A jövő ne a gyűlöleté legyen!

Borzasztó vérfürdő zajlott nyolcvan évvel ezelőtt az ostromlott Budapesten, különösen Budán – a harcokban mintegy százhúszezer katona és közel negyvenezer civil halt meg. Az áldozatokra az 1945. február 11-i kitörés egyik legtöbb emberéletet követelő helyszínén, a Széna téren közösen emlékezett Böröcz László, az I. kerület, Őrsi Gergely, a II. kerület és Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere, valamint Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke.

„Szólnak az ágyúk, reszketnek az ablakok, golyó vágja az üvegtörmeléket békés, polgári íróasztalomra, de mindez semmi. Felettünk a halál ólálkodik, a csontkezű pecér kötegbe szedi áldozatait” – idézett az egykor a Sashegyen élő Fekete István író naplójából Kovács Gergely. Mint mondta, sokan sok mindent elmondtak már arról a tragédiáról, ami 1944 karácsonyán vette kezdetét Budapesten, számos történeti leírás, visszaemlékezés, elemzés dolgozta fel a történteket, ám ezekben nem sikerült megnyugvást találni.

„A mindennapos harcok, a folyamatos légitámadások pokoli valóságot teremtettek mindenki számára az addig nyugodtnak hitt Buda életében is. A Városmajor, a Széll Kálmán tér és a Vérmező környéke kegyetlen harcok színhelyévé vált, ahol a németeknek és az őket támogató magyar csapatoknak óriási áldozatok árán sem sikerült feltartani a szovjetek előrenyomulását. Mindeközben a nyilasok a Városmajorban több mint háromszáz embert gyilkoltak meg brutális módon. A gyűlölet és az erőszak legsötétebb pillanatai közé tartozik ez a magyar történelemben, amit soha nem szabad elfelejtenünk, és soha nem engedhetjük meg, hogy újra megtörténhessen” – jelentette ki a XII. kerület polgármestere.

Kovács Gergely szerint tanulhatnánk a történelmünkből, meg kellene próbálni együtt feldolgozni a múltunkat, tragédiáinkat, és megérteni egymás fájdalmát. Meggyőződése, hogy „csak együtt, közösen tehetünk azért, hogy a jövő ne a gyűlöleté, hanem az elfogadásé legyen”.

nn.