Öregemberként is csodagyerek maradt

„Tanuld meg szívedet olvasni” – az emlékkönyvekben talán leggyakrabban idézett mondat Weöres Sándortól származik. A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzője 1913-ban született. Gyerekeknek szóló mondókáival, macskás verseivel, a Bóbitával, a Bolond Istókkal gyerekkorunk része, felnőttkori olvasmányunk pedig a Psyché, vagy épp A teljesség felé.

Gyermeki alakját, nagy verseit, helyét az irodalmi életben és sírig tartó szerelmét költőnő feleségével, Károlyi Amyval legendák veszik körül. Az Irodalmi Szalon tizenötödik évadának első estjén az ő életpályájuk került górcső alá a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Juhász Anna Margócsy István irodalomtörténésszel beszélgetett, a művekből Gubik Petra és Mohai Tamás színművészek olvastak fel.

Weöres Sándor kamaszkorától élete végéig a legmagasabb színvonalon produkált, irodalomtörténeti szempontból fejlődést nem lehet kimutatni az életművében – jellemezte a költőt Margócsy. Mindvégig ugyanolyan világszemlélete, költészetfelfogása, költői technikája volt, és ezt csak állandóan variálta végtelen gazdagságban.Tizenhat évesen rajongással fogadták őt a két háború közti irodalom legjelesebbjei. Kodály megzenésítette az Öregek című versét, Babits, Kosztolányi és nemzedékének legjobbjai tisztelettel, gyengéd elnézéssel, csodálattal figyelték. Nagyon érdekes, hogy nem fejlődött, öregemberként is csodagyerek maradt, hiszen folyamatosan csodát űzött, mintha ez gyerekjáték lenne.
Ám az úgynevezett „gyerekverseit” nem gyerekeknek írta! Az 50-es években, amikor ideológiai okokból szilenciumra ítélték, és csak műfordító lehetett, összeszedtek egy csomó dallamos, játékos versét, elsősorban a Medúza kötet Rongyszőnyeg ciklusából, ezekből szerkesztette Domokos Mátyás a Bóbita kötetet.
A művésztársaságokban csak „Sanyikának” emlegetett zseni a maga útját járta, nem vett részt az irodalom ideológiai csatározásaiban. Elképesztő műveltségéből semmit nem emelt ki, ugyanolyan fontos volt számára a keresztény filozófia, mint az antik. Harmincévesen kapott Baumgarten-díjának pénzjutalmából távol-keleti utazást tett.
Hamvas Bélának írt arról, hogy besorolta a világegyetem költészetét különböző osztályokba. A legmagasabb szintre a nagy szent szövegek kerültek, és ami a legcsodálatosabb, a csúcsra az ábécé – mert az magába foglalja a teljességet, ugyanakkor annak ideológiamentes ürességét is.„Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet, ő teremtett bennem harmóniát” – írta Weöres az idén nyolcvan éve megjelenő A teljesség felé című könyve elé, amiből az egyik legismertebb mondat: „Egyetlen igazság van, a többi csak toldás: alattad a Föld, fölötted az Ég, benned a létra.”
Több meghatározó kapcsolata kezdődött levelezéssel, így a nagy szerelem is. 1946-ban a 33 éves Weöres Sándor már elismert költő volt, mégis ő az, aki rajongó sorokat írt a pályakezdő Károlyi Amyhoz, akinek kézhez kapta a verseit: „Vigyázzon a tehetségére […] legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő!”
Károlyi Amy a legjobbkor érkezett az életébe, szerelmük üdvös következménye volt, hogy szerető szigorával megfékezte Weöres korábbi önpusztító életformáját. Negyvenhárom évig éltek házasságban.
Károlyi Amy a fiatal Weöres Sándorról című írásában így fogalmazott: „Egy változatlan a gyermek és a felnőtt Weöres Sándor írásmódjában, az egyszerűség. A csirkeudvarban szerzett élményt ugyanolyan elemi természetességgel közli, mint az egyiptomi piramisok évezredes üzenetét.”
Babits ősköltőnek nevezte Weörest, aki saját nyelvi bravúrjáról így ír: „Azon igyekszem, hogy munkáim közt a legkönnyebbtől a legnehezebbig minden legyen. Zenei alapformáktól, játékos mondókáktól egészen a szimfóniáig, amelybe csak az kóstol bele, aki megküzd érte. Kétszer is elolvasván, mert fontos számára.”
A Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott esten nagy versek, eddig nem ismert szövegek, személyes élmények által pillanthattunk bele a költő házaspár életébe és művészetébe. Az élmény további „megküzdésre” sarkallja az olvasót.

Szepesi Dóra