MOM – ahol a kultúra teremt közösséget

A Csörsz utcai Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központ a látogatói számára ma is csak egyszerűen a „leánykori nevén” ismert: „a” MOM. Ez mutatja az emberek szeretetét. Az 1950-es évek elején felépített szakszervezeti kultúrotthon elvitathatatlan szerepet játszott a kerület XX. századi történetében. Bár adottságai miatt akár máshogy is alakulhatott volna, szerencsére a kerület polgárai nem engedték ezt az épületet is bevásárlóközpontok harmincadjára jutni, így legalább a ledózerolt ipartörténet magányos mementójaként őrzi hegyvidéki kötődését „önkormányzati színekben” is. Hogy miben hagyományőrző és miben újult meg a MOM Művelődési Központ, és mennyire a kerület polgáraié, arról Hambuch Gerda igazgatónővel beszélgettünk.

Hambuch Gerda a neve alapján lehetne akár ős-svábhegyi is, ám német származású édesapja Tolna megyében talált magyarországi otthonra. Ő az ELTE ÁITFK magyar–művelődésszervező szakán végzett, a kultúra több területén dolgozott, majd 2000-ben került a MOM-ba, amelynek 2004 óta a kinevezett igazgatója.

Milyen változásokat lát az igazgatónő a népművelés és az intézmény régi és mai helyzetében?
– Túl azon, hogy a ’népművelő’ fogalmát már nem is használjuk, amikor ide kerültem, nem dolgozott még itt képzett szakembergárda, nem folyt a házban hagyományos értelemben vett szakmai munka, saját programok szervezése. Itt működött a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett, voltak bérletes előadások, klubok, de mégis más volt minden. Aztán az önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának segítségével megkezdődött a művelődésszervezői helyek feltöltése. A szemléletváltás a látogatói létszámot is növelte: 2001 és 2004 között 111 ezerről 355 ezerre nőtt az éves látogatottságunk. Az én filozófiám az, hogy minden korosztály és minden műfaj találja meg a házban a maga magyar kultúrán alapuló programlehetőségét, és fogadja őket mindenkor mosolygó, tájékozott művelődésszervező!

Van-e arra vonatkozó adat, hogy mennyi a kerületi, és mennyi a külső látogató?
– Pontos adat nincs, de a gyermekcsoportokba, a nyugdíjas- és más klubokba legalább nyolcvan százalékban Hegyvidékről jönnek, mert ez közel van nekik, és mert, bízom benne, itt jól érzik magukat. Hétvégeken több ezer ember szórakozik a kertben vagy a belső terekben. Óriási látogatottsága van a családi nagyrendezvényeknek, mint az Egészségnap, Iciri-piciri Gyermeknap, Gesztenyeünnep, vagy az Idősek Világnapja, Zene Világnapja, és az önkormányzati ünnepeknek is. Márciustól októberig roppant népszerű a kertben kialakított játszótér, amiben annak is része lehet, hogy nálunk van mosdó, WC, pelenkázó helyiség is. Sokan látogatják szombatonként a biopiacot, szóval az itt élő emberek használják, szeretik a házat. Csak a saját rendezvényekre tavaly 183 500 ember volt kíváncsi. A nem saját rendezvények azok, amelyeknél szerződés alapján bérbe adjuk a termeket, ahol más rendez tanfolyamokat, színházi produkciókat, koncerteket, öszszejöveteleket, és maga is szedi a pénzt. Az így szerzett bevételünket aztán visszaforgatjuk saját szakmai, akár ingyenes programjainkra. Az a fontos, hogy mindig legyen itt élet, jó legyen akár csak a büfében beszélgetni, a galérián szemlélődni, vagy egy laptoppal a vezeték nélküli internetezési lehetőséggel élni.

Gondolom, vannak „öröklött” és újabban alakult állandó klubjaik, köreik…
– Régi törzstagjaink a MOM Rádióklub, a MOM-208 Bélyeggyűjtő kör, a Hegyvidéki Bélyeggyűjtők, a Természetvédők Turista Egyesülete, a Budai Tájak, Korok klub. Az idős korosztályból sokan látogatják a MOM Nyugdíjasklubot, a nyugdíjas filmklub és teaház összejöveteleit, az Ősztáncot, a Szupernagyi népdalkört, a nyugdíjastornát – ezek legtöbbjét díjtalanul kapják.

Van-e olyan, ami nem lett sikeres, illetve figyelembe veszik-e a közönség köréből jött programjavaslatokat?
– Csupán a látogatottság és a ráfordított költségek aránya miatt hagytuk abba a Némafilmklubot, mert a vetítőgép, gépész és zongorista többe került, mint ami pénz befolyt a tíz-tizenöt nézőtől. A közönségtől javaslatokat még nem kaptunk, de adott esetben biztos elgondolkodnánk a megvalósíthatóságon.

A jövő tehetségei már most szorgalmasan gyakorolnak a mozgásművészeti táncstúdióban

Ide lehet szoktatni a fiatalabb korosztályokat is?
– A gyerekek részben szüleikkel, részben óvodai, iskolai csoportokkal kezdenek ide járni. A játszóteret már említettem. A Baba-Mama klubban, amíg a mamák alakjavító tornán vesznek részt, ugyanabban a légtérben a gyerekekre óvónő vigyáz. Később a Gesztenye Gyerekszínház bérlettel, a Zurgó Dió táncházzal, a Csillagszemű klubbal megismerik a helyet, hogy fiatal felnőttként már tudatosan jöjjenek koncertekre, a Momentán Társulat Rögv-estjeire vagy az Irodalmi Teaház „verssel fizető” öszszejöveteleire. Befogadó jelleggel adunk helyet színházi előadásoknak, hiszen ma már nem ritka az „utaztatott” produkció. Lehet jazzt hallgatni, jó kiállításokat látni, sőt, mi szervezzük az éves Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep programját, bemutatkozásait is, most pedig már a Hegyvidéki Ősz koordinálásában is jelentős a szerepünk, erre az alkalomra kiadványt is megjelentetünk.

Szépen megújult a műsorfüzetük. Honnan jut rá pénz?
– Ez is a bevételeink visszaforgatásából jött létre: magunk szerkesztjük, finanszírozzuk. A kétezer példányból hó közepére már egy sem marad. A www.csorsz.hu honlapunkon is mindent azonnal frissítünk és archiválunk, ezekkel tudjuk elérni a közönségünket, de sokat adunk arra is, hogy rádió- és televíziós műsorokban, kiadványokban is jelen legyünk.

Az önkormányzat, látom, jó gazda módjára a felújításokra is odafigyel…
– Igen, törődik velünk. Így a nagyterem karzatán már eredeti állapotában láthatóak a bőrszékek, friss a padozat, megújultak a rézszámok és egyes világítási részek. Ez a rekonstrukció tovább folytatódik. Pályázati pénzből korszerűsítettük a telepített és hordozható hangtechnikát. Az előtérig már akadálymentesen fel lehet jutni kerekesszékkel, de onnan még csak két markos munkatárs segítségével haladhat tovább a rászoruló. A színházteremig felvivő lift megépítése is előttünk álló feladat. Folyamatosan figyeljük a pályázati kiírásokat. A színpadi világítástechnikán viszont van még mit modernizálni. Sajnálom, hogy ez évben anyagi okok miatt nem sikerült indulni a pályázaton. A világítással ellátott paravánoktól a kerítés felújításán át egészen az új növényekig minden a komfortérzet növelését szolgálja, mert ez nem csupán esztétikum kérdése. Én előítélet alapján nem zárok ki senkit, de a bérbeadásnál gondosan előre tisztázzuk mindenkivel a körülményeket, és tudunk nemet is mondani.

Meggyőzött arról, hogy valóban „él” a ház, s a kerület lakói és vezetése egyaránt segítőkészen mögötte állnak. Mondja, Gerda, mikor dől el már végre a neve?
– Ezt már a pályázatomban is felvetettem: legyen egy névpályázat, és kapjon olyan nevet az intézmény, amit mindenki szeret, és szívesen használ. Ez végső soron nem az én kompetenciám, de magam is várom.  Olvasóinkat mégiscsak az érdekli, milyen programot ajánl az igazgatónő! – Az egyik legnagyobb októberi programunkat, a 28–29-i „Tündérkertet”. Egy kis szeletét kínáljuk a ma élő, a népzenével, népművészettel foglalkozó fiatal művészek által életben tartott erdélyi és moldvai kultúrának. Két jellemző műfaj, a zene és a tánc segítségével tudjuk leginkább megfogalmazni, hogy itt, Budapesten hogyan él az előadókban a régre visszanyúló, mai műveltségünket és tudásunkat nagyban befolyásoló erdélyi és moldvai kultúra. Akik a zenén és a táncon felül részletesebb háttér-információkra kíváncsiak, azok néprajzi előadásokon vehetnek részt. Olyan programokat kínálunk, amelyekben a meghívott előadók, művészek magas színvonalon tolmácsolják a népi kultúra egy-egy ágát, és így, e sokféleségen keresztül hiteles képhez juthat a látogató.

Muzsay András