hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Gesztenye Napok 2014 előzetes

Tobb_korcsoport_egyutt_tancol

Több korcsoport együtt táncol

Elkényeztetett helyzetben vagyunk, hiszen a Csillagszeműek révén a Hegyvidék a hazai néptánc legjavának ad otthont, és sokszor láthatjuk is őket. A Gesztenye Napokon fellépő Budai Babszem Táncegyüttes tudása is tőlük eredeztethető, hiszen vezetője, Gubik József Timár Sándor tanítványa volt.

– A Csillagszeműek vezetőitől tanult pedagógiai módszert követjük az együttesünk megalakulása óta eltelt közel másfél évtizedben. Az évek során a tánccsoportot alapító tagok megnőttek, és a hozzájuk csatlakozó új táncosokkal bővült a Babszem, így az együttes napjainkban már négy csoporttal dolgozik – mondja bemutatkozásként Gubik József. – A Harmatocska csoportba az óvodáskorúak, a Kéknefelejcsbe a kisiskolások, a Kisgarabonciásba az általános iskola felső tagozatosai, míg a Garabonciásba a gimnáziumi, egyetemi évfolyamok tanulói járnak. Fontosnak tartjuk, hogy a csoportok lássák egymás munkáját, így a nagyobb korosztálynak mindig van utánpótlása, a kisebbeknek pedig példaképe.

Mennyire ismert a nagyközönség előtt a Babszem?

– Sokfelé ismernek bennünket. Nem csak a budai kerületekben, bár elsősorban ott, hiszen próbáinkat a Fonó Budai Zeneházban és a Szent Imre Gimnáziumban tartjuk. Ám csoportjaink magas színvonalon képviselik hazánkat és a kerületet nemzetközi és hazai versenyeken is. Az idén nyáron például a Garabonciás megnyerte a MUZE elnevezésű bolgár nemzetközi folklórversenyt. Jó érzés volt bemutatni itthonról vitt kincseinket, a Magyarország tájegységein összegyűjtött táncokat, népszokásokat.

Mennyire népszerű ma itthon a néptánc?

– Európában, de merem azt mondani, hogy talán a világon sehol nem táncol annyi gyermek, mint hazánkban. Az iskolákban alsó tagozatos órarendi óra a néptánc, és számos művészeti iskola működik idehaza. Nagyon sok fiatal nő fel ebben a néptáncos, hagyományőrző világban. A tánc, a néptánc komplex fejlesztést ad a gyerekeknek a különböző motorikus területeken. Az pedig külön jó, hogy miközben őseinktől öröklött értékeinket óvjuk és adjuk tovább a kicsiknek, ők szinte észre sem veszik, hogy szórakozás közben milyen sokat tanulnak. A tánc öröme őket is magával ragadja.

Kik alkotják a közönségüket?

– A tizenegyedik kerület lakói és a szomszéd kerületekben élők. Személyes kapcsolatunk van számos ottani iskolával, óvodával, ahonnan műsorainkra, táncházainkra rendszeresen ellátogatnak a családok. Bár a kérdés leginkább arra vonatkozik, hogy a Hegyvidékkel milyen a kapcsolatunk, ugye? Nos, a tizenkettedik kerületben éltünk sokáig a feleségemmel és három gyermekemmel. Sok-sok családi élmény emléke köt ide minket. A mai napig idejárunk fagyizni és játszótérre. Az együttes által szervezett anyák napi néptáncfesztivált is itt rendeztük meg első alkalommal, tizenkét évvel ezelőtt, és a mai napig is gyakran itt tartjuk. A MOM Kulturális Központ programjain és a pár éve megnyílt Kulturális Szalon rendezvényein is részt vettünk már. „Szomszédokként” figyelemmel kísérjük a Hegyvidéken zajló eseményeket.

Könnyebb vagy nehezebb a dolguk, amikor gyerekek előtt lépnek fel?

– Gyerekek előtt a legjobb táncolni. Sok táncosunk is úgy csatlakozott hozzánk, hogy látott minket színpadon. A közös élmény a táncházak alkalmával mindig elvarázsolja a fiatalokat. Nemrég az együttessel Erdélyben Böjte Csaba testvérnél, a gyermekotthonban jártunk. Fantasztikus élmény volt nemcsak nekünk, tanároknak, hanem a gyerekek számára is a táncolás az ottani gyerekek előtt.

Mire készülnek mostanában?

– Jövőre leszünk tizenöt évesek, erre az alkalomra több új koreográfiával készülünk.

Mire számíthatunk önöktől a Gesztenye Napokon?

– Kalotaszegi, decsi, nagyecsedi és zempléni koreográfiáinkat táncoljuk.

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója