Csak hagyni, hogy flow-ban legyünk
Nagy sárga, Nagy narancs, Nagy szürke – ezek és hasonlók az alcímei Juhász Dóra cím nélküli festményeinek. Művein számtalan méretben, színváltozatban és mennyiségben jelenik meg a csendéletek tojásmotívumából eredeztethető, emblematikus, ovális forma, ami komoly metamorfózison esett át az évek során. A majd’ két évtizede a XII. kerületben élő alkotónak ez az első kiállítása a Hegyvidék Galériában.
Juhász Dóra festőművész közel három éve talált rá a formájára. Csendéletet festett, amikor rájött, hogy nem a csésze izgatja, hanem a kompozíciós játék. Így indult el azon az úton, amin azóta is töretlenül halad – avatta be a jelenlévőket Kocsis Katica esztéta egy különleges festőiség kezdeteibe Juhász Dóra új kiállításának megnyitóján.
A tojásdad motívumok két ecsetnyomból jönnek létre, láthatunk bele magot, kibomlóban lévő sejtet, akár fejformát is. De bárminek is látjuk, a lazúrosan felvitt gesztusok mindig nyitott formává állnak össze, amelyeket gyakran finoman vibráló aura vesz körül, olyan érzetet keltve, mintha ezek belül forrongó és épp kitörni készülő entitások lennének.
Bár a kiállítás címe – Repetitio est mater studiorum – az ismétlésre irányítja a fókuszt, méltatója inkább a képek sokféleségét, változatosságát hangsúlyozta. Az ovális formák folytonos alakulását taglalva rámutatott, hogy erőt sugároznak, ugyanakkor elmosódó körvonalaik által érzéki módon szervesülnek a háttérrel.
„Vannak a csendesen megszólalók, meg olyanok is, amelyek szinte belekiabálnak az arcunkba. Olykor csordogálnak, egyszer törékenyek, máskor pedig öntudatosan és magabiztosan állnak elénk. Olykor burkot fonnak maguk köré, máskor kitárulkoznak, és felvállalják a sérülékenységüket. De legyenek bármilyenek is, egy bizonyos: mindig nagyon elevenek” – jellemezte a vitális „entitásokat” a látványhoz illő költőiséggel Kocsis Katica.
A két széles, függőleges ecsetvonásból felépülő forma, az energiától lüktető magok, az életet jelentő egészek kikövetelik maguknak a saját létezésüket. Egyszerre jelenvalók, valóságosak és elvontak, a világban létezésünkről is vallanak, arról, hogy miként viszonyulunk a saját környezetünkhöz.
„Akárhányszor nézek ezekre a festményekre, mindig azt érzem, hogy valahogyan én is így lebegek a létben, vagy épp úszok az árral, flow-ban vagyok, kiemelkedem, vagy épp tünedezem. Miközben maga a környezet is folyton változó, áramló és alakuló festői tér, amelyben a rétegek és az ecsetvonások érzéki, puhán fluidáló, sejtelmes világgá állnak össze” – fogalmazott az esztéta, aki szerint a környezet monokrómnak vagy homogénnek tűnik, miközben teli van játékossággal, mozgással, és rezonál a rajta lévő formákkal.
Miről is szólnak Juhász Dóra képei? – tűnődhetnek a látogatók, és ezt a kérdést tette fel Kocsis Katica is, majd meg is adta a saját válaszát: végső soron a tér és a forma viszonyáról, kölcsönhatásáról. Szimbolikusan olvasva: miként van jelen a világban, és miként hat környezetére az ember? Hogyan tudja létezésével befolyásolni azt, ami körülötte van, miként hat a külső valóság a belső univerzumra?
Juhász Dóra képei ráébresztenek arra, hogy mi sem vagyunk lezárt entitások. Nem vagyunk leválaszthatók arról a környezetről, amiben élünk, oda-visszahatások vannak, áramlások és kapcsolódások, „soha véget nem érések”. A befogadói élménnyel kapcsolatban a szakember arról is beszélt, mire ébresztenek rá a művész képei: nem kell minden részletet kibontani, csak hagyni, hogy flow-ban legyünk, mert így mindig be tudjuk engedni az újabb és újabb benyomásokat, amik alakítanak rajtunk is. „Lehet haladni úgy – összegzett –, hogy pontosan tudjuk, az útnak sosincs vége, de mindig teli van meglepetéssel és váratlansággal.”
Sz. D.
Juhász Dóra kiállítása díjtalanul megtekinthető. Nyitvatartás: április 2-ig, keddtől péntekig 10.00–18.00, szombaton 10.00–14.00. A kiállítást kísérő programok: március 18-án 18.00 órakor Farkas Gábriel képző- és előadóművész tart tárlatvezetést (díja: 1000 Ft, hegyvidéki lakosoknak 500 Ft). Március 19-én 18.00–20.00 óráig Tudattalan rétegek – Identitás és művészet címmel Jankó Judit pszichológus, art coach, művészeti író foglalkozásán lehet részt venni (díja: 3000 Ft, hegyvidéki lakosoknak 2000 Ft). Március 22-én 10.00–11.30-ig családi alkotósarok lesz Schopp Ildikó művészetpedagógussal. A részvételi szándékot március 21-én 18.00 óráig kell jelezni az info@hegyvidekgaleria.hu e-mail-címen vagy a 06-1/225-7160-as telefonszámon. (Részvételi díj: 2000 Ft, hegyvidéki lakosoknak 1000 Ft.) Jegyek kaphatók a hegyvidekgaleria.jegy.hu weboldalon és a Hegyvidék Galériában. Az eseményekre érkezéskor a lakcímkártya vagy a Hegyvidék kártya felmutatása kötelező! Cím: Hegyvidék Galéria – Királyhágó tér 10.