megtapasztalják, hogy az irodalom nem egy távoli, megközelíthetetlen dolog, hanem olyasmi, amihez közük van, amit formálhatnak, amivel párbeszédbe léphetnek. Emellett fejlődik a kreativitásuk, az önkifejezési készségük, és ami talán még fontosabb: megtanulnak együttműködni, közösen alkotni. A módszer segíthet abban is, hogy ne féljenek hibázni, hiszen nincs egyetlen helyes megoldás.
• Mit jelent az ön számára a mostani elismerés, lehet ez egy újabb inspiráció?
• Ez a díj számomra azt jelzi, hogy az irodalomtanítás észlelt problémáinak megoldására tett kezdetleges kísérletem túlléphet a saját tantermem keretein. Egyszerre örömteli és felelősségteljes – hiszen ahhoz, hogy a módszer valóban szélesebb körben is alkalmazható legyen, még rengeteg kutatásra, gyakorlati próbálkozásra, kudarcra is szükség van. A probléma, amire válaszolni próbálok, jól ismert a magyartanárok számára, és bár a dizájngondolkodás egy lehetséges megoldást kínálhat, semmiképpen sem ez az egyetlen út.

-os