Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Energiatakarékossági pályázatot írt ki a minisztérium

A gazdasági tárca idén is támogatja a lakóépületek energiafelhasználásának csökkentését célzó beruházásokat. Bár vissza nem térítendő támogatást legfeljebb a beruházás költségének 15%-ára lehet adni, a fennmaradó összeg teljes egészére kedvezményes hitel vehető igénybe.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közzétette a lakossági energiamegtakarítás, illetve a megújuló energiahordozó-felhasználás támogatására kiírt pályázatát. Idén tehát a korábbi két program helyett összevont formában, egy pályázat keretében lehet támogatást kérni a régi nyílászárók cseréjére, utólagos hőszigetelésre, melegvíz- és fűtéskorszerűsítésre, valamint a megújuló energiaforrások használatára, így például napkollektorok vagy hőszivattyúk beszerzésére. A megújuló energiaforrások alkalmazására bármilyen lakás esetében benyújtható pályázat, az energiatakarékossági programban azonban csak az 1994 előtt épült, nem házgyári (panel) technológiával készült lakások vehetnek részt.

A tavalyi, 1.2 milliárdos támogatási keretösszeghez képest idén jóval több, összesen 2.6 milliárd forint jut az energiatakarékossági beruházások támogatására. Ugyanakkor most már csak a beruházási költségek legfeljebb 15%-ára adható viszsza nem térítendő támogatás a korábbi 30% helyett. A támogatás öszszege lakásonként nem lehet több 265 ezer forintnál, viszont a költségek fennmaradó nyolcvanöt százalékára kedvezményes hitel igényelhető - azaz önerő nélkül is el lehet indítani egy beruházást.

Az energiatakarékossági támogatás mellé maximum másfél millió forint hitelt lehet igényelni, míg a megújuló energiaforrások alkalmazásához nyújtott támogatást kiegészítendő legfeljebb 3 millió 735 ezer forint hitel jár. Akiknek nem jut a támogatásból, azok a költségek 100%-ára is kaphatnak hitelt: az energiamegtakarítást eredményező beruházásnál maximálisan 1 millió 765 ezer forint, megújuló energiaforrások bevonása esetén pedig 4 millió forint igényelhető lakásonként. A Magyar Fejlesztési Bank által finanszírozott kedvezményes hitel kamata jelenleg 6.4 százalék, a futamideje pedig legalább öt, legfeljebb húsz év. A hitelprogram ez évi kerete összesen 16 milliárd forint.

A pályázatokat április 10-től lehet benyújtani. (Tavaly mindössze tizenegy napig élt a pályázat, a kérelmek forrásigénye ugyanis rövid időn belül meghaladta a támogatásokra adható keretösszeget - nem árt tehát, ha idén is minél előbb beadják igényüket a pályázók.) A részletes pályázati kiírás, valamint a támogatások igényléséhez szükséges formanyomtatványok és egyéb dokumentációk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapjáról letölthetőek (www.gkm.gov.hu). Ugyanitt egy fórum is működik a pályázattal kapcsolatban, ahol az érdeklődők kérdéseire szakemberek adnak válaszokat.

-d-