Mozgásban a művészet

Legemlékezetesebb sikerélménye a stúdió működése alatt a régi Black&White csoporthoz kötődik, amely 2000-ben a Gengszter című tánccal elnyerte a Magyar Előadóművészekért Alapítvány Junior Lyra-díját, és a szakmai zsűri a profik között értékelte a produkciót. Miközben szervez és koreográfákat készít növendékeinek, Krisztina Tatabányán egy alapfokú művészeti iskola egyik vezető tanára, és folyamatosan képezi magát művészeti vonalon is. Két éve az Art Cargo profi társulat alkotó tagja. Táncpedagógusi pályáján is egyre hangsúlyosabbá válik az alkotás mozzanata.

 

R. Molnár Krisztina

 A Black&White No.1 Táncstúdió jelenleg két szemlélet metszéspontjában él. Az egyik oldalon az iskolában tíz éve önálló szárnyat bontó, népszerű hiphop… A látványra és dinamizmusra építő, feszes tempót diktáló táncot sok fiatal érzi magáénak, s találja meg benne örömét. A felnőtt csoport a Space című koreográfiával (amelyet a stúdió hip-hop-koreográfusa, Koháry János készített) idén májusban Európa-bajnok lett a European Show Dance Union által szervezett rijekai döntőn. A stúdió ezáltal kvalifikálta magát a hollywoodi világbajnokságra! Krisztina őszintén örül a sikernek, és úgy érzi, ez a vonal is képessé vált arra, hogy a saját útját járja.

 

A népszerű funky és hip-hop táncokon kívül az évzáró előadáson mély emberi érzéseket visszaadó művészi produkciókat is láthattunk.

Igen, az én világom a show, a formációs és dramatikus táncok, a modern tánc – ezeket szeretem tanítani gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Ami vagy valamiről szól, vagy valamilyen művészi értéket képvisel. Ami bekapcsolja az érzelmeket, a gondolataidat, az számomra a művészet. Más a helyzet a populáris táncok esetében, ahol semmi más cél nincs, mint a kellemes szórakoztatás.

 

 Tehát fontos az ön számára, hogy a koreográfiának legyen mondanivalója, története. Igen. Hogy saját nyelvezete, hangulata legyen annak a témának, amit ki akarok fejezni. Erről szól az úgynevezett gesztusszínház, amelyet az évek során kialakítottam a koreográfiáimban. Az évzáró előadáson volt látható például a Vajapi című törzsi tánc, ennek van gesztusszínháza és dramaturgiája. Ezzel a számmal mindenhol nagy közönségsikert arattunk, és a gyerekek is élvezték. Arról szól, hogy létezik egy Vajapi nevű törzs, amelynek tagjai élik mindennapjaikat a megszokott rendben, amíg egy kutató egyszer csak fel nem fedezi őket.

 

Egy koreográfi a születését mennyiben befolyásolja az ön egyéni élethelyzete? Mennyire viszi bele önmagát?

A koreográfi a születését természetesen minden alkotó személyisége meghatározza. Így nekem is van egyéni alkotói stílusom, amiről megismerik a koreográfiáimat, és amiben benne van az én személyiségem, világnézetem, a gondolataim és érzelmeim. Elég szélsőséges megítélés alá esnek a produkcióim: vagy nagyon tetszik az, amit csinálok, vagy egyáltalán nem. Én ezt nem tartom rossznak, hiszen nem szeretnék középszerű alkotó lenni. Szeretek kísérletezni, kipróbálni új utakat, még ha benne rejlik is annak a veszélye, hogy nem fog tetszeni. Igen, az életem nagyban befolyásolja, hogy mit és hogyan Fogalmaz ok meg, milyen témát választok. A minap kérdezte egy barátom: miért ilyen drámai a hangvételem, nem gondolkodtam-e még vidámabb témákon? Be kell valljam, nem! Egy koreográfia számomra egyfajta feldolgozása az élet nehézségeinek, valamint problémafelvetések és válaszok keresése.

 

Annak idején az Arany János Gimnázium igazgatónője, Kovács Kolosné engem ajánlott az iskola igazgatónőjének, Kosits Kovács Ilonának, amikor ő táncpedagógust keresett a gyerekek tanításához. Immár hatodik éve, hogy itt tanítok, és nagy eredményeket értünk el a gyerekek személyiségfejlesztése területén. Az egyik legnehezebb, de ugyanakkor leghálásabb küldetésem, hogy olyanokkal foglalkozzam, akik kicsit másképp élnek, másképp telnek a napjaik, mint hasonló korú társaiknak. Nagy bennük a bizonyítási vágy, hogy megmutassák, képesek helytállni, még akkor is, ha ez nem mindig sikerül elsőre. Tanításuk kezdetben lelkileg nagyon megviselt, pedig nekem is van két vak kisfiam. Valószínűleg akkor még a saját esetünket sem sikerült feldolgozni, így a kettő együtt sok volt számomra. A második évben én is afelé hajlottam, hogy befejezem az oktatást az iskolában, de a gyerekek mérhetetlen szeretete és az igazgatónő biztatása arra sarkallt, lépjek túl saját lelki problémáimon, és ne térjek le a számomra kijelölt útról. Részemről ez egy misszió, ami nagyon sokat jelent a gyerekeknek és a szüleiknek is.

 

Különválik a populáris és a művészi szekció, én pedig inkább már az alkotásra szeretném helyezni a hangsúlyt. Fél éve bekapcsolódtam egy kutatási projektbe, amely a  tánc személyiségfejlesztő hatásaival foglalkozik – ez nagyon ígéretesnek tűnik, és az eddigi pályámmal is összefügg. Nem tudok már annyit tanítani, mint eddig, és szeptembertől alkotó embereket szeretnék bevonni a munkába, összművészeti területről. Magam csak a fellépő csoportokkal foglalkozom majd. Csömörön a helyi művelődési ház igazgatónőjével, Tóháti Ilonával tervezünk létrehozni egy mozgásszínházat, amely dramatikus darabok rendezésével foglalkozna. Ebben óriási kihívást látok. Természetesen a Fekete István iskola növendékeit én tanítom tovább, és a tatabányai művészeti képzésben is aktívan részt veszek.