Ágyszámleépítés után
A döntés vesztesei a gyerekek |
A kerületek felszólaló képviselői egyetértettek abban, hogy a Budai Gyermekkórház átalakítása, az aktív ágyak megszüntetése veszélyezteti a budai gyermekek egészségügyi ellátását, egyben aránytalan terheket ró a szülőkre. Áprilistól ugyanis a gyermekkórház feladatainak nagy részét pesti intézmények vették át. Ennek köszönhető, hogy bizonyos betegségtípusok esetén akár egy órát is utazni kell a szükséges kezelés igénybevételéhez.
Mint dr. Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere elmondta, a Budavári Önkormányzat április 6-án törvényességi észrevétel iránti kérelmet juttatott el a Legfőbb Ügyészséghez a Budai Gyermekkórházat érintő ágyszámmegállapítással kapcsolatban. A kerület keresetlevelet is benyújtott a Fővárosi Bírósághoz, amelyben jogszabálysértésre hivatkozva a Budai Gyermekkórházra vonatkozó határozat hatályon kívül helyezését, az eredeti állapot helyreállítását és a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Péter Ferenc, a Budai Gyermekkórház egykori vezetője szerint megdöbbentő, hogy a gyermekek számára fenntartott ezer fővárosi kórházi ágyból mindössze nyolcvanöt maradt Budán. Blatnitzky László, az intézmény másik korábbi igazgatója arról beszélt, hogy a döntés ötven évvel veti vissza a budai gyermekellátást. A jelenlegi orvos-igazgató, Madarasi Anna azt emelte ki, hogy a Budai Gyermekkórház leépítése egy széles körű ellátást biztosító szakmai műhely megszűnéséhez vezethet, miközben az intézmény feladatait átvevő kórházak az adottságaik miatt képtelenek lesznek folytatni a megkezdett munkát.
Árnyaltabban fogalmazott Kázmér Tibor, a Szent János Kórház főigazgatója, aki elmondta: a kórház súlyponti intézményként 1109 ággyal működik a jövőben, ami elegendő a rá szabott széles körű feladatok ellátásához. Az intézményvezető szerint ugyanakkor a megnövekvő területi ellátási kötelezettség miatt a szülészeten további ágyszámbővítésre lenne szükség.
Mint Kázmér Tibor hangsúlyozta, az intézmény számára fontos a gyermekellátás; a gyermektraumatológia eddig is a János kórházban működött, így itt nem kell változással számolni, áprilistól pedig a fül-orr-gégészet is az intézményhez került. Ez azt jelenti, hogy az eddigi hatvanöt helyett nyolcvanöt, gyermekeknek fenntartott ággyal működhet a kórház, azonban a tizenöt intenzív ágyat nagyon kevésnek tartja. Nyulasi Tibor főorvos igazgató a 24 órás ügyelet és a meglévő diagnosztikai háttér fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy a kórház a gyógyítás teljes spektrumán képes dolgozni, ami a gyermekellátás javát is szolgálja.
Kovács Lajos, Hegyvidék alpolgármestere cinikusnak tartotta, hogy éppen a főváros és az Egészségügyi Minisztérium illetékesei nem mentek el a tanácskozásra. Az alpolgármester emlékeztetett: tavaly ünnepelték a kórház ötvenéves fennállását, ma viszont már a megszűnésétől kell tartani. Ennek a döntésnek csak vesztesei vannak, de a legnagyobb kár éppen a legvédtelenebbeket, a gyerekeket érte. Kovács Lajos hangsúlyozta: Hegyvidék önkormányzata mindent megtesz a Budai Gyermekkórház megmentése érdekében, ugyanakkor lehetőségeihez mérten továbbra is támogatja a János kórházat.
MM