Kincs, amiből sok van

A szilva származási helye vitás: különböző területekről különböző ősi fajták kerültek elő. A legvalószínűbb, hogy Kis-Ázsia és a Közel- Kelet vidékén termett eleinte, majd elterjedt a Földközi-tenger mentén is. Termesztését Kr. e. 3500 körül kezdhették meg, de ennél régebbi leletekre találtak a mai Svájc területén, ahol bronzkori szilvamagok kerültek elő.

A gyümölcsöt a rómaiak nemesítették, erről Vergilius is megemlékezik Georgiconjában, de a római kertészek bravúros keresztezésekkel a maihoz nagyon hasonló fajtákat hoztak létre. Népszerűségét azonban később, a Kr. u. XII–XIII. században nyerte el, ekkor kezdték termeszteni a középkori kolostorok, várak, paloták kertjeiben.

A legigénytelenebb gyümölcsfajtáink egyike. Sem talajban, sem fekvésben nem válogat, de inkább az enyhén nedves, kötöttebb talajokat kedveli. Fajtái augusztus elejétől (Cacanska lepotica) egészen október elejéig (Debreceni muskotály) megtalálhatók a piacokon és az üzletekben. Ismertebbek még a Stanley, Besztercei és a President szilvák. Hazai gyümölcsfaállományunkból minden magyar állampolgárra két szilvafa jut, jelenleg az ország gyümölcsfáinak egynegyede szilvafa.

A legnagyobb szilvatermelő állam Románia, Németország és Bulgária, utánuk Magyarország következik. Sokat termel még Franciaország, Lengyelország, Olaszország és az USA is. A nálunk található sok szilvafajta közül a legfontosabb a Besztercei, amelyet az egész országban kedvelnek ízes, kék, hamvas gyümölcse miatt.

Lippai János Posoni kert című könyvében (1667) gyógyászati jelentőségéről is beszámol. Mint írja, a szárított szilvalevélből készült tea a hideglelés ellenszere és bevált szájfertőtlenítő. Úgy véli, az édes szilva kiváló hashajtó, míg a savanyú éppen megszünteti azt. A népi orvoslás szerint béltisztító, koleszterincsökkentő hatása van, s az aszalt szilvát a lábadozó beteg legjobb erősítői között tartják számon. Az orvostudomány szerint a szilva hashajtó hatása annak köszönhető, hogy sok vízben oldódó rostja van. Erre rácáfol, hogy leve, amelynek nincsenek rostjai, eredményesebb, mint a kék bogyó. A titok minden bizonnyal a szilvában található magnéziumban és sójában rejlik.

„Pórias” gyümölcs, évente fejenként hét kilót eszünk meg belőle. A közelmúltban felismerték valódi értékeit, és egyre nő a megbecsültsége. Jogosan, mert beltartalma igen figyelemreméltó: kalóriaértékét csak a dió és a mandula múlja felül. Magas cukortartalma miatt a cukorbetegek és a fogyókúrázók kerüljék! Kiváló az étrendi hatása: a reggel, éhgyomorra elfogyasztott friss szilva, vagy a vízben áztatott aszalt szilva a legjobb ellenszere a székrekedésnek.

A jól beérett gyümölcsből – amikor a szára körül fonnyadozni kezd – kiváló lekvár főzhető; most van visszatérőben a régi, cukor nélküli szilvalekvár készítése. Nagy kár, hogy a házi aszalás kiment a divatból, pedig a diógerezddel vagy mandulával töltött aszalt szilva, más néven szultána – utalva török eredetére – egyike a legkiválóbb csemegéknek. A Besztercei szilva nemcsak befőttnek és mélyhűtésre való, hanem elsőrendű alapanyaga a pálinkafőzésnek is. A szilvát szeptemberben szokás, érdemes és illik elrakni. 

A forró cukoroldatot ráöntjük a szilvára, a víz lepje el a gyümölcsöt! Azon forrón újság- vagy csomagolópapírba bugyoláljuk a lezárt üvegeket, és „beágyazzuk” egy paplanba, így hagyjuk kihűlni. Magyarán száraz dunsztba tesszük. Másnap, amikor hidegek az üvegek, a papírral együtt – nehogy elpattanjanak, ha egymásba ütköznek! – lábasba állítjuk őket, tetejüket lecsavarjuk, s annyi vizet öntünk köréjük, hogy az üvegek kétharmadáig érjen a víz.

Ezután nagy lángon felforraljuk a vizet, majd kis lángra visszavéve 12 percig gyöngyözve forraljuk az ecetes szilvát. Az üvegeket kiemeljük a vízből, megtörölgetjük, újból lefedjük, körbetekerjük papírral, és ismét hagyjuk száraz gőzben kihűlni. A következő napon már a kamrában a helyük. Sült húsok és vadpecsenyék mellé kínáljuk!

Járay Mari