Barázda

RICHARD DAWSON: End Of The Middle

Richard Dawson egy csodabogár. Vagy hogy is lehetne jellemezni valakit, aki zseniális gitárosként, nagyszerű történetmesélőként megújította a folk rockot, a progresszív folkot. Emellett tagja volt a Khünnt nevű sludge-os drone metal zenekarnak. Furcsa névből van másik: tagja az egészen kiváló, art popos Hen Ogledd együttesnek. Eyeballs néven kiadott hat elektronikus drone-lemezt, egy év lefogása alatt. Folytassam? Bulbils néven partnerével 68 (!) ambientes-drone-os albumot készítettek a lezárások idején, 2020 márciusában, gyakorlatilag mindennap egyet. Ugye? Csodabogár. De ez nem számít. Ami számít, az az, hogy az 1981-es születésű zenész 2005 óta aktív folkos, akusztikus, idővel egyre avantgárdabb lemezeivel. A 2010-es évek elején már jegyzett előadó volt (a 2011-es The Magic Bridge és a 2014-es Nothing Important című LP-i egészen kiválók), a 2017-es Peasonttel pedig nemzetközileg is áttört, akkoriban kétszer is fellépett Budapesten. Azóta az avant-folk vezető alakja, akire szélesebb körben is figyelni kell. Készített art rockosabb albumokat (például a finn Circle zenekarral), és most ismét egy folkosabb anyaggal jelentkezett. Az End Of The Middle Dawson szokásához híven konceptuális keretbe ágyazott történet: a családon belül ismétlődő minták bemutatására fókuszáló, többgenerációs sztori. Nem a dalszerző-énekeseknél megszokott negédes akusztikus hangulatok jellemzik, hanem experimentális struktúrák, nem szépelgő, hanem nyers, középkori az ének, de a keserédes dalok és leginkább az, amiről szól – hogyan lehet, lehet-e a rossz vagy jó mintákat megváltoztatni? – ezúttal is kiemelkedővé teszik a végeredményt. (2025, Weird World/Domino)

FKA TWIGS: Eusexua

A 2010-es évek a popzenében legalább annyira szóltak az r&b és a hiphop előretöréséről, mint a zsánerek felettiségről, a mindent mindennel keresztező attitűdről, a mindent lehet elvéről. Ebben az egyik élenjáró egy angol-spanyol-jamaicai származású táncosból lett énekes-dalszerző-producer, Tahliah Debrett Barnett, ismertebb nevén FKA twigs volt. Eleinte alternatív r&b, elektronika és art pop keveredett igen sajátos, úttörő dalaiban, de ez az egyszerűsítően avant-popnak nevezett stílus tényleg bármit magába szívhat a post-dubsteptől, a dekonstruált klubzenéktől a hyperpopon, kóruszenén, indusztriális hangzásokon át a trance-ig – mint arra a legfrissebb lemeze is példa. A korszaknyitó, 2014-es LP1 után hosszabb szünet következett FKA karrierjében, amit előbb egy durva szakítás, aztán súlyos daganatok hátráltattak, de az elmúlt évtized egyik legfontosabb lemezével (Magdalene) 2019-ben visszatérő előadó mindenen felül tud kerekedni. Az említett album a bibliai Mária Magdolna példáját eleveníti fel, akit gyógyítóból prostituálttá degradált az utókor, de a belőle nyert erő, kegyelem és méltóság áthatja ezeket a fenséges dalokat is. FKA ezután nagykiadónál találta magát, és egy sorlemezek közötti mixtape-pel (Caprisongs, 2022) a direkten táncosabb irányba lépett, ahogyan a friss, harmadik LP-jét is ez jellemzi. Az Eusexuán FKA twigs továbbra is zsánerkeresztező zenét készít, változatlanul az érzéki szoprán éneke szerepel a középpontban, de minden korábbinál kluborientáltabb, táncosabb, közérthetőbb a megszólalása, úgyhogy tökéletes belépő lehet annak, aki nem ismerné korunk egyik kimagasló előadójának munkásságát. (2025, Young/Atlantic/Warner)

BJ