Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Átalakul a budai villamosközlekedés

Nagy forgalmi változásokkal jár a Szabadság híd lezárása. Az alábbiakban a budai villamosközlekedést érintő újdonságokat foglaljuk össze.

Amint az már köztudott a különböző híradásokból, mintegy másfél évre lezárták a forgalom elől a Szabadság hidat, ezért a budai villamosközlekedésben is jelentős változások történnek. Az 56-os villamos a Hűvösvölgy–Moszkva tér–Krisztina körút–Szent Gellért tér–Móricz Zsigmond körtér–Fehérvári út–Budafok, Városház tér útvonalon, míg a 18-as villamos Hűvösvölgytől ugyanitt közlekedik, azzal a különbséggel, hogy Budafokon, mint eddig, a Savoya park lesz a végállomása. A két viszonylat összehangolt menetrend szerint jár majd, és a menetsűrűség nagyjából az 56-os eddigi járatgyakoriságával egyezik meg munkanapokon.

Lapzártánk idején úgy tudjuk, hogy szombaton délután és vasárnap a két hűvösvölgyi villamos együtt is csak 7-8 percenként jár a nappali órákban az eddigi 5 perc helyett. Az 59-es villamos a Farkasrét és a János kórház között szállítja az utasokat, így tartják szinten a Moszkva tértől terjedő három megállónyi szakaszon a villamosok számát. Megszűnik viszont a 118-as villamos, mert útvonala most rövidebb lenne a 18-asnál.

A 47-es és a 49-es villamosjárat is teljesen megszűnik erre az időre, helyettük kétféle pótlóbusz jár. A 47–49/V a Kelenföldi pályaudvar–Erzsébet híd–Deák Ferenc tér vonalon – ahol lehet, a villamosvágányokon haladva –, míg a 149/V a Kosztolányi Dezső tér és a Deák tér között az Erzsébet hídon át, míg fordítva a Petőfi hídon közlekedik. A hivatalos végállomása a volt Skála áruház előtt lesz. Ez utóbbi járat mindkét irányban érinti a Fővám és a Kálvin teret.

A 19-es villamos továbbra is az eredeti útvonalán (Kelenföldi pályaudvar–Batthyány tér) jár, sőt munkanap a nappali órákban 15 helyett 7-8 percenként.

Átalakul a budai villamosközlekedés
A Szabadság híd lezárása a 18-as útvonalát is megváltoztatja


Új betétjárat indul (lapzártánkkor így tudjuk) 41/A jelzéssel a Batthyány tér és Budafok kocsiszín között, munkanap csúcsidőszakban 15 percenként. A 41-es villamos eredeti útvonalán (Batthyány tér–Kamaraerdő) és menetsűrűséggel közlekedik továbbra is.

A Szabadság híd lezárása miatt nő az igénybevétel a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokon, ezért némileg sűrítik a járatokat. A többletjárművek azonban a régi csatolt csuklós villamosok lehetnek csak. Négy szerelvény máris készenlétben áll a remízben – tudtuk meg a BKV Zrt. Villamos Üzemigazgatóságtól. A Combinókból a szeptemberi iskolakezdés után 34 darabot kell csúcsidőszakban forgalomba adni. További kettőt, esetleg többet az ablak és/vagy légkondicionáló beépítése miatt kell a kocsiszínben tartani, míg négynek a napi javítását egyébként is előre bekalkulálták a SIEMENS-szel kötött szerződésben. Így nem lehet másként megoldani a sűrítést, csak a Ganz-csuklósokkal.

Jelenleg azon vitatkoznak a közlekedési szakemberek, hogy ezek a régi villamosok 4-es jelzéssel, a reggeli csúcsidőszakban, a Budafok kocsiszíntől közvetlenül szállítsanak-e utasokat a Nagykörúton át a Moszkva térig. Egyes döntéshozók attól tartanak, hogy az utasok túlságosan is megkedvelik ezt a közvetlen kapcsolatot, és azt egész napra, végleges jelleggel szeretnék majd igénybe venni. Ettől függetlenül valószínűleg elhamarkodott és nem végiggondolt akció volt a Ganz-villamosok ünnepélyes nagykörúti elbúcsúztatása.

(Kertész)