Jókai és a Hegyvidék – a kezdetek
Jókai Mór több mint fél évszázadon át, 1853-tól egészen 1904-ben bekövetkező haláláig élt a Hegyvidéken. Az azonban kevésbé ismert, hogy mikor járt először ezen a környéken, és milyen kezdeti kötődései voltak hozzá. Az író 1848. március 15-i napját felidéző, múlt lapszámunkban megjelenő cikkünkben már említettük, hogy Laborfalvi Rózának köszönhetően szeretett bele a Svábhegybe, de valójában jóval korábban is megfordult errefelé. Ezúttal arról írunk, miként kezdődött a kapcsolata a Hegyvidékkel – régi visszaemlékezésekre és főként Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című művére támaszkodva.
Bár Jókai Mór Komáromban született, iskoláit pedig Komáromban, Pápán és Kecskeméten végezte, élete nagy részét – közel hatvan évet – a fővárosban töltötte. Ma már elválaszthatatlan a neve a magyar irodalom aranykorától, ám azt kevesen tudják, hogy közel húsz különböző lakcíme is volt Pesten és Budán.
1845-ben, amikor először ideköltözött, Pestet és Budát még csak egyetlen hajóhíd kötötte össze, és a lakosság száma összesen sem érte el a százezret. Jókai 1904-es halála idejére már hat híd ívelt át a Dunán, és Budapest közel egymilliós világvárossá nőtte ki magát. Az író testközelből élte meg ezt az átalakulást, meg is örökítette, és gyakran kitért rá műveiben.
Jókai Mór először 1843-ban járt Pesten, és azonnal elbűvölte a város nyüzsgő, sokszínű élete. Valószínű, hogy már ekkor felkereste a budai hegyeket is, hiszen barátja és pártfogója, Petőfi Sándor gyakori vendég volt a híresebb itteni vendéglőkben, így például az Adliczerben, amely később Jókai életében is fontos szerepet kapott. Mikszáth Kálmán így ír róla: „Teljes munkakedvvel, lelkében a tavasz rejtélyes zsongásával, a pacsirta vidámságával hagyta el Kecskemétet s miután Pesten Tóth Lőrincet kereste fel, aki rác-ürmösre hívta meg egy budai kocsmába, ahol színészek is megfordultak, másnap azzal az eltökéléssel indult haza hajón, hogy komáromi prókátor (ügyvéd – a szerk.) lesz belőle, amint azt édesapja meghagyta.”
Bár a források nem említik pontosan, melyik budai kocsmában járt – lehetett akár az Adliczer, a Disznófő, a Fácán, a Laszlovszky-kert vagy a Szarvas –, mindenesetre valószínű, hogy már ekkor megismerkedett a Hegyvidék hangulatával. Két évvel később, 1845-ben jogászként költözött Pestre, ahol Molnár József ügyvéd Gyöngytyúk utcai (ma: Gyulai Pál utca 3.) otthonában talált szállást. Néhány év alatt több helyen is megfordult, majd 1847-ben már Petőfiékkel közösen bérelt egy háromszobás lakást.
Jókai és a Svábhegy
Jókai Mór és Laborfalvi Róza kapcsolata 1848. március 15-én, a forradalom kitörésének napján kezdődött, és szinte pillanatok alatt komolyra fordult. Róza családja nyaranta egy svábhegyi villát bérelt, ahol Jókai is gyakran megfordult – ez az első dokumentált alkalom, amikor az író a Svábhegyen járt. A leírások szerint itt tartották az eljegyzésüket is, amelyre barátaikat is meghívták, köztük Petőfit.
Mikszáth Kálmán így idézte fel az eseményt: „Jókainak nem volt bátorsága anyját értesíteni, sok huzavona után elejtették hát ezt a tervet, de a legbensőbb barátjaival mégis tudatni fogja s aztán hirtelen megesküsznek. Erre nézve Róza, ki a nyarat egy svábhegyi villában töltötte, azt a tervet forralta ki, hogy ebédet ad a Svábhegyen, melyre Jókai barátjaiból meghí néhányat s ekkor publikálják az eljegyzést. Ez az ebéd augusztus második vasárnapján volt, melyre hivatalos volt Petőfi, Degré, mint az esküvő kiszemelt tanúi, Schodelné barátjával, Nyáry Pállal, továbbá Bulyovszky Gyula, Egressy Gábor, Pákh Albert és a tápéi képviselő Somogyi Antal, egy bohókás kedélyű úri ember. E bizalmas társaságban, mely árnyékos fák alatt ebédelt, felállt Jókai az ebéd végén és egy áradozó mondókában jelenté be tisztességes szándékát, mely immár köztük bevégeztetett. Erre a kijelentésre elhalványult, lecsapta a kést, villát Petőfi és egyetlen szót se szólva, rohant le a hegyről a szőlő barázdáján – a többiek ellenben, ahogy illett, gratuláltak a boldog párnak és vidáman koccintgatának napszállatig.”
Petőfi ezután értesítette Jókai édesanyját, hogy fia egy nála nyolc évvel idősebb színésznőt készül feleségül venni. Jókayné és lánya, Eszter azonnal Pestre utaztak, hogy megakadályozzák az esküvőt. A legnagyobb érvük az volt, hogy Laborfalvi Rózának volt egy törvénytelen, tizenkét éves kislánya – amiről állítólag Jókai mit sem tudott. A hír hallatán az író megfogadta, hogy nem házasodik, de végül szerelmével együtt megszökött a Svábhegyre, arra a helyre, ahol az eljegyzésüket is tartották.
Eszter és Petőfi utánuk indult, de a jegyespár még időben értesült az érkezésükről, és tovább menekült Rákoscsabára. Itt Szigligeti Ede már előre elintézte, hogy összeadják őket, így 1848. augusztus 29-én házasságot kötöttek.
A Jókai önéletrajzából ismert történetben több minden tisztázatlan. Témánk szempontjából azonban a fő kérdés az, hogy melyik svábhegyi házról van szó. A legtöbb forrás egyszerűen csak egy „svábhegyi villát” említ, és még Mikszáth sem tudta pontosan beazonosítani a helyszínt. Maga Jókai sem volt konkrét, egy 1848. június 15-én kelt levelében így írt édesanyjának: „Kedves anyám. Egy pár nap óta kinn lakom a Svábhegyen s azóta egészséges vagyok. Mintegy két hétig itt fogok maradni […]”
Egyedül az író unokahúgának, Hegedűs Sándorné Jókay Jolánnak a Jókai és Laborfalvi Róza című emlékiratában találunk erről részleteket: „Nyáron lakást nem tartottak a városban, az egész színház kint lakott a Svábhegyen. Róza néni is fent, a Latinovics-féle majorlakban, nagy nehéz tragikai szerepe eljátszása után agyonfáradva, lerakva a királynéi jelmezt, felvette köpenyét és fejét átkötve kendőjével, elindult éhesen ki a Svábhegyre, de akkor még alagút nem volt, elébb a budai váron kellett átmenni és a Vérmezőn lejönni és úgy kezdeni ismét a hegymászást egész a Latinovics-majorig, jó kétórai séta.”
A major szerencsére jól beazonosítható: a régi térképek szerint a mai Hegyhát úton állt, és nyaralóként, valamint vendéglőként működött. Később ez az épület lett az első golfpálya klubháza, ám mára eltűnt, és erdő borítja az egykori helyét. Minden jel arra utal tehát, hogy Jókai Mór és Laborfalvi Róza itt ünnepelték az eljegyzésüket, és a házasságuk után is egy ideig ebben a svábhegyi villában laktak nyaranta.
Jókai bujdosása
A forradalom leverése után Jókainak menekülnie kellett. Először a borsodi Tardonán talált menedéket, majd 1850-ben visszatért Pestre – ám ott is rejtőzködni volt kénytelen.
Mikszáth így ír erről: „[…] Pestre érve jobban szeretett volna Tardonán lenni. Mert biz itt sem igen lehetett korzózni az Úri utcán a déli órákban, sem a Pilvax-asztalnál disputálni írótársakkal vidáman, feketekávé mellett, se a Nemzeti Színház valamelyik zártszékében feszíteni esténkint, ahol pedig szépen énekel La Grange asszony, ki most a közönség kedvence, mióta Hollóssy Kornélia ott hagyta a színházat - hanem rejtőzködnie kellett hol a neje lakásán, hol a budai hegyekben az Adliczer-vendéglőben.”
Jókai minden bizonnyal azért választotta búvóhelyül az Adliczert, mert az csupán néhány száz méterre volt a Latinovics-nyaralótól, így Róza könnyen meglátogathatta. Maga a vendéglő sem volt ismeretlen számára, miután valószínűsíthető, hogy korábban már Petőfi és más író barátai is elkalauzolták oda. Az Adliczer egykor az Eötvös úton állt, nagyjából a mai svábhegyi víztorony környékén, és az 1910-es években átépítették, majd az 1970-es években végleg elbontották.
Bujdosása idején Jókai egy másik svábhegyi épületben is meghúzta magát. Szilágyi Sándor Rajzok a forradalom utáni időkből című művében megemlíti, hogy 1850-ben rövid ideig a Libasinszky-villában (ma: Mátyás király út 14/c) élt: „A bércek sasa célzás volt svábhegyi lakásomra, hol Jókaival, Bérczyvel közösen bírtuk a Libasinszky villa egy részét, s hol Szigligeti, Benza s többen a színészek közül künn laktak, és a mely akkor kellemes szép lakás volt — oldalát terebély lombos fák boríták, a villákat nem választák el árkok, kerítések egymástól, kutaiban még volt víz […]”
Bár rejtőzködnie kellett, Jókai nem tudott tétlen maradni. Álnéven, Sajóként kezdett publikálni a Magyar Emléklapok című kiadványban, amelyet Szilágyi Sándor szerkesztett. Szilágyi így emlékezett vissza erre: „Jókai ekkor tért haza bujdosásából, de még nem mutatkozott nyilvánosan. Itthon léte nagyon kis kör titka volt, s már pár nappal megérkezése után első találkozásunkkor megpendítettem neki is ez eszmét. Egészen el volt ragadtatva, s álnév alatt ő is felajánlá tollát.”
Mikszáth is beszámolt erről: „Kezdetben az irodalomnak is alig van többje, mint egy ilyen kis szigete, a Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelenő Magyar Emléklapok. Ebben kezdi meg Jókai a munkálkodást Sajó álnév alatt. Az Adliczer-vendéglőbeli szobában írja meg kis lélegzetű dolgait, melyek kifejezik az ő hangulatát, de a közönségével is harmóniában lévén, méltó feltűnést keltenek. […] A Sajó név kevés ideig volt ismeretlen (némelyek Petőfit is gondolták alatta), de csakhamar felösmerték, hogy ez csak a »Hétköznapok« írója lehet. A Sajó név csak Prottmannak (a pest-budai rendőrség vezetője – a szerk.) szólt.”
A Svábhegy tehát nemcsak Jókai Mór szerelmének, hanem menedékének és alkotói munkájának is fontos helyszíne volt. Nem véletlen, hogy amikor 1853-ban végre nyugodtabb idők jöttek, úgy döntött, véglegesen gyökeret ereszt a környéken. Ekkor vásárolta meg azt a telket, amelyhez annyi emlék kötötte, és amely később legendás otthonává vált.
F. G.