Égnek a napmelegtől a Normafa rétjei

Aszály sújtotta, kiégett, sárga füvek hajladoznak a forróságban ugyanott, ahol a tavaszi és kora nyári botanikai sétákon még színes, virágos területeket láttunk. Az év egyik legmelegebb napján a Normafa környékének száraz rétjeit jártuk végig a Hegyvidéki Zöld Iroda által szervezett programon, amelyet szokás szerint dr. Csontos Péter terepbotanikus vezetett.
A gyermekvasút végállomása mögött most a Sadler-imola a leginkább szembetűnő növény, amely lila virágaival rovarok tömegét vonzza. Egyik példányán növendék lombszöcskék legelnek, a másikon bundásbogarak osztoznak pillangókkal, a harmadikra egymás után érkeznek a vadméhek és más beporzók.
A fehér dárdahere nem tartozik a közismert vadvirágok közé, pedig a rét számtalan pontján bontja kis virágait a magasabb füvek között. Közelről megnézve levelei a lóherékére emlékeztetnek, csak nem három vagy – ugyebár szerencsés esetben – négy, hanem öt levélkéből állnak.A nagyobb termetű fajok közül az ökörfarkkóró vonja magára a figyelmet, amelynek összesen tizenkét faja él a Kárpát-medencében. Jellemzően kétéves növények – azaz az első esztendőben csak egy levélrózsát nevelnek, és a másodikban virágoznak –, de a Normafánál most virító osztrák ökörfarkkórók felhagytak ezzel a szokással, és minden évben virágot nevelnek.
A kétszikű vadvirágok mellett felbukkantak a sztyeppék jellegzetes növényei, a védett árvalányhajak is, amelyek egészen agyafúrt módon gondoskodnak magjaik elvetéséről. A jól ismert faj magjai az úgynevezett tollas szálka végén fejlődnek, ami tulajdonképpen egy repítőkészülék. A szálka alsó része egyenes és merev, visszafelé álló szőrökkel sűrűn berakott, majd ezt követi a „tollas” szakasz, ami rugalmas és csavarodott.Amikor a szél belekap a hajszerű képletbe, és az tovaszállva lehull, akkor a visszafelé meredő szőrökkel azonnal le is horgonyoz. Így várja az első esőt. A nedvesség hatására ugyanis a felcsavarodó szálka kiegyenesedik, és lényegében becsavarja az alsó végén elhelyezkedő, keskeny, hegyes magot a földbe. A visszafelé álló szőrök ismét megakadályozzák a mag elmozdulását, a kiszáradó „haj” újra felcsavarodik, és minden újabb eső egyre mélyebbre juttatja a magot.
Bár az árvalányhaj név gyámoltalan, gyenge növénykére utal, a valóság azonban éppen ennek az ellenkezőjét mutatja. Azt, hogy milyen hatékony a módszer, főleg azok az állatok tudnák igazolni, amelyeknek a szőrébe, fülébe akadó mag a bőrébe fúródik, és komoly fájdalmat okoz.

BI.