Svábhegyi Tündérkert – Jókai és a Hegyvidék
Az elmúlt hónapokban kiemelten foglalkoztunk helytörténeti rovatunkban Jókai Mórral és az író Svábhegyen töltött évtizedeivel, a környékhez kapcsolódó történeteivel – nem véletlenül. Születése 200. évfordulója alkalmából június 12-én új időszaki kiállítás nyílik a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben. A Svábhegyi Tündérkert – Jókai és a Hegyvidék című tárlat „a nagy magyar mesemondó” helyi kötődéseit mutatja be, egyedi tárgyakat és látványos különlegességeket is felvonultatva.
Jókai Mór hegyvidéki mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény új időszaki kiállításán. Megismerhetjük, hogyan alakította ki az író a híres svábhegyi kertjét, milyen állatokat tartott, milyen gyümölcsfákat nevelt, milyen személyes tárgyakat használt villájában. A tárlat különleges darabjai – a többi között Jókai csészéje, evőeszközei, egy párnahuzat, egy zsebkés és egy bosnyák szablya – a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából kerültek a gyűjteménybe.
Külön figyelmet érdemelnek az író levelezéséből származó részletek, amelyekből kiderül, milyen kapcsolatot ápolt a Svábheggyel és az ott élőkkel. A gazdag kép- és dokumentumanyag mellett a kiállítás egyik leglátványosabb eleme minden bizonnyal az a két makett lesz, ami Jókai villáját mutatja be, mégpedig két különböző korszakból.
A Jókai-villa rekonstrukcióját a nemzetközileg is elismert Pazirik Kft. készítette, amely – Mátyás király budai várától kezdve a legkülönbözőbb templomokig – számos történelmi épületet tett már láthatóvá 3D-ben. Most Jókai egykori otthonát formálták meg, amelynek a makettváltozata a kiállításon, digitális modellje pedig online is megtekinthető lesz.
A gyűjtemény és a Pazirik munkatársai levéltári anyagok, korabeli fotók és Jókai saját feljegyzései alapján rekonstruálták az író egykori otthonát. Az egyik makett az eredeti, 1890-es évekbeli állapotot ábrázolja, a másik pedig a későbbi, már jelentősen átépített, emeletes változatot az 1950-es évekből. A villát az 1960-as években – egy vitatott döntés következtében – teljes egészében elbontották. Most először nyílik alkalom arra, hogy a nagyközönség láthassa, milyen lehetett az a ház, ahol hosszú évtizedeken át élt és alkotott Jókai Mór. A makettek közelebb hozzák egy letűnt korszak életérzését is.
A közhiedelemmel ellentétben Jókai Mór nem építtette, hanem vásárolta később legendássá váló svábhegyi villáját. Az 1853. augusztus 4-én kelt adásvételi szerződés szerint a „488. számú házat”, valamint az ahhoz tartozó két és fél holdas telket vette meg. Az épület tehát már korábban is állt, amit az 1846-os svábhegyi felmérési térkép is megerősít. A korabeli térképek és feljegyzések alapján világos, hogy az író nem rombolta le a házat, hanem megtartotta, fokozatosan bővítette, korszerűsítette, átalakította.
A vételárat Jókai 3000 forintról alkudta le 2200-ra. Ez akkor még jó üzletnek tűnt, ám a következő hónapokban, években a villa rendbehozatala, átépítése, gazdasági célú bővítései hatalmas összegeket emésztettek fel. Az író pontos feljegyzéseket vezetett a kiadásairól, ezek tanúsága szerint 1854 végéig további 2648 forintot költött a birtokra. Noteszében így fogalmazott: „Mibe került eddig a Svábhegyi kert? – majd sorra vette a költségeket: – 3000 tégla, mész, pince készítés, házjavítás, istálló kőműves munka, födél, kerítés cölöpök, asztalos munkák, bútorok, kerti műszerek, vadfák, nemesfák, szekér, hám, szamarak, széna, szalma stb.”
Néhány hónappal később újabb bejegyzéssel egészítette ki a listát: „...disznóól, trágya, hordó, kapu, reparálás házon, pincékhez lépcsők, deszkák, két öl kő […]” Ezek további közel 1000 forintba kerültek.
A jegyzetekből az is kitűnik, hogy Jókai később is rendszeresen költött a házra. Nem véletlen, hogy 1855-ben elkeseredetten kért kölcsön édesanyjától, és így írt neki: „soha sem bántam meg semmit, mint azt, hogy ezt a házat vettem”. Ez az érzés azonban hamar elmúlt – a villa és a kert a következő közel ötven évben a legnagyobb nyugalmat és örömet jelentette számára, ahogy ő fogalmazott később, „egy paradicsom, amit el nem cserélnék Semiramis függő kertjeiért”.
A villa első ismert ábrázolása 1863-ból származik, és valószínűleg az 1858 körüli állapotot mutatja. A Pestre néző, hosszú, keleti veranda már ekkor megjelent, de még üvegezés nélkül. Ez a rész az 1860-as években faberakásos rácsot és üvegezést kapott, amint a Hazánk és Külföld című heti közlöny 1867-es metszetén is szemrevételezhető. A veranda üvegezése a későbbiekben folyamatosan változott, amiről az Új Idők 1890-es évekből származó fotói tanúskodnak. A ház színe sárga volt, míg a faveranda – a kor svájci stílusának megfelelően – sötétzöld lehetett.
A páratlan kilátásról sokszor írtak a korabeli újságok, Mikszáth Kálmán is említi a Jókai Mór élete és kora című művében: „[…] egyike volt a Sváb-hegy szebb villáinak, tündérszép kilátásával verandájáról, a hegy lábainál elterülő városra. […] A svábhegyi villa körül egy egész mítosz képződött. Beszéltek, írtak róla. Ilyen paradicsom, olyan paradicsom. Szépsége, pompája nőtt a fantáziákban. Voltak, akik vasárnaponkint csak azért mentek ki a Svábhegyre, hogy a Jókai-villát lássák, sőt még a vidékről jött emberek is kíváncsiak voltak rá, éppúgy, mint a Lánchídra vagy a Múzeumra és a Nagy Kristófra, mert egyéb látnivaló nem volt Pesten.”
A villa belső terei is sokat változtak az évtizedek során. Kezdetben még a majoros is a házban lakott, később azonban – egy északi irányú bővítés, valamint a villa melletti további gazdasági épületek elkészülte után – kiköltözött, így a közel 400 négyzetméteres főépület teljes egészében a Jókai család és a vendégek kényelmét szolgálta. A ház konyhája és kamrája kiemelt szerepet játszott a hétköznapokban. A gyakori vendéglátások miatt több alkalommal bővítették ezeket, és sokszor még a veranda is étkezőként funkcionált.
A villát és a kertet Jókai haláláig, 1904-ig gondosan karbantartották, ám hamarosan megkezdődött a hanyatlás időszaka. Az épületet – mint minden mást – az író második felesége, Nagy Bella örökölte. Mivel a fiatal özvegy országos felháborodás „tárgya” volt, és a Jókay család pereket indított ellene, a villa és a telek gondozása háttérbe szorult, végül 1916-ban el is adta az egészet Fleissig Sándor bankigazgatónak.
Az új tulajdonos szívügyének tekintette Jókai emlékének megőrzését, a nevéhez köthető a máig meglévő emléktábla, amelyet 1925-ben, az író születésének 100. évfordulóján adtak át, díszes ünnepség keretében. A villát azonban erősen átalakította és bővítette, eltűntek a régi faoszlopok, helyette kőoszlopos tornác, valamint 1926-ban egy emelet is épült, amivel erősen megváltozott a ház eredeti tónusa. Fleissig Sándor idejében került az Anakreón-szobor és az oroszlános pad a kertbe, ezek azóta is díszítik a helyet.
A bankigazgató halála után, 1940-ben már árulták is a villát, de sokáig nem sikerült eladni. A második világháborús ostrom idején, annak ellenére, hogy egy német gránát csapott a ház oldalába, nem keletkezett benne nagyobb kár, habár a harcok alatt a szovjetek és a környék lakói is sok mindent eltulajdonítottak onnan.
A front elvonulása után sorsára hagyták az épületet, amely lassan, de biztosan lepusztult. Az 1950-es évekre több család lakott ott, kettő a földszinten, kettő az emeleten. A kert elvadult, a házat toldozták-foltozták, 1957-re pedig már statikai problémák jelentkeztek, több falat alá kellett dúcolni. A Kulturális Igazgatóság a helyszíni szemléje után bontást javasolt, de több újságíró és lap kampányba kezdett a döntés ellen: a Népművelés, a Magyar Nemzet és a Népszabadság is cikkeket közölt a villa védelmében. A közfigyelem hatására a Petőfi Irodalmi Múzeum közbelépett, az épület átkerült a Művelődésügyi Minisztérium kezelésébe, és az illetékesek úgy döntöttek, hogy Jókai-emlékmúzeumot alakítanak majd ki benne.
A remények ellenére 1960-ban már arról írtak a lapok, hogy a svábhegyi ház az elhelyezkedése miatt csak másodlagos szerepet kaphat a balatonfüredi Jókai-villa mellett. Felmerült az is, hogy az épületet alkotóházzá, esetleg tudósok szállásává alakítják. Közben a villa és a kert állapota is egyre romlott. Végül az Országos Természetvédelmi Hivatalhoz (OTH) került, és eldőlt, hogy itt kap majd helyet a Magyar Madártani Intézet. Az OTH elnöke, Tildy Zoltán ígéretet tett arra, hogy az intézmény méltó lesz ahhoz, akinek a hajdani házába költözik.
Ám hiába írtak mindenhol arról, hogy felújítják az épületet, valószínűleg pénzügyi döntés született, és végül lebontották. A Család és Iskola című lap 1967. szeptember 1-jei számában ezt olvashatjuk: „Teljesen lebontották, csak – mint a szomszédoktól hallottuk – az alapot hagyták meg, és arra építik a Madártani Intézetet.”
A Jókai-villa ezzel végleg eltűnt, az eredeti épületből egyedül a mai ház homlokzatába épített terméskövek hordozzák a múlt emlékét. Szerencsére Jókai majorosának otthona – a mai présház – fennmaradt, akárcsak néhány fa a kertből: a hársfák, egy hatalmas juharfa, sőt egy Jókai idejéből származó körtefa is. A helyet 1975-ben természetvédelmi területté nyilvánították, így a Jókai-kert ma is élő örökségünk, és rajta keresztül kapcsolódhatunk nagy írónk egykori otthonához – amelyet a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény időszaki kiállításán most kivételesen az eredeti formájában is meg lehet tekinteni. Ne hagyják ki!
F. G.