Harkályok jutalomba
Két különleges madármegfigyelő sétával kedveskedett a Hegyvidéki Zöld Iroda a madárbarátprogramokban részt vevő kerületieknek. Cserép György, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Harkályvédelmi Szakosztályának titkára és Lendvai Csaba, a főváros madárvilágának egyik legnagyobb ismerője mutatta be a harkályok életét a Normafa lejtőin kora este és reggel vezetett sétákon.
Hazánkban nem kevesebb, mint kilenc harkályfaj fordul elő, ezek közül öt tartozik a tarka harkályok közé, továbbá két küllő (a zöld és a hamvas), a fekete harkály és a nem csak nevében kicsit furcsa nyaktekercs teszi teljessé a névsort. Ez a csoport a fajszámuk mellett az általuk az erdei ökoszisztémában betöltött kulcsszerepük miatt is jelentős.A harkályok kitartó munkával készülő odúi nemcsak számukra, de sok más madárnak – és nem madárnak – is fészkelő- és búvóhelyet biztosítanak. Például a kékcinke, a széncinke és az örvös légykapó is a harkályok felhagyott odúiban fészkel a hazai erdőkben és kertekben. Emellett a holtfák „feldolgozásában” is fontos szerepet kapnak az odúkészítő harkályfajok. Minél több faj költ egy erdőben, annál több harkályokhoz kötődő állatfaj találja meg az életfeltételeit, és annál gazdagabb, egészségesebb lesz az erdő.
A két szakember külön beszélt a Normafa környékén előforduló harkályokról. Kiderült, hogy a zöld küllő hangyákkal táplálkozik, hogy a harkályok csőre tövén lengéscsillapítók vannak, és a nyelvük horgas végével lényegében megszigonyozzák a fában hízó lárvákat, és hogy a kopácsolás nemcsak élelemszerzésre, hanem a terület kijelölésére is szolgál.Mivel az érintettek maguktól nem kerültek szem elé, ezért hívóhangokkal csalogatták elő őket az ornitológusok. A kellemes tavaszi séta résztvevői nem távozhattak elégedetlenül, mert több más erdei madár mellett fekete harkályt, nagy és közép fakopáncsot is láthattak, valamint a környéken szép számban előforduló küllők közül a zöld és a hamvas küllő is megmutatta magát.
B.