Kinek az igazsága?
Vádlott és esküdt sem az, akinek látszik Clint Eastwood negyvenedik filmjében. A Kettes számú esküdt odaszögez minket a tárgyalóterembe.
93 évesen vágott neki új filmje forgatásának Clint Eastwood, 94 éves lett, mire befejezte. Ugyan tavaly októberben mutatták be a Kettes számú esküdt című jogi thrillert, a kétszeres rendezői Oscar-díjas legenda moziját azért is érdemes megnézni, mert a hozzá közel álló források szerint lehet, hogy ez volt karrierje utolsó gyöngyszeme.
A rendező huszonkét év után újra összehozta az Oscar-jelölt Toni Collette-et és a Golden Globe-jelölt Nicholas Hoult-t – annak idején az Egy fiúról című Hornby-adaptációban játszották el anyát és a fiát –, s egy fontos mellékszerepre megnyerte az Oscar-díjas J. K. Simmonst. Eastwood a színvonalas színészi játékon keresztül leginkább az egyik amerikai hatalmi ág robosztus pilléréről szól: a bírósági esküdtekről. A 12 találomra kiválasztott, pártatlan polgárról, akik legsúlyosabb esetben életről és halálról döntenek a tárgyalóteremben. Akik az amerikaiak meggyőződése szerint tökéletesen alkalmasak igazságot szolgáltatni, hiszen jó esetben semmi közük az adott ügyhöz, és teljesen kívülállóként, elfogultság nélkül tudják meghozni az ítéletet.
Ám mi történik, ha egy szó szerint fatális véletlen folytán az alkoholelvonóból szabaduló, épp apaszerepre készülő kettes számú esküdt (Nicholas Hoult) a bizonyítási eljárás során a legsúlyosabb morális dilemmával szembesül, és a vádlott helyett magára tekint gyilkosként? Hogyan kezelhető a helyzet, amelyben a másik életéről határozni hivatott ember elmerül az önvádban, és egyre közelebb érzi magát a vádlottak padjához, végül mégis menekülni kezd – saját lelkiismerete és az igazságszolgáltatás elől?
A kerületi ügyészi pozícióra hajtó jogász (Toni Colette) az eljárás elején bizakodóan koccint egy bárban az amerikai jogrendszerre az alperes védőügyvédjével („nem tökéletes, de ezzel kell beérnünk”), majd egyre tisztábban látva az ügyet a film egyik legfeszültebb jelenetében azt kérdezi a kettes számú esküdtől: na és mi van az igazsággal? „A valóság néha nem igazságos” – hangzik a válasz, ami tulajdonképpen a rendező amerikai igazságszolgáltatásról alkotott kritikája. Hiszen hogyan tudna hevenyészve összesöpört bizonyítékok tükrében, puszta előítéletből, a vád és a védelem érzelmekre ható előadása alapján igazságos döntést hozni egy gyilkossági ügyben 12 savannah-i átlagember? Legfeljebb akkor, ha szerencsés esetben ott ül köztük egy a vádlott sorsát megfordító, saját szakállára illegális nyomozásba kezdő volt rendőr (J. K. Simmons).
Eastwood a Kettes számú esküdtben sem él a lüktető snittek és a premier plánok lehetőségével, mint ahogy drámai zenei aláfestéssel sem, ehelyett a tőle megszokott módszerességgel, a lehető legvalószerűbben építi fel a cselekményt, így tartja fenn a feszültséget. Nincsenek hősei és antihősei, aki erre vágyik, nézzen Marvelt! Aki pedig a megszokott eastwoodi vonalvezetésre és filmvégi csattanóra, nyissa meg az HBO Maxot!
-yb-