Emléktábla az olimpikonnak
Felavatták Szollás László világbajnok műkorcsolyázó, orvos emléktábláját a Győri út 2/c alatti társasház falán. Ebben az épületben élt az olimpikon 1949-től egészen az 1980-ban bekövetkezett haláláig.
Szollás László nevéhez fűződik a téli olimpiák történetében az első két magyar érem: Rotter Emíliával (képünkön) páros műkorcsolyázásban elhozták az 1932-es, Lake Placid-i és az 1936- os, Garmisch-Partenkirchen-i ötkarikás játékokról a bronzérmet. Olimpiai sikereik mellett négy alkalommal világbajnoki címet is szereztek, amivel a mai napig az ő párosuk a magyar műkorcsolyázás legeredményesebb képviselője. Szollás Lászlót nemcsak az otthona, hanem a munkája is Hegyvidékhez kötötte, orvosként a Sportkórházban dolgozott.
A világhírű sportoló emlékére a Szollás család és a XII. kerületi önkormányzat közösen állította a táblát az olimpikon születésének 100. évfordulóján. A visszaemlékezésekben kiemelték Szollás emberi nagyságát, ami nélkül nem érhette volna el szakmai és sportbeli eredményeit. Mindig a maximumot várta el magától, a tanítványaitól és a családjától is. Hitvallása szerint kemény munka nélkül nem születhetnek sikerek, ezért növendékeibe mindenekelőtt akaraterőt és sportszerűséget nevelt.
A Magyar Olimpiai Bizottság Hagyományőrző Csoportja Szollás László Farkasréti temetőben található sírját is rendszeresen gondozza.
B. A.