Barázda

Haim: I Quit

Kézenfekvő, nem? Azokkal alapítani zenekart, akikkel amúgy is össze vagy zárva mindennap. A családi zenekaroknak így természetesen komoly hagyománya van. Nézhetjük a spektrum egyik végét: The Kelly Family, Hanson, The Corrs, Jonas Brothers. Vagy a sokkal dicsőbb másikat: The Kinks, AC/DC, Carpenters. Két kimagasló ilyen bandából épp most hunyt el a kulcsszereplő: The Beach Boys, Sly & The Family Stone. Aztán Jackson 5, Oasis, Bee Gees, napestig lehetne sorolni. A kaliforniai Haim (azaz a három Haim nővér: Este, Danielle, Alana) azzal tűnt ki 2012–13 környékén, hogy az indie popot a szofisztikált soft rockkal, r&b-vel, new wave-vel és modern megszólalásokkal keresztezte. Friss volt, és önazonos. Első lemeze idején (2013, Days Are Gone) a legforróbb zenekarnak számított, és ugyan szép sikereket ért el, valahogy mégsem lett ebből világdominancia. A sokáig készülő, átlagosabb második LP (2017, Something To Tell You) után azonban képes volt megtáltosodni, és a 2020-as album újra rivaldafénybe helyezte. A Women In Music Pt. III egyezett a korszellemmel, és érett formában mutatta a Haim indie popos, folkos soft rockját. Az első három lemez és úgy általában az elmúlt tizenöt év egyik kulcsproducere, Ariel Rechtshaid azonban eltűnt a képből (2022-ben szakított Danielle-lel, akivel 2012 óta jártak), ami új módszerekhez vezette a tesókat a mostani, negyedik lemezükre. A társproducer ezúttal a Vampire Weekendből kilépő Rostam Batmanglij lett (vele már korábban is dolgoztak), és szerintük ez a hangzásuk áll legközelebb a fejükben lévő ideális megszólaláshoz. Ami a korábbiaknál gitárosabb-rockosabb, élőbb és valahogy természetesebb folyású. A szakításokról, párkapcsolatokról, de leginkább a női erőről szóló album magabiztosan tartja a Haimot a legjobb kortárs testvér-zenekarok között. (2025, Polydor/Columbia/Sony)

Lorde: Virgin

Az új-zélandi Lorde a 2010-es évek eleje óta berobbanó popos dalszerző-énekesek között az egyik leginkább előremutató, trenddiktáló és népszerű. Sőt, első albumával (2013, Pure Heroine) példamutató volt abban, hogy introvertáltként, az aktuális generikus pophangzásoknál sokkal okosabb, összetettebb, innovatívabb zenével is lehet tömegeket megszólítani. A 2017-es Melodramával a pop aktuális királynője lett, egyszerre aratott a népszerűségi és a kritikusi listákon. Ezután egy folkosabb, pszichedelikusabb, lazább LP-vel lépett tovább (2021, Solar Power), ami kapcsán Lana Del Rey világa jutott sokak eszébe, és ezzel együtt járt a vegyesebb fogadtatás is. Szóval negyedikre amolyan válaszút előtt találhatta magát. Az előző lemeze címlapján nyári gondtalanságot sugallva mutatta meg a fenekét az addig inkább visszafogott énekesnő, most az ágyéka szerepel a borítón, de ultrahangos felvételen, fogamzásgátló spirállal. Ha az előbbinél nem lett volna világos, a női test ábrázolása pluszjelentéssel társul itt is: nyers, ősi, ártatlan, elegáns. Teljes átláthatóságot, önfeltárást és a saját tapasztalatokból egy általános, nagyobb igazságot sugároz az új album tartalma is. Ha nem is annyira érzelmes, mint a Melodrama volt, de sok ízében azt idézi: az önkeresés, a valóságra ébredés lemeze. Ami nem meglepő módon visszakanyarodik az elektronikus hangzáshoz is, de már Jack Antonoff csúcsproducer nélkül. Minimalista, egyenes vonalú, hálószobában magányos táncoláshoz passzoló. (2025, Repubic/Universal)

BJ