Megkezdődtek a középiskolai felvételik
Január végén országszerte beindultak a gimnáziumi felvételik. A kerület két középiskolájában, a Kiss János
Általános és Középiskolában, valamint a Városmajori Gimnáziumban már teljesítették a jelentkezők a központi
írásbelit, míg a többi intézmény későbbi időpontokban tartja felvételi vizsgáit.
|
A végleges felvételi jegyzéket április 11-ig küldi meg a középfokú iskola igazgatója a Felvételi
Központnak. Ezt követően a jelentkezőt és általános iskoláját április 25-ig értesítik a felvételi
eredményéről. Rendkívüli felvételi eljárást május 16-ig lehet kiírni, ennek eredményéről május 21-ig
születik döntés. Május 31-ig lezajlanak a jogorvoslati eljárások, míg a felvételt nyert diákok június 18.
és 20. között iratkozhatnak be új iskolájukba.
A kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnázium február 28-án és március 1-jén tart felvételi
beszélgetést. Az ELTE gyakorlóiskolájaként működő 12, illetve 13 évfolyamos intézményben az új tanévben
induló három osztály közül kettőben, nulladik évfolyamon, angol-német nyelvi előkészítés folyik. Az angol
mellé második nyelvként németet, illetve franciát választhatnak a tanulók. Minden gimnáziumi osztály emelt
óraszámban tanulja a két idegen nyelvet.
A Kiss János Általános és Középiskolában a központi felvételi keretében már megtartották a felvételi
vizsgákat. Az intézmény 14 évfolyamos iskolaként működik, az általános iskola 8 évfolyamára épül a
gimnázium és a szakközépiskola 4, illetve 5 osztálya. Szakképesítés megszerzésére a szakképző 1-2., illetve
az OKJ-ban meghatározottak szerinti évfolyam ad lehetőséget. Az iskola szakképzési iránya az érettségit
követően a kétéves multimédiafejlesztő és az egyéves európai üzleti asszisztens-képzés.
A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium február 27-én és 28- án tart
felvételi vizsgát, a pótfelvételi időpontja március 1., a német nyelvi vizsga március 5-én lesz. Német
nemzetiségi tagozaton a két tannyelvű nemzetiségi általános iskolából érkezők nyelvi előkészítő évfolyam
nélkül kezdhetik meg tanulmányaikat, nekik a normál felvételi vizsgán túl németvizsgát kell tenniük. Az
intézményben 8 évfolyamos általános iskola, 5 évfolyamos nyelvi előkészítő általános tantervű és 5
évfolyamos német két tannyelvű nemzetiségi gimnáziumi tagozat működik. A 2005-2006-os tanévtől kezdődően a
gimnázium általános tantervű osztályaihoz egy neolatin nyelvi előkészítő osztály is kapcsolódik. Az iskola
2006-ban megkapta a német állam által támogatott Deutsche Sprachdiplom (DSD) német nyelvű felkészítői és
vizsgáztatói státuszt.
A Városmajori Gimnázium 6 és 4 osztályos gimnáziumi képzésének szóbeli felvételi vizsgáját március 14-ig
tartják. A következő tanévtől nulladik évfolyamon német nyelvi előkészítés folyik. DSD akkreditált
felkészítő és vizsgaközpontként az iskola a haladó német nyelvi csoportok számára német anyanyelvi állami
felsőfokú nyelvvizsga elérését teszi lehetővé.
ká