„Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem”

Grecsó Krisztián legújabb könyve, az Apám üzent az eddigi munkái közül talán a legszemélyesebb, miközben valódi fikció. Megírásához három évre volt szüksége, de ezt megelőzte tizenöt év kutatás és három év előkészület. Az író a folyamatban nem az igazságot, a megértést kereste, mert szerinte igazi teljesítmény csak a trauma feldolgozása után születhet. Műve megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie.

A Juhász Anna Irodalmi Szalon februári programjában a József Attila-díjas író, költő, dalszerző, a kortárs magyar irodalom jeles alkotója mellett Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító volt a vendég, aki a könyvben és szerzője életében is fontos szereplő. Grecsó prózái, például a Mellettem elférsz, a Lányos apa, a Vera, valamint a versei személyes térbe vezetnek, de távolítanak is, árnyékba helyeznek apákat, fiúkat, lányokat, helyszíneket, történeteket, történelmet, életet – fogalmazott Juhász Anna irodalmár.

A múlt átírhatósága fontos téma Grecsónál, ahogy az is, hogy szereplői gyakran ki akartak törni életükből, környezetükből. Az Apám üzent főhőse, Erik leltároz, megél, kutat és elfogad: honnan jön, milyen örökséget visel nemzedékek óta, és milyen út lehet előtte. A mű a Mellettem elférsz párregénye, amiben az apa Ignác (valódi nevén Grecsó János Ignác), a fiú Erik, de sok szereplő valós névvel jelenik meg.

Ignác egy elvetélt zseni. Gyerekkora nagy részében szavalóversenyekre jár, énekel, önkifejezést keres, nem elég neki, amit a környezetében lát. „Különös példát mutat, ami nekem mégiscsak megnyit valamit” – mondta az író, és felidézte a Radnóti Miklós Színházban tartott regénybemutatót, amelyen apja nagy riválisa, az orvossá lett Holman Endre felolvasta „önmagát a regényből”. Tizenegynéhány évig vetekedtek, Szegváron ők voltak az ügyeletes sztár szavalófiúk. Grecsó édesapja egyébként még megérte a község szennyesét kiteregető Pletykaanyu megjelenését. A balhét ő generálta, ő volt olyan büszke a könyvre, hogy vitte fűnek-fának...

Hányszor formálódik át az íróban az anyag, amíg valakit meg tud írni? Nádasdy érett szomorúságot érez ebben a mozaikszerű prózában, mintha a szerző már túl lenne valamin. De az írás folyamatát kísérve nem kímélte őt; véleményét – „Miért nem azt csinálod, amihez értesz? Miért nem mesélsz? Minek ez a rizsa?” – Grecsó meg is szívlelte, és kihúzta a pszichologizáló, esszéisztikus részeket, amikkel eredeti szándéka szerint az apjával kapcsolatos indulatait szerette volna elengedni.

Grecsóra hatott az Egy dadogás története Vida Gábortól, aki az esszé és a próza határán egyensúlyozva oldja fel a traumát. „Szeretem, ha valami megható, szirupos, ebben fegyelmeznem kell magam” – kereste a megfelelő nyelvet, amiben egy többgenerációs családregény formát ölthet, az apa fókuszában.

A transzgenerációs vonalak bekapcsolódnak egy jelenkori szálba, a nemzedékeken átívelő traumák – a szerző szerint inkább adósságok és hitelek – hatásáról sokat megértett a családállításon. Ezt a pszichológia határterületén lévő módszert sokan humbugnak tartják, de alaptétele, miszerint a család egy erőtér, amiben azoknak a mágnesessége is ott van, akik már nincsenek köztünk, tény.

Lányuk megszületésével az író ismét tele lett fájdalommal, haragudott az apjára, amiért az nem várta meg, hogy nagyapa legyen. Érdekes módon éppen a kislány rakta helyre indulatait egy egyszerű mondattal. Azt kérdezte: „A te apukád a felhők fölött van?”, majd továbbfűzve a gondolatot, hogy ilyenformán Linzer kutyának is ott kell lennie, egyenesen következett a kérés: „Nem szólnál neki, hogy sétáltassa meg néha?”

Lám, a gyereknél milyen egyszerűen megvan a szál a nagyapjához, ő meg itt tobzódik az önsajnálatban! A felismerés továbblendítette. Érezte, hogy indulat nélkül meg tudja írni a keményebb részeket is.

Min múlik, hogy valaki ki tud-e törni egy falun élő családból? Elbírja-e, ami benne van? Mi lesz a félbeszakadt utakkal? Juhász Anna édesapja, Juhász Ferenc, a kétszeres Kossuth-díjas költő mesélte, hogy megbüntette őt Bia, a szülőfaluja, mert kivált belőle...

„Szép volt belátni, hogy a mi generációnkban nekünk az öcsémmel sikerült – magyarázta Grecsó. – Ő kortárs balett-táncos, koreográfus lett; faluról nézve ez még meglepőbb, mint az író. Édesapámnak pedig nem sikerült sem a színész, sem a rockzenei karrier, de mégiscsak az a helyzet, hogy az út legnehezebb részét a nagymamám meg az apám bejárták. Fellázadtak a falu törvényei ellen, és megmutatták, hogy ezen az univerzumon túl van egy másik.”

Grecsó Krisztián írói nyelvezete érzelmes, de soha nem érzelgős – állapította meg Juhász Anna. Ezt kiegészítve Nádasdy Ádám egy hasonlattal élt: „Nagyon jól kezeli azt a gazdag anyagot, ami a kezében van. Mint a háziasszony, akinek túl gazdag a fűszerpolca, de megtanulja, hogy nem kell mindenbe mindent beleszórni. Lehet, hogy valamibe csak só kell, úgy lesz finom.”
A beszélgetés résztvevői felidézték Kertész Imre Sorstalanságát, mert Grecsó is tud súlyos dolgokról – itt az alkoholizmusról – úgy írni, hogy annak érezni a tétjét, de csak annyira, amennyire elviselhető. Saját bevallása szerint szintén dolgozik benne Ottlik Iskola a határonja és Móricz kíméletlen őszintesége.
Klasszikus és kortárs művészek is szerepelnek a kötetben. Valós névvel például Nádasdy Ádám, Kántor Péter, valamint Sándor Pál, aki 1976-ban a Herkulesfürdői emlék című filmje főszerepére az egykori szegvári riválist, Holman Endrét választotta...
„Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem” – idézett a könyvből Juhász Anna, hozzátéve, hogy a mű nem ítélkezik, és ez neki nagyon tetszik. A felolvasás előtt Grecsó Krisztián megosztotta a közönséggel, hogy munkája során önazonosabb lett, majd megfogalmazta a regény tanulságát: sok mindent sikerült feldolgoznia, de a folyamatokat nem lehet lezárni. A könyv elkészültével kiderült számára, hogy ez nemcsak aparegény, hanem transzgenerációs történet is, továbbá családtörténet és identitásregény: szól a művészetekhez, a színpadhoz, az irodalomhoz való viszonyáról is.

Szepesi Dóra