Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A zugligetiek adták a mattot

Az Erkel Ferenc Sakk Emlékversenyt idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Virányosi Közösségi Ház és a XII. kerületi Szabadidősport Központ. A viadalon kilenc iskola tanulói vettek részt, a győztesnek járó serleget a zugligetiek vitték haza.


A legkisebbek is nagy
csatákat vívtak
A verseny névadója, Erkel Ferenc zeneszerző nyolc évig élt Hegyvidéken, emlékét az egykori villája homlokzatán lévő tábla, valamint a polgármesteri hivatal melletti kis téren felállított mellszobor őrzi. Erkel nemcsak világhírű zeneszerző, de kiváló sakkozó hírében is állt, ő volt a Pesti Sakk Egylet egykori elnöke.

A róla elnevezett viadalt ismét a megszokott magas létszám és színvonal jellemezte. A rendezvényt Kissné Baumann Gizella, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatóhelyettese nyitotta meg, és a jelenlévők megemlékeztek az azon a héten elhunyt Puskás Ferencről. A versenybírói feladatokat Rollinger Károly, a Virányosi Sakkszakkör vezetője, valamint Balogh Gábor, a Soroksári Ifjúsági és Sakk SE elnöke látta el.

A rangos és színvonalas küzdelmekben kilenc iskolából 69 tanuló, a felnőttek mezőnyében 13 versenyző indult. Korcsoportonként az első három helyezett a sportközpont által felajánlott érmeket, míg a Zugligeti Általános Iskola versenyzői a legtöbb pontot szerző iskolának járó serleget vehették át.

Köszönet Kahlich Endrének, az emlékverseny alapítójának, aki idén először betegsége miatt nem lehetett köztünk, s ezúton kívánunk neki mielőbbi gyógyulást!

O. G.