Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

To-_es_parkepites_az_ujabb_zoldprogramok_kozott1

Tó- és parképítés az újabb zöldprogramok között

A Városkút-forrás mellett kis tavat építene, a Kiss János altábornagy utcai Kormányablaknál a zárt előkertet nyitott közparkká alakítaná, míg a svábhegyi Szépkilátás cukrászda előtti parkoló helyén új zöld területet hozna létre az önkormányzat. Ezekről a fejlesztési tervekről is beszélt Kovács Gergely polgármester a legutóbbi fórumán, amin a levegőminőség javításától kezdve a csapadékvíz-gazdálkodáson át a városi hőszigethatást enyhítő intézkedésekig számos „zöld” témáról szó esett.


Régi közhelynek tűnik, de szerencsére továbbra is igaz, hogy Budapest zöld tüdeje a XII. kerület. Ezt támasztotta alá levegőminőségi adatokkal legutóbbi fórumán Kovács Gergely polgármester is, aki elmondta: a jó levegő alapvetően annak köszönhető, hogy itt nincsenek jelentősebb ipari létesítmények. A legnagyobb szennyezést a közlekedés okozza a forgalmas utak mentén, e téren ugyanakkor kedvező fejlemény, hogy egyre több az elektromos autó. Rossz hír viszont, hogy miközben a lakosságszám nem növekszik, évente két-három százalékkal nő a gépjárművek száma a XII. kerületben.

Az önkormányzat átfogó forgalomszervezési koncepciót készít annak érdekében, hogy az átmenő forgalmat minél inkább ki lehessen szorítani a lakóövezetekből – jelentette ki a polgármester, hozzátéve: egy a II. kerületben már működő iskolabuszprogram elindítását is tervezik. Ennek célja, hogy azok, akik az agglomerációból hozzák ide gyermekeiket iskolába, ne üljenek mindennap autóba, forgalmi dugókat okozva nálunk.

Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője a levegőminőség-mérések kapcsán arról beszélt, hogy csak a környéken, a Széna téren és Pesthidegkúton található az országos hálózat részeként akkreditált mérőállomás, a XII. kerületben nincs ilyen. Épp emiatt az önkormányzat, hogy valós képe legyen a Hegyvidék levegőminőségéről, valamint a különböző zajkibocsátásokról, mérőpontokat telepített a Böszörményi úton, a Győri úton, a Szent Orbán térnél és a Normafánál.

Az irodavezető tájékoztatása szerint jelenleg három európai uniós támogatású pályázati program megvalósítása zajlik a Hegyvidéken. Az egyik a 2021-ben kezdődő és ez év végén záruló „LIFE – Városi eső” projekt, ami a hirtelen lezúduló csapadék egy részének helyben tartására mutat be megoldási lehetőségeket. Ennek keretében, kísérleti jelleggel, locsoláshoz használható esővízgyűjtők épültek az Öröm utcában, valamint a Gyöngyvirág út és a Diana utca sarkán, tervben van továbbá a Szepesi utcában egy teraszos csapadéklassító rendszer, míg a Pagony utcai kutyafuttatóban egy esőkert kialakítása.To-_es_parkepites_az_ujabb_zoldprogramok_kozott2

A XII. kerület nemrég csatlakozott a Horizont Europe CLIMAAX programhoz, aminek a célja az éghajlatváltozáshoz köthető veszélyhelyzetek kockázatkezelésének javítása, emellett a Magyar–Szlovák Interreg Programhoz kapcsolódva egy új, fenntartható vízgazdálkodási projekt is elindult. Ennek részeként egy kis tavat alakítana ki az önkormányzat a Városkút forrásvizének hasznosítására. Kovács Gergely kitért arra is, hogy a tervek közt szerepel az egykori Istenszeme fogadó épülete mellett található, régen forrásvízzel táplált tó újraélesztése.To-_es_parkepites_az_ujabb_zoldprogramok_kozott1

A Hegyvidék több pontján új zöld területek jönnének létre – derült ki a polgármester összefoglalójából. A Kiss János altábornagy utcában a Kormányablak épülete előtti kertrészt parkként megnyitná, a svábhegyi Szépkilátás cukrászdánál lévő parkoló helyén pedig egy új, az Eötvös József parkhoz szervesen kapcsolódó zöld területet alakítana ki az önkormányzat. A megszűnő parkolóhelyeket többszörösen pótolja az a parkoló, ami a megújuló Príma élelmiszerbolt alatt épült ki.To-_es_parkepites_az_ujabb_zoldprogramok_kozott3

A Böszörményi úti foghíjtelken, a lebontott irodaházak helyén egy közösségi térként is használható parkot látna szívesen az önkormányzat új vezetése, amely a Böszörményi út elején lévő parkolót is pihenőparkká formálná át. Szintén kiemelt cél a sokak által használt, fővárosi fenntartású városmajori park állapotának javítása. A polgármester arról adott hírt, hogy a II. kerülettel közösen felajánlanának 20 plusz 20 millió forintot a fővárosnak, hogy az további 20 millió forint ráfordításával – összesen tehát 60 millió forintból – tegye rendbe a zöld területeket, újítsa fel az utcabútorokat a Városmajorban.

Az Árnyas Hegyvidék program keretében a legsűrűbben beépített, fák nélküli utcák zöldítésére is sor kerül. Kovács Gergely arról beszélt, hogy leginkább fák ültetésére lenne szükség, erre azonban a közművek miatt csak nagyon kevés helyen van lehetőség. Ezért dézsás fák és növénykandeláberek telepítését, zöld homlokzatok kialakítását tervezik, továbbá egy-egy parkolóhely felhasználásával úgynevezett parkleteket, kis zöld pihenőszigeteket létesítenének.

Már érzékelhető annak hatása, hogy az új önkormányzat – a parkolóhelyek kisebb zsúfoltsága érdekében – csökkentette a lakossági várakozási engedélyek éves díjának kedvezményeit. A polgármester által felsorolt adatok szerint egy évvel ezelőtt még több mint 5000 engedély lett kiadva, és ez a szám mostanra 4300 alá csökkent, tehát közel 16%-kal esett vissza azoknak az autóknak a száma, amik eddig állandó jelleggel a sűrűn lakott városrészek közterületeit foglalták.

„A Normafával az a baj, hogy mindenki egy helyre megy” – foglalta össze röviden a polgármester a város legnépszerűbb kirándulócélpontjának alapproblémáját. Úgy véli, annak érdekében, hogy ne kizárólag a síház és a Zugligeti Libegő közötti útvonalat járják be az emberek, más, kevésbé ismert erdőterületeket kellene vonzóbbá tenni.

Épp emiatt nem szeretne az önkormányzat további jelentős turisztikai beruházásokat indítani a Normafa környékén. A korábban tervezett lombkoronaösvény részben már kész fogadóépületét ugyanakkor – hogy ne kelljen visszafizetni az erre kapott állami támogatást – befejezik, és megpróbálnak értelmes funkciót találni neki. Hasonló okokból a szintén állami támogatásból megvalósuló Anna-réti hóágyúk is a helyükön maradnak a kötelező fenntartás időszaka alatt.

Rózsa Zoltán arra hívta fel az érdeklődők figyelmét, hogy a Hegyvidéki Zöld Iroda évek óta széles körben kínál ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokat az itt élőknek, az ágaprítástól a fainjektáláson át a veszélyeshulladék-gyűjtésig. Jelenleg a XII. kerület alsó részein található társasházak pályázhatnak támogatásra udvarzöldítés és magaságyás kialakítása céljából, továbbá a „Kertemben a természet” elismerésért versenghetnek azok, akik példamutató módon természetközeli kertet gondoznak.

A fórum végén több témát is felvetettek a jelenlévők, így például az Istenhegyi út 80. szám alatti, sokak által rosszallott fakivágások ügyét. A zöld iroda vezetője elmondta, hogy a faeltávolításokat a Főpolgármesteri Hivatal engedélyezte, mivel Budapest egyik helyi jelentőségű védett természeti területéről van szó. Természeti értéket a terület felső részén lévő tölgyes képvisel, amely megmaradt. A fővárostól érkező információ alapján két építési telken összesen 171 fa kivágására kapott engedélyt a tulajdonos. Ezek közül harminc kiszáradt, a többi pedig 90%-ban 10-20 centiméter átmérőjű sarjfa, főleg bálványfa volt.

nn.