Fél évszázad a kerületi gyerekekért

• Hogyan kezdődött ez a valóban elismerésre méltó fél évszázados történet?
• Valamikor réges-régen úgy döntöttem, hogy nekem az egészségügyben kell dolgoznom, és gyerekekkel kell foglalkoznom. Úgyhogy annak rendje és módja szerint beiratkoztam egy egészségügyi szakközépiskolába, ahol négy évvel később megkaptam az általános asszisztensi, csecsemőgondozó és kisgyermekgondozó oklevelet. Asszisztensként helyezkedtem el a Böszörményi úti rendelőben. Minden rendben volt, mégis úgy éreztem, többet szeretnék, nem csak kartonokat írogatni, ezért elkezdtem kikacsintgatni a védőnői pálya felé.
• Könnyen ment a váltás?
• Tulajdonképpen igen, hiszen megvolt a szakközépiskolai végzettségem, ezért elég volt elvégezni egy másik képzést. Tíz hónappal később már védőnőként dolgoztam a rendelőben. Ez éppen negyven éve történt. Visszatérve a kérdésére, volt még valami, ami könnyűvé tette a váltást. A kerületben nőttem fel, sok kismamát iskolatársként ismertem, ami nagy előnyt jelentett a kezdetkor. Így lettem védőnő, tíz évvel később pedig a munkahelyem beíratott a főiskolára, azóta diplomásként dolgozom a körzetemben. Negyvenkét éves munkaviszonnyal mentem el nyugdíjba, mellette dolgozom, mert úgy vagyok vele, amíg bírom, jól érzem magam, csinálom tovább. És persze addig, amíg nem jutok el oda, hogy a szenilitásomat már csak én nem veszem észre... Mondom is mindig a fiatal kollégáknak, szóljanak rögtön, ha látják, hogy valami nem stimmel nálam!
• Ebből is látszik, mennyire fontos a munkatársak közötti kommunikáció, de igaz ez a családokra is?
• Természetesen igen! Mindig elmondom, hogy segíteni jövök, nem számonkérni. Nem az a dolgom, hogy végighúzzam az ujjam a polcon, poros-e. Persze ha nagy a rumli, a rendetlenség, azért szólok, de ez tényleg nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Egyetlen egyszer volt, hogy egy család azt kérte, ne menjek többé hozzájuk, és ez is azért történt, mert nem tudtunk megegyezni egy időpontban. Sokat beszélgetünk, rendkívül fontos a kommunikáció, hiszen ha nem sikerül elnyerni a szülők bizalmát, nem nyílnak meg, nem mondják el a problémáikat. Nekem van azért egy fórom, mégpedig az, hogy számtalan „gyerekem” édesanyját csecsemőkora óta ismerem, ők az első pillanattól kezdve bíznak bennem. Valójában az jelenti számomra a legnagyobb elismerést, hogy rám bízzák a gyermeküket.
• Mi minden változott az évek alatt?
• Régen több volt a gyerek, ami több munkával is járt. Szerencsére kezdőként nagyon sok segítséget kaptam, kaptunk a gyerekorvosoktól, akik a lexikális tudásunkat kiegészítették gyakorlati ismeretekkel. Ami a változásokat illeti, annak idején nekiindultam a körzetemnek, nem kellett időpontot kérni, egyszerűen becsöngettem, leültünk, megbeszéltük a dolgainkat. Közvetlenebb, nyíltabb volt minden. Ma már nem lehet csak úgy megjelenni, hogy épp erre jártam, bekukkantanék megnézni, mi a helyzet a picivel. És van még valami. Egyre több ember, sőt mindenki az internetről tájékozódik, és ez bizony nem feltétlenül jelent előnyt.
• Mire gondol?
• Tulajdonképpen a szülők minden elolvasnak, sajnos rengeteg butaságot is, hiszen nehéz kiszűrni a valós információkat. Gyakori, hogy más szülőktől tájékozódnak, és amit hallanak, lehet, hogy igaz arra az egy gyerekre, de soha nem szabad általánosítani. Szóval néha rendet kell tenni a fejekben. Mindig azt mondom, hogy válasszanak ki néhány hiteles forrást, ezekből tájékozódjanak. A védőnők csak tanácsokat tudnak adni, és segítenek eligazodni az információk között.
• A XII. kerület több szempontból előnyösebb helyzetben van a többihez képest. Érzi ezt a „kiváltságot” a munkája során?
• Annyi biztos, hogy nálunk sokkal kevesebb a rossz anyagi körülmények között élő család, ami nyilván a mi munkákat is megkönnyíti. Miként az is, hogy a kerület tényleg mindent megtesz azért, hogy a védőnői szolgálat jól működjön. Például az elsők között állhattunk át a számítógépes rendszerre, és kaptuk meg az ehhez szükséges eszközöket. Előtte csomó időt pazaroltunk el az adminisztrációra. Nagy segítség a születési csomag, amely sok olyan hasznos eszközt, terméket tartalmaz, ami fontos az első napokban, hetekben. A logós, „Hegyvidéki baba vagyok” feliratú törülköző, rugdaló különösen kedves ötlet, hiszen az összetartozást szimbolizálja.

MM.

Vincével az anyósülésen

„Még a pályám kezdetén történt, hogy a Kakukk útra mentem látogatni, akkoriban itt kerítések sem igen voltak. Épp kiszálltam a kispolskimból, amikor valaki kiabálni kezdett, hogy vigyázz, megy a Vince! Körülnéztem, de nem láttam senkit. Néhány másodperc múlva megjelent egy hatalmas kutya, és mire felocsúdtam, már be is ült az anyósülésre. Rendesen meglepődtem. Próbáltam kitessékelni, de sehogy sem ment. Odajött két munkás, és közölték, hogy ők kiabáltak, és a kutyát hívják Vincének. Kiderült, hogy a jóravaló házőrző, ha nyitott kocsiajtót látott, azonnal beszállt, mert imádott autózni. Aztán egy lakó is megérkezett, és megnyugtatott, hogy ha nem megyek egy kört Vincével, biztosan nem fog kiszállni. Mit tehettem mást, elvittem pár percre. Csodák csodája, amikor visszaértünk, Vince hajlandó volt hazamenni. Autózás közben nekem úgy tűnt egyébként, mintha röhögött volna. Onnantól kezdve amikor a Kakukk útra mentem, mindig ügyeltem arra, hogy gyorsan becsukjam a kocsi ajtaját.”