Önnek van már esőkertje?
A klímaváltozás hatásainak mérséklésére találták ki alig három évtizede az esőkertet. Az elnevezés talán nem a legtalálóbb, a Hegyvidék hosszú távú környezeti fenntarthatósága érdekében mégis az lenne a legjobb, ha minden ház mellett lenne belőle egy. Ennek érdekében ismerkedjünk meg ezzel a hasznos és egyébként szép kertészeti vívmánnyal!
Az első esőkert szinte véletlenül született, amikor egy építkezésen a víz elvezetésére átmeneti jelleggel létrehoztak egy igénytelen, helyi növényekkel beültetett foltot. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy azóta egyre nagyobb számban telepítik ezeket a virágoskerteket a fejlett világ minden pontján, amelyekről egyébként a felületes szemlélő nem is feltételezi, hogy az esztétikumnál több funkciójuk lehet.
Az esőkert egy a kerten belüli, speciális rétegrendű talajon kialakított, kis kertrész. A legegyszerűbben talán olyan átmeneti mocsárként írható le, amiben legfeljebb a kiadós esők után egy-két napig van részleges vízborítottság, máskülönben éppolyan száraz, mint egy átlagos gyep, vagy a kert többi része.
A változatos növényborítás alatt a víz lassú elvezetését lehetővé tevő, laza, humuszos vagy homokos réteg van, ami képes gyorsan befogadni a lehulló vizet, és nem folyik le róla a felesleg, mint például a rézsűkről, burkolatokról. Az eső elmúltával lassan szivárog el a legfeljebb arasznyi mélységben megálló víz, alaposan átnedvesítve azokat a felszín alatt néhány centivel húzódó talajrétegeket, amik egy gyors zápor alatt vizesek sem lennének. Az esőkertben felfogott vízmennyiség, a csapadékvízgyűjtő-edényekbe gyűlőhöz hasonlóan, nem kerül pillanatok alatt a csatornába – vagy az úttesten hömpölygő patakokba –, így nem vész el örökre a kert és a környék számára.
Egy átlagos kertben elég egy szobányi esőkert, amely akár a tetőről, burkolt részekről lefolyó esővizet is elnyeli. A legjobb oda telepíteni, ahol a tapasztalatok szerint amúgy is megáll a víz. A megvalósítási mód függvényében lehet az esőkert olyan, amiben átmenetileg nyílt vízfelület is keletkezik (afféle szándékos és jól kigondolt „pocsolya”), de lehet beültetett terület is, ahol akkor sem csillog a víztükör, amikor teljesen „fel van töltve”, legfeljebb süppedős, saras a talaja.
A kialakítás lehetőségei végtelenek, alkalmazkodhatnak a környezeti adottságokhoz, a kert jellegéhez és a tulajdonos esztétikai igényeihez is. Kis élőmunka-befektetéssel létrehozható házilag, de megterveztethető és megépíttethető hivatásos kertészekkel is. Ugyanez igaz a karbantartásra is, bár az esőkert semmivel sem igényel több odafigyelést, gondozást, mint egy hagyományos virágágyás vagy gyepfelület.
Az esőkert növényeinél részesítsük előnyben a tág tűrésű, ellenálló, őshonos fajokat, amik jól viselik az időszakos vízborítást! A legjobbak a vadvirágok, az évelő díszfüvek, a mocsári növények és néhány vízigényes cserjeféle.
Osszuk a kiválasztott területet zónákra, és a legkülső, száraz résztől a legbelső, leggyakrabban elárasztott mag felé haladva válogassuk a növényeket vízigényük szerint. A vízgazdálkodás és az esztétikum mellett az esőkert számos beporzó rovar, pillangó, madár és más állat táplálkozóhelye és otthona is lehet. Mi magunk is szívesen időzünk majd az esőkert közelében, hiszen a párás, hűvös mikroklíma az embert is vonzza, marasztalja.
Hamarosan kezdetét veszi az első XII. kerületi közterületi esőkert kialakítása, mégpedig a Pagony utcai kutyafuttatónál. Egyetlen esőkert nem tesz csodát, de ha sok házat fed zöldtető, sok helyütt gyűlik ciszternákban az esővíz, s számtalan közterületi és magánkerti, kis esőkertben szikkad el a zivatar maradéka, akkor a jelentéktelennek tűnő hatások összegződnek, és az egész kerület hűl, párásodik – összességében élhetőbbé válik. A megfogott víz hatására növekedő növényzet tovább fokozza ugyanezt a hatást. Mindez hathatósan csökkenti az éghajlatváltozás egyre erőteljesebben ránk nehezedő negatív hatásait.
(Barta)