Milyen műsorral készülnek a Hegyvidéki Napokra?

– Minden műsorunk teljesen spontán alakul. Valószínűleg valamilyen középtempós, vidámabb zenével indítunk, mondjuk egy kötetlenebbre vehető, megzenésített Ady-verssel, amire felkapják az emberek a fejüket. Ezután pedig, a második-harmadik nótától, bekeményítünk, felpörgetjük tempót.

Előfordult már, hogy nem sikerült felpörgetni a közönséget?

– Nem. Ha ilyesmi megtörténne, abbahagynám a muzsikálást.

A megzenésített versekre is lehet bulit alapozni?

– Nekünk az a dolgunk, hogy a közönséget szórakoztassuk – abban viszont, hogy milyen fajta zenét játszunk, nincs kompromisszum. Nem azért hívnak minket a szervezők, hogy bizonytalankodjunk, próbáljunk tapogatózni, mi működik jól vagy rosszul a színpadon.

A közönség az 1990-es években a bluesos, funkys zenét játszó Herfli Davidsonban ismerhette meg önt, elsősorban mint szájharmónika-virtuóz, közel tíz éve azonban már a Rackajam nevű formációban játszik népzenével és világzenével ötvözött fúziós zenét harmonikás-énekesként, illetve hegedűsként. A stílusa sok változáson ment keresztül, mégis, előkerülnek még időnként Herfli-dalok a koncerteken?

– A Herfli már a múlté. A Racka egy fiatal társaság, nem akarunk mi régi számokat játszani. Ismerek néhány zenészt, akinek jól áll, hogy a régi dalait játssza – ilyen például az általam rendkívül tisztelt Deák "Bill" Gyula, vagy Török Ádám –, én azonban újító vagyok. Más érdekel most, negyvennégy évesen, mint ami húszéves koromban. Ahogy újabb és újabb hatások érnek, én is változok. Természetesen most is magamat adom, a rhythm ’n’ bluesban és a rock ’n’ rollban nőttem fel, amit nem akarok megtagadni, de szeretnék ebben a műfajban a csak ránk, magyarokra jellemző módon muzsikálni, hiszen rendkívül értékes, feldolgozhatatlanul sokrétű a kultúránk.

Hogyan fedezte fel magának a népzenét?

– Ez a rock ’n’ roll-korszakom kellős közepén történt. A rendszerváltás táján, amikor Woodstock-hangulatban bulizott a korosztályom, véletlenül belecsöppentem egy Méta-táncházba. Addig egyáltalán nem érdekelt a népzene, de a klubban, ahová egy baráti találkozó miatt mentem le, egyszer csak azt vettem észre: négy órája ülök a színpad szélén, annyira letaglózott a muzsika. Másnap vettem egy brácsát, és felkerestem Nagy Zsoltit, a Méta zenészét, kezdjen el tanítani. Másfél évig jártam hozzá, aztán elmentem egy népi együttesbe brácsásnak, ahol egy évig zenéltem. A Jóisten vezetett ide, hiszen pont a zenekar „közepét” találtam meg a kontrával: a zenekarom hangszerelésében, harmóniavezetésben, ritmizálásban a mai napig ez a hangszer a döntő. Két és fél év után kezdtem el harmonikára átültetgetni a brácsán tanultakat. Addigra egyébként már a szólóhegedű is felkeltette az érdeklődésemet. Bár gyerekkoromban tanultam hegedülni, klasszikus zenét játszani, a népzenei előadásmód teljesen más, amit az alapoktól kellett elsajátítanom – ehhez Salamon Beától, a Méta hegedűsétől, valamint más tanároktól is sok segítséget kaptam.

– A Rackajam rendszeresen részt vesz különféle izgalmas koprodukciókban. Kikkel lehet mostanában együtt látni a zenekart?

– Több mint két éve megy a Gryllus Dániellel és Halmos Bélával közös műsorunk, a Pál apostol levelei, amit legújabb turnénkon az ország összes Makovecz-templomában bemutatunk. Ennek anyagából egy lemezt is megjelentettünk tavaly novemberben. Gryllus Vilmossal szintén sokat játszunk, vele Kiss Anna, a ma is élő fantasztikus költőnő megzenésített verseit adjuk elő. Roby Lakatossal, a világ legjobb cigányprímásával a „hurrikán tombolása” becenevű projektünkben dolgozunk együtt. Amikor Robyval muzsikálunk, „elszabadul a pokol”, amit mi egyáltalán nem szeretnénk megfékezni. Nemrég egy brüsszeli fellépésünkön Roby annyira elszállt, hogy szó szerint széttépte a Yamaha hegedűmet. Épp ezért imádom!

A Racka legutóbbi önálló produkciója Gérecz Attila költő verseihez kötődik. Miért épp az ’56-os forradalom harcaiban huszonhét évesen, hősként elhunyt, tragikus sorsú fiú sorait formálták dalokká?

– Azért zenésítettük meg a verseit, mert rendkívül megfogott bennünket az, hogyan tudta tragikus helyzete ellenére is megőrizni hihetetlen életszeretetét ez a srác. Mi nem akarunk téríteni vele, nem vagyunk misszionáriusok – szórakoztató zenekarként szeretnénk átadni legalább egy keveset az elfeledett költő szellemiségéből.

Milyen élmények fűzik a Hegyvidékhez?

– Szeretek itt koncertezni, általában évente többször is fellépünk a kerületben. A jelenlegi koncerthelyszínhez, a Gesztenyés kerthez, illetve a MOM Kulturális Központhoz számos jó emlékem fűződik. A kilencvenes évek közepén sok zenekar próbált a MOM-ban, például a Quimby, illetve a Herfli is, így akkor az intézmény az egyik legjobb találkozóhely volt nekünk, fiatal zenészeknek.