Minden csak illúzió

Ne higgyünk a szemünknek, mert semmi sem az, aminek látszik! Ez a különös élmény fogadja a látogatót Székely Annamária Barcsay-díjas festőművész A valóság tükörképe című kiállításán a Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbárban.

A világon egyedülálló, maga fejlesztette technikával készült 3D-s festményeit analóg módon hozza létre az alkotó. Hogyan? „Úgy, hogy három nézetben fest, az alaphoz képest kicsit jobbról, kicsit balról – magyarázta a kiállításmegnyitón Halász Rita író, művészettörténész. – A szürkék mellett vörös és kék színekkel is, de nem mindegy, milyen árnyalatot használ, az adott színek helyzetétől függően folyamatosan állítani kell a színmélységen. Színhasználata visszafogott, a kékek és a barnák dominálnak, de a képbe egészen harsány zöldek, lilák, sárgák, pirosak is bekerülnek. És hogyha felvesszük a piros-kék szemüveget, a kétdimenziós képek háromdimenzióssá válnak, a színek pedig eltűnnek, és újfent a visszafogott kékes-barnás színvilággal találkozunk.”

Halász Rita mindkét minőségében, íróként és művészettörténészként nyitotta meg a kiállítást. Első mondataival mintha egy novellát kezdene. „Rita, ez mind tükröződés!” – fedte fel titkát az alkotó. Ám a szemlélő művészettörténészként is elbizonytalanodik. Meg akarja érteni, mit lát. Ne azt lássa, amit gondol, hogy lát, hanem azt, amit a kép akar. A kép akarja, vagy a művész? – tűnődött, és válaszolt: a művész hiába akarja, ha a kép nem akarja, mert – ahogy fogalmazott – ő a kép valóságát szeretné látni.

A képek megnézése után a valóságok ilyetén keveredése úgy hatott rá – mesélte –, hogy a Hajnóczy József utcában minden kirakat előtt megállt, próbálta megérteni, hogyan működik a tükröződés, miért nehéz jól látni az illúziót, merthogy a befogadásnak az is lényege, hogy ne úgy nézzük, ahogy megszoktuk. Mint mondta, íróként könnyebb ezzel a fajta látással látnia, mint művészettörténészként. Ezért is kezdett novellával, mert így nyitotta meg a teret, amelyben Székely Annamária festményei léteznek.

A festőművész fő témája az ember által tervezett táj, az épített környezet. Utazik, jár-kel a világban, és folyamatosan fotózik épületeket, építkezéseket, kirakatokat, próbababákat, de a fotó csak alapanyag, amit a festmény logikája szerint alakít át – tért rá a művek ismertetésére Halász Rita. Székely Annamária témái épületek, ajtók és ablakok, rizalitok és párkányok, árkádok és oszlopfejek, lépcsők, erkélyek, boltívek; a városok Budapest, Kolozsvár, Koppenhága, Bécs, Barcelona, Velence, Trieszt.

„Hol a valóságos térbe került bele valami szokatlan, váratlan, például egy hullámzó homlokzat, vagy egy kúp alakú mélyedés a térben, hol a tükröződés lett torz. Mintha egy másik valóság is megmutatná nekünk a természeti törvényeit, ahol nem meglepő, ha a tér deformálódik, sűrűsödik, hajlik, vagy akár kihasad, mint a szép Hommage festményen, amelyen Lucio Fontana védjegye felszakítja a vásznat, és mint egy seb, rajtamarad a tájon” – elemezte a festményeket.

A Margit hidat ábrázoló kép láttán első ránézésre azt hihetnénk, a híd lába alatt állunk – magyarázta, de az illuzionisztikusan felhúzódó vászon alatt új tér jelenik meg, és ez elbizonytalanít. Székely, ha egyszerűsíteni kell, kihagy, ha sűríteni, hozzátesz. Van, hogy másmilyen méretű vásznakat illeszt egymáshoz különböző magasságban, de játszik a kerettel és azzal is, hogyan lehet kilépni a térből.

Egy merész megoldása azon a képen látható, amin a festővászon valóságosan is kilép a térbe, mint egy szobor. „Minden csak illúzió – zárta szavait az író, művészettörténész –, de hogy mi most itt vagyunk, és együtt ünnepeljük Székely Annamária kiállítását, az talán nem.”

Sz. D.

A kiállítás megtekinthető: február 22-ig, vasárnap és szerda kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig a Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbárban (Hajnóczy József utca 21.). Weboldal: galeria12.hu