„A terveidet ne emlegesd, amíg meg nem valósítottad”

• Az első nagy csúszás egy havas lejtőn, a családi hagyomány, egy kedvenc sportoló, netán valami egészen más vitt először a sípályára?
• Igazából erre már nem emlékszem, csak a szüleimtől tudom, hogy háromévesen kijelentettem: síelni szeretnék. Nagyon örültek, mert mindketten szenvedélyesen síeltek, de amikor az öcsém és én születtünk, akkor felfüggesztették. Úgy gondolták, megvárják, amíg már az egész család tud menni. Volt viszont egy apró probléma: az öcsém azt mondta, soha nem fog síelni, és punktum. Anyukám azért rafinált volt, Brúnó kapott egy használt sífelszerelést, és a nappali szőnyegén csúszkált bakancsban és léceken. Ez bejött, tulajdonképpen hozzánőtt a síléc. Először a Költő utcában lévő Fogarasi Síiskolába vittek bennünket, a műanyag pályára, ez jópofa volt, jelmezben is síeltünk, szerettük. Egy év múlva már havon is próbálkoztunk, először csak csúszkáltunk a Normafánál, aztán Visegrád, Eplény következett. Annyira fáztam, hogy csorogtak a könnyeim, de újra és újra felmentem a pályára.
• Érdemes tehát már óvodásként belevágni a síelésbe?
• Szerintem igen. Telente mindig vártam a hétvégéket, nem is csináltunk mást, csak síeltünk. Igazi sajtkukac voltam, amikor kezdtünk megőrülni az öcsémmel a négy fal között, akkor mondta anyukám, hogy fussunk tíz kört a ház körül. Én rendesen lefutottam, Brúnó ellazsálta. Szóval nagyon szerettem mozogni, a síeléssel pedig le tudtam vezetni a felesleges energiát. És még valami: amióta síelünk az öcsémmel, azóta nem szipogunk. Addig mindig volt valami felső légúti betegségünk, torok-, mandulagyulladás, de amióta a magas hegyekbe járunk, a jó hidegbe, azóta szinte nem voltunk betegek.
• Hol tanultad meg az alapokat?
• Az óvodai évek a műanyag pályán és a szüleimmel való síelésekkel teltek, aztán bekerültem a Jókai iskolába. Az osztálytársam lett Körtvélyessy Zsófi fia, aki a kerületben működő sportegyesület, a Körte SE oszlopos tagja. Ezért lettem én is ennek tagja. Azóta sorra jöttek a sikerek, rengeteg versenyen győztem az egyesület színeiben, magyar bajnok lettem, aztán a kupasorozatot is én nyertem. Nagyon sokat köszönhetek Bugya Fruzsina edzőnek, ő adta meg nekünk a kőkemény alapokat.
• Más sportágakkal is kísérleteztél?
• Igen, ugyanis a sísport csak télen „szedált” le, és leginkább hétvégén, ezért a szüleim kerestek valamit a többi időszakra is. Nyáron elkezdtem vitorlázni – na, azt nagyon utáltam! Hamar a szörfre váltottam, mert abban akkor is tudom mozgatni a hajót, ha nincs szél. Iskolaidőben délutánonként fociztam a Vasasban a Pasaréti úton, majd atletizáltam ugyanott, a TF-en pedig úsztam. Tízéves korom körül elkezdtem vívni, jártam is versenyekre, elég szép eredményekkel, de azért a szerelem a síelés maradt. Jó, hogy a síszezonon kívül hétvégenként a Normafánál volt száraz edzés, rengeteget futottunk és edzettünk. Tavasszal és ősszel sokat jártam hegyi mountain bike-ozni, jól ismerem az erdőt, néhány sérülést is sikerült összeszednem. Apukám minden reggel ott fut, nagyon élvezi, hogy megépült a rekortánpálya, és rendezett lett az egész környék. Néha mi is vele tartunk az öcsémmel.
• Ha jól tudom, minden a XII. kerülethez köt.
• Igen, itt születtem, először a Fodor utcában laktunk, kétéves voltam, amikor elköltöztünk a Kútvölgyi útra. A Hegyvidéki Mesevár Óvodába jártam, aztán a Jókai iskola következett a Svábhegyen, ötödiktől átmentem a Deutsche Schuléba, az idén pedig a TF Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnáziumban érettségizek. Az Istenhegyi Szent László Plébánián voltam elsőáldozó, a Zugligeti Szent Család Plébánián bérmálkoztam, és oda járok nyolc éve cserkészetre. Edzeni a MOM Park street work pályájára vagy az F&M-be, focizni vagy a Városmajorba, vagy a MOM-hoz megyünk a srácokkal. Nagyon szeretem, hogy szinte mindig összefutok valakivel, akit a kerületből ismerek.
• Miért az alpesi szakágban síelsz?
• A szlalom a kedvencem, mert gumiból van a lábam, de az óriás-műlesiklást is szeretem. Tavaly sikerült megszereznem a kvótát a téli ifjúsági olimpiára, amit Dél-Koreában rendeztek; ott indultam SuperG-ben is, ez nagyon gyors szám, és meglepően jó eredménnyel zártam a versenyt: tizenötödik lettem nyolcvan ország síelői között. Kétszeres országos bajnok vagyok sícrossban is. A múlt évben izgalmas volt a muraui parallel szlalom ob-verseny, ugyanis egyenes ági kiesés van, a végén két versenyző marad, ők egymás mellett küzdenek a pályán. És hát úgy alakult, hogy az öcsém lett az ellenfelem, aki nagyon-nagyon jól síel. Szegény szüleim, lent a pálya alján, nem tudták, melyik gyereküknek drukkoljanak...
• A közelmúltban világversenyeken is indultál. Mesélnél ezekről is?
• A tavalyi téli ifjúsági olimpia érdekes volt, mert az edzésen beakadt a kezem a hóba. Teljesen banális dolog, a kézfejem perceken belül a háromszorosára duzzadt, de jött a futam, nem értünk rá ezzel „bajlódni”. A szövetségi kapitány, Szepesi Bertold odaszigszalagozta a kesztyűs kezemet a síbothoz, hogy a versenybírók ne vegyék észre a sérülést, mert akkor nem engednek indulni. De hát nem azért utaztam el a világ végére, Dél-Koreába, hogy dolgavégezetlenül hazakullogjak! Így hoztam le a huszadik helyet. Ez év elején a grúziai Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon az öcsémmel egymás ellen kellett volna versenyeznünk. Izgalmas kihívásnak tűnt, és nagyon jó bulinak, régóta vágytunk arra, hogy együtt tesszük le az olimpiai esküt. Sajnos Brúnó egy héttel az indulás előtt elszakította a keresztszalagját, ezért nélküle utaztam. Borzasztóan sajnáltam őt.
• Kézsérüléssel is síeltél, ennyire fontos számodra a sport?
• Igen, persze, ez nem kérdés! Nem vagyok egy puhány gyerek.
• Ez azt is jelenti, hogy komoly terveid vannak a síeléssel?
• Ezt már többször is kérdezték tőlem, de mindig azt mondom, hogy a terveidet ne emlegesd, amíg meg nem valósítottad. Balczó András mottója is idevág: „Akinek nincsenek elérhetetlen vágyai, az az elérhetőt sem éri el”. Maradjunk ennyiben.

sm.