Méhes György, a bátor bíró

Egész életemben a boldogság forrását kerestem. Bejártam a világot, beszéltem királyokkal és koldusokkal, katonákkal és földművesekkel, néhány bölccsel és sok-sok bolonddal. Figyeltem a szelek énekét, a tenger hullámait, a búzák növését és megmásztam az ég felé ágaskodó sziklacsúcsokat. Ma már tudom, merre van az út, amely a boldogság forrásához vezet. Egy nagy könyvbe akarom leírni a titkomat – mondja Gyöngyharmat Palkó című könyvének fehérszakállú aggastyánja, aki maga az író is lehetne.

A Kossuth-díjas Méhes György volt az utolsó olyan erdélyi szerző, aki pályáját a második világháború előtti szellemi áramlathoz kapcsolódva kezdte. Írásain nemzedékek nevelkedtek fel Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Az író 1916. május 14-én Székelyudvarhelyen, Nagy Elek néven született, családja 1917-ben költözött Kolozsvárra. A jogi egyetem elvégzése után több újságnál dolgozott, 1938 és 1944 között a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, kezdetben színikritikákat, publicisztikát írt. A második világháború alatti évek eseményeit az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fi atalemberről című önéletrajzi ihletésű regényében idézte fel. Visszaemlékezése hiteles képet ad a háború sújtotta magyarság életlehetőségeiről, a korszak erdélyi társadalmáról.

A háború utáni diktatúra éveiben pártonkívülisége miatt több támadás érte, újságíróként elhallgatásra ítélték, saját nevén nem publikálhatott. Ekkor vette fel egyik matematikus őse tiszteletére a Méhes György nevet. "Kolozsvár minden nap levizsgáztatja az embereket tisztességből. És hát elég sokan vannak, akik nem mennek át a tisztesség vizsgáján... Ez indított el engem az írói utamon" – vallotta pályája kezdetéről. 

Az 1950-es években meséket írt. Egymás után jelentek meg gyermekeknek szóló munkái, a Gyöngyharmat Palkó és más mesék, a Kárpátok kincse, a Szikra Ferkó, a Virágvarázsló. Rövidesen mese- és ifj úsági íróként vált híressé. "Aki gyermekkorában nem hallgatott és nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember" – vallotta. Meséi, amelyek korosztályok hosszú sorának váltak kedvenceivé, nemcsak a gyerekekhez, felnőttekhez is szóltak. "Generációk nevelkedtek Erdélyben az ő elsősorban ifj úságnak szánt regényein, elbeszélésein, meséin. Évtizedeken át mindenekelőtt – és nem többek között – az ő írásaiból tanulhattuk, ismerhettük meg az iskoláinkból kirekesztett történelmünket... Ő a romániai magyar színjátszás, kivált a Kolozsvári Magyar Színház legtöbbet játszott, túlzás nélkül állíthatom, legsikeresebb, legnagyobb nézősereget vonzó színpadi szerzője volt. Darabjai zömében a mi mindennapi életünket vitte színre, minden más szerzőnket fölülmúló mesterségbeli tudással, színpadi ismerettel" – írta róla Kányádi Sándor. A hatvanas évektől számos drámát, vígjátékot írt, sikerrel játszották színdarabjait az erdélyi színházak. Műveiben a társadalmi feszültségek kimondására, az erkölcsi igazság keresésére törekedett. Sütő András főként derűjét csodálta: "Nem a permanens lágyszívű mosoly persze, hanem az idő ostobaságainak fölébe emelkedő irónia, az intellektuális fölény derűje és humora. Amikor aztán deszkára lépett, megszólalt színpadi munkáival, azok szatirikus mondandójával, frissességével, jól szerkesztettségével egyből meghódította Erdély magyar színházait és közönségét. Mi volt a titka? A szatirikus hangvétel, a sémákat felborító bátorság. Igen, ez volt a titka. Bátorságot mondok, mert akkor kezdte ő feszegetni a társadalmi kritika, az aktivista ostobaság ketreceit, amikor azokban még ott volt az oroszlán."

A felnőtt olvasók számára írt regényei a hetvenes évek végétől jelentek meg. Ezekben a Trianon előtti és utáni erdélyi társadalmat az emberi sorsok alakulásának bemutatásával örökítette meg. Az első felnőtteknek írt regényét, az Orsolyát 1977-ben publikálta. Az 1982-es Bizalmas jelentés egy fi atalemberről című regénye különösen felkeltette a kritika és az olvasók érdeklődését.

Magyarországi felfedezése csak az elmúlt évtizedtől kezdődött. Rövidesen sorra jelentek meg írásai, az egyik legolvasottabb íróvá vált. Művei figyelemre méltó értékei a magyar nyelvű próza- és drámairodalomnak. Méhes György munkásságát 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Nemzetközi elismerését a Bécsi Európai Akadémia díjának odaítélése jelentette.

"...jókedvű vagyok, az is voltam egész életemben, még akkor is, amikor nem volt okom reá. Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig, annak ellenére, hogy többé-kevésbé kiismertem már az emberi világot, már amennyire az a lélegzetvételnyien rövid élet alatt lehetséges. Kiismertem és megértettem, hogy részvételre, biztatásra van szükségünk..."  – írja írói hitvallásában. Majd így folytatja: "Ezért írtam – még magam is ifjan – mesét a gyermekeknek. Mesehőseim, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós az igazságért küzdöttek csavarintos utakon settenkedő gonoszok ellen. Győztek, mert végül is – ebben hinnie kell a meseolvasónak – az igazság győz, nehéz küzdelemben, néha reménytelennek tűnő helyzetekben is… Ezért írtam vidám regényeket, jókedvű tudósításokat azokról, kiket legjobban szeretek, a családomról (mi ugyanis egy úgynevezett családias család vagyunk), meg néhány barátomról is. Így született meg a Micsoda társaság, a Tatárok a tengeren, a Leleplezem a családomat és a Kilenc vesszőparipa, s így írom most kicsi unokámról a Csodálatos nagypapát... Ezért írtam vígjátékokat; több mint egy tucatot. Mindezeket biztatónak szántam, mert lehet és érdemes vállalni, hinni, küzdeni a jobb sorsért, az emberi élet megrontói ellen. Ha szerette a közönség a darabjaimat, ha kihallotta belőlük a biztató szót, akkor nem írtam és nem éltem hiába."

Regényei, az Orsolya, a Gina, a Szép szerelmek krónikája, a Kolozsvári milliomosok, csakúgy, mint meséi, az idei könyvhétnek is sikeres művei voltak. Kár, hogy írójuk már nem lehetett közöttünk...

Méhes György írásainak felhasználásával összeállította: Sallai Éva