Már-már megszokott, mégis mindig új. Amikor fesztiválra indulunk a Hegyvidéken, szinte biztosak lehetünk abban, hogy hallunk olyan produkciót, amelyben a zenészek a népzene hagyományait ötvözik a modern stílusirányzatokkal, hogy aztán valami igazán egyedi előadással kápráztassanak el minket. Ebben nem lesz hiány az idei Gesztenye Napokon sem, amiről mások mellett a Budapest Nufolk Revolution gondoskodik majd.
Különös neve van az együttesnek. Megmagyarázná, mit jelent?
– Budapest, mert itt élünk, alkotunk. Egyszerűen idevalósiak vagyunk, és kész – feleli Kaszap Atilla (sic!) zenész. – Nufolk, azaz „új népi”, mert a népzene jelentése, tartalma folyamatosan változik. Nem a zene változik, hanem a nép. Minden generáció másban részesül ebből. Mi lemaradtunk arról, amikor a dudazenétől átvették a stafétát a vonós bandák. Arról is, amikor a rézfúvós zenekarokból beat alakult, majd abból lakodalmas rock. Nem akarunk azonban mindenről lemaradni. És Revolution, vagyis „forradalom”, mert forrongunk egyfolytában. Mert az már önmagában forradalom, hogy falusi zenét játszunk ebben a nagyvárosban. Mert másképp nem megy, mint hogy a város zajában meg kell találni a vidék hangját, hiszen ott rejtezik benne. A legtisztább értéke a városnak a beszivárgó kulturális sokszínűség.
Mit gondol, mi az oka annak, hogy az elmúlt évtizedekben a népzene igazi reneszánszát éli nálunk?
– Mostanra érett meg a folyamat. A hetvenes évek közepén elinduló táncházmozgalom szép lassan meghódította az egész országot, szinte mindenhová eljutottak azok a fiatalok, akik megmutatták, hogy a népzene, a néptánc nem valami avítt dolog, sokkal inkább kincs, olyan érték, amit mindenki a magáévá tehet. Napjainkra természetes része lett az életnek, főleg amióta az iskolai tananyag része. A városban élő fiatal generáció például úgy igyekszik ezt a kincset megőrizni, hogy közben hozzáadja a saját érzéseit, gondolatait, a saját kifejezésmódján, a saját hangszereivel szólaltatja meg a zenét. Így teszünk mi is.
Erről árulkodik első lemezük is, az Indul az élet…
– Igen, bár ez még csak egy demólemez, az igazi album elkészítésén már hónapok óta dolgozunk. A nyáron sok fellépésünk volt, a Gesztenye Napok ennek a koncertszezonnak a zárása lesz. Utána visszavonulunk a zenésztársakkal, hogy egész télen a lemezen dolgozhassunk.
Ismerik a hegyvidéki közönséget?
– Még nem. Ez a koncert arra is jó lesz, hogy megismerhessük a kerületben lakók ízlését, igényét. Abból, ahogyan fogadnak bennünket, sok mindent lemérhetünk. Márpedig színpadon szereplő embernek mindig a közönség a legfontosabb tükre és mérlege.
Fiatal együttes a Budapest Nufolk Revolution, még pár éve sincs, hogy megalakult.
– Olyannyira, hogy én is csak 2011-ben kezdtem el dolgozni a dalokon. A felével már készen voltam, amikor a számokhoz zenészeket választottam, együttest toboroztam. Ez másoknál épp fordítva szokott történni.
Azonnal megtalált mindenkit?
– Alig egy-két tagcsere után, talán mondhatom, mára összeállt az a zenekar, amellyel magabiztosan vághatunk neki a nagylemez elkészítésének és a további fellépések előkészítésének.
Az első nufolk-fesztivál közönsége találkozhatott először a Budapest Nufolk Revolutionnel, 2011-ben. Az eseményről a szervezők így írtak a honlapjukon: „…évek óta varázsolják, rabolják el a közönséget. Nem bűbájjal, nem erőszakkal, egyszerűen azzal, hogy zseniális zenészek kicsit nagyobbra tárják a népzene kapuját – új lüktetéseket, új színeket, új hozzáállást beeresztve. […] megmutatják, milyen az, amikor egy pillanatra sem áll meg a láb, nem pihenhet a fül. A Budapest Nufolk Revolution szinte csak most alakult, mégis azt a feladatot vállalta magára, hogy megújítja, leporolja az ismert hangulatokat.” Most is ez lesz?
– Remélem, sőt, biztos vagyok benne, hogy igen!
Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.
- hirdetési árairól és kedvezményeiről,
- a megrendelhető hirdetési felületekről,
- technikai paraméterekről
- lapzárták és megjelenések időpontjairól.
A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója