Kisebb körzetekben lesz lomtalanítás
Idén a lomtalanítás a korábbiakhoz képest több és kisebb körzetben zajlik majd, hogy a kikészített lomokat
minél gyorsabban el tudja szállítani a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A tájékoztatás módja is
változott: a sajtóban nem tesznek közzé lomtalanítási menetrendet, viszont minden háztartást levélben
értesítenek az elszállítás pontos időpontjáról.
|
A közterületeket szemétteleppé változtató guberálóhad megjelenését kívánja az FKF visszaszorítani azzal,
hogy a lomtalanítási időpontokat és a körzethatárokat az írott és elektronikus sajtóban, de még a saját
honlapjukon sem teszik közzé, viszont minden háztartást külön értesítenek levélben az adott címre vonatkozó
lomtalanítás pontos időpontjáról. Az időpontok kialakításánál továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a
nemzeti és vallási ünnepekre - ilyenkor egyáltalán nem lomtalanítanak, csakúgy, mint a nyári
szabadságolások idején, azaz július közepétől augusztus végéig.
Az FKF gondoskodik arról is, hogy a lomtalanítás kapcsán tájékoztassa az érintetteket minden fontos
tudnivalóról. Ennek érdekében az értesítő levél mellé egy általános információkat tartalmazó hírlevelet
csatolnak: ebben részletesen közlik, hogyan, hová kell kikészíteni a feleslegessé vált használati
tárgyakat, s egyáltalán mit lehet kitenni, mit nem (használt elektronikai cikkeket, veszélyes anyagokat,
építési törmeléket, mezőgazdasági zöldhulladékot például nem). A tájékoztatóban a hulladékgyűjtő udvarok
címeit is felsorolják, ahol a hasznosítható hulladékokat - üveget, papírt, műanyagot - lehet leadni
ingyenesen.
A közterület-fenntartó a hírlevelet eljuttatja a kerületi önkormányzat ügyfélszolgálatához, valamint saját
közönségszolgálati irodáiba és hulladékgyűjtő udvaraiba is. A lomtalanítás kommunikációja idén tájékoztató
plakátokkal is kiegészül, amelyeket a társasházak lépcsőházaiban helyeznek majd el. A levelek és hírlevelek
terjesztését, valamint a lépcsőházi tájékoztató plakátok elhelyezését a DM Hungary Lapterjesztő Kft. végzi
a szolgáltató megbízásából.
Aki már jó előre szeretné tudni, hogy a lakóhelyén pontosan mikor lesz lomtalanítás, a 06-80-204-386-os
zöldszámon kérhet tájékoztatást. Az FKF Zrt.-t egyébként jogszabály kötelezi arra, hogy évente egyszer
lomtalanítást végezzen; ennek költségét - ami fővárosi szinten körülbelül 3-400 millió forintot jelent - a
cég a szemétdíjakból gazdálkodja ki. A közterület-fenntartó cég, ha igény mutatkozik rá, az előzetesen
meghirdetett időpontokon kívül is elszállítja a lomokat - a soron kívüli lomtalanításért azonban fizetni
kell, köbméterenként nettó 3500-4800 forintot.
-p-